Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. április 15) 4. szám

Lévay Endre: A németség helyzete a Délvidéken

„Bács-Bodrog vármegye messze terjedő síkjain, hol a délibáb önmagát ringatva űzi szertelen játékait az utassal, a földnek költőien szép pusztasága önkéntelenül a talaj vizsgálására utalja a szemlélőt.
S ez a talaj, melyen a mi bölcsőnk is ringott, főleg történeti szempontból is nevezetes, mert sok század, sőt évezredek munkás embereinek hamvait takarja és számtalan emberöltő munkásságának töredékeit rejti magában. A Bácskaság ezredévek óta táplálója az embernek, s annyi nép fordult itt meg, hogy azoknak neveit is alig ismeri a történelem.”
A vármegye terjedelmes monográfiájának bevezető sorai ezek: térben és időben élő történelmi valóságot igazolnak. A XVI. és a XVII. század nagy, történelmet formáló ereje, a viharos századok óriási politikai eseményei, korok és új világeszmék bevezető mozgalmai, városok és községek örökös változásai alakították ezerarcú mezőgazdasági vidékké a vármegyét, – vagy ahogy a múlt század eleje és századunk letűnt két évtizede nevezte: Vajdaságot. Gondolatban és akaratban értékes nemzedékek félbemaradt munkássága után ez a vidék mindig visszahullott, s az új, a jobb híján megtartotta azt, ami volt: évszázadok keserves tapasztalataiban kialakult ősi jellegzetességét; sajátos kultúráját. Megtartotta itt: a mezőgazdasági vidék ólmos levegőjét és megállapodott benne a társadalomtörténeti fejlődés leglassúbb és legnehézkesebb üteme. A földhöz való hasonulással a nép az ősi, paraszti életformába merevedett.
Vegyes lakosságú, de egykultúrájú vidék: a föld minden nemzetiségre letörölhetetlenül rányomta bélyegét. És csak az időleges gazdasági megerősödés az a hatóerő, mely a merev életforma kereteit itt-ott fölszakítja, halvány előjelét adva a fejlődés helyi lendületének s nagy távlatokban néha fölcsillantja a polgáriasodás, az iparosodás nagyobb ígéreteit. De ez sem olyan jelenség a múltban, mely a gazdasági síkon túl kulturális és szociális téren is emelkedést jelentene. Látszólagos fejlődés, elszigetelt jelenség ez, amely még nem alakít életformát, nem nyújt magasabb kultúrszínvonalat, csak szellemiséget termel ki, s így nagy népi összeolvadást vagy szellemi különválást hozhat magával a faji öntudatosodásban.
A népi öntudatra ébredés ezen a vidéken az elmúlt két évtized alatt alakult ki, s az európai megújhodással e nemzetiségekben tarka vidéken is előmozdította a szellemi különválás kibontakozását. A szláv népcsoportokat a Nagy-Jugoszlávia álomképe éb[162]resztgette, a magyarságot az anyaország nemzeti szellemének kisugárzása erősítette meg önvédelmi harcában és a németséget a birodalmi „Herrenvolk” gondolata ébresztette faji öntudatára.
A népi egységet a múltban nem alkotott németség most nagy nemzeti fölmozdulással egységgé forrt össze és szellemi különválásával új utat nyitott társadalomtörténeti fejlődésében. Ennek az elindulásnak már nemcsak gazdasági, hanem eszmei tartalma is van és az összefogás a kulturális színvonal emelését és a népi szociális öntudat fejlesztését egyaránt szolgálja. Haladást és emelkedést jelent ez az út a német népcsoportnál, de amint láthattuk egy birodalmi gondolatra volt szükség, hogy az alföld ólmos levegőjét föloldja és szerves életet alkosson. És hogy mit adott ehhez a délvidéki németség, azt csak akkor látjuk tisztán, ha életük keresztmetszetéről képet alkothatunk magunknak.
A dunamenti németség, s főleg Apatin helyzetképe az első válasz erre a kérdésre.
1.
Szent István király uralkodása idején valahol Bezdán alatt a Duna nagy vargabetűt írt le s megkerülte a baranyai erdőket. A bácskai partot a Rákvize nevű Dunaág mosta s ennek partján épült az Obada, melyet a szent király a veszprémvölgyi apácáknak adományozott. Innen kapta a nevét Apáti városa, mely a mai Apatin nagyközség elődje volt, s a XVI. és a XVII. században több környékbeli kisközséget magábaolvasztott. A török hódoltság után és a kuruc szabadságharc idején a szerbek garázdálkodása folytán kipusztult ez a vidék és az elhagyott földekre Grassalkovics kamarai elnök 1749-ben német iparosokat telepített le. A bácskai német-sváb telepítés, főleg a dunamenti telepítések Apatinon keresztül történtek és éppen ezért a délvidéki települések között ez a legkevertebb település. Az apatini csoportelosztók mindjárt a hajóállomáson kiválasztották minden csoportból a legkülönb iparosokat és itt telepítették le, míg a többieket a Duna alsófolyása és Középbácska félé irányították. Így a telepítés is hozzájárult ahhoz, hogy a termékeny bácskai talajon a németek nemcsak hogy rövid idő alatt tökéletesen megtanulták a gazdálkodást – amit a magyar telepítők azzal is elősegítettek, hogy teljesen fölszerelt gazdaságokat juttattak nekik –, hanem a lendületes ipari termelés következtében a helység népessége és jóléte is rohamosan emelkedett és 1755-ben mezővárossá lett. A fejlődés és az iparosodás tovább tartott: 1763-ban már 500 háza volt, 1836-ban 895 házat számláltak és 7281 volt a lakosok száma. A legerőteljesebb fejlődés a századforduló előtti évtizedekben következett be, úgyhogy az 1900. évi népszámláláskor már 13.940 lé[163]lek lakott 2662 házban. A lakosság arányszáma a török pusztítás és a kuruc szabadságharcok vérveszteségei folytán: 12.115 német és 1825 magyar.
Ha a népmozgalmi számokat állítjuk egymás mellé, akkor világosan kitűnik, hogy a dunamenti német mezőváros – később nagyközség – fejlődése az első világháború előtti évtizedekre esik. A századforduló után, főleg a XX. század második és harmadik évtizedében az 1900-as és az 1910-es népszámlálás adataihoz viszonyítva hasonló emelkedést nem találunk. A szerb megszállás alatt a természetes szaporulat alig éri el a minimumot, s a szomszédos Bács-Szent-Iván és Szent-Fülöp német községek lakosságához viszonyítva – ahol még ma is gyakori a 9–10 gyerek egy családban –, Apatinban már megtaláljuk egy egykét és a 2–3 gyermekes családokat. A gyermektelen házaspárok igen ritkák, csak a polgáriasodott családoknál találjuk meg és a házasságkötések számarányában sem történt lényeges változás.
Előnyös gazdasági viszonyok között élve vitalitás szempontjából igen erős ez a nép, s ha a szerb uralom idejére eső két évtized alatt fejlődésében szakadás is állott be és ha az egyke ritkította is sorait, a jövő még mindig előnyösebb arányszámokat hozhat népesedése terén. Bár községenként és nemzetiségenként itt is, ott is más számarányokat mutat a népesedés –, mégis, ha teljes képet nyújtanánk Bácska vagy a Vajdaság lakosságának népesedéséről 1910-től 1941-ig, minden számoszlop végeredménye visszaesést mutatna.
Tekintet nélkül a nemzetiségekre: mert a Vajdaság teljes összetételében Belgrád gyarmatvilága volt.
2.
A bácskai vegyes lakosságú városok és nagyközségek mellett Apatinnak sajátos helyzete van. Ipari fejlettsége a városok színvonalára emeli és a helyi adottságokat is tökéletesen kihasználva fejlődésben is maga mögött hagyta a többi bácskai nagyközséget.
Fejlődése azonban nem újkeletű és nem ugrásszerűen következett be. Az első apatini német telepesek már iparosok voltak, s az új honfoglalásnál ahány család jelentkezett a faluban, annyi iparágat képviseltek. A kendertermelők, harisnyakötők, tégla- és cserépégetők már a múlt század derekán nagyszámban voltak, s a halászat Orsovától Mohácsig apatiniak kezében volt. Az országos hírű apatini kosárfonás sem újkeletű, mert a különleges fonóvesszők termelése és a kosárfonás szövetkezeti irányítása ugyancsak százesztendős múltra tekint vissza. 1770-ben 36 céhszabadalmat jegyeztek föl a községben, s ezek között meglehetősen nagyszámú magyar iparos is volt. 1817-ben már 22-vel több céhszaba[164]dalom volt, közöttük Bácska egyetlen orgonaépítője, papírgyártója és első ötvösmestere.
Az apatini ipartestület megalapításakor, az 1885. évben 100 iparengedélyt adtak ki, s innen a további fejlődés már gyorsabb menetű. Az 1910-es kimutatás 340 iparágról számol be, tehát több mint 200 százalékos emelkedéssel. A világháború utáni két évtized alatt, mint a Bácska gazdasági életének minden vonalán, itt is visszaesés tapasztalható. Míg az előző két évtized több mint 200 százalékos emelkedést mutatott, addig a szerb megszállás idejéről alig 20 százalékos fejlődésről számol be az apatini ipartestület kimutatása. Ezekben az esztendőkben a kisipar itt sem gyarapodott új iparágakkal, de annál erőteljesebben megindult az indusztrializálódás.
A fiatal, új ország bácskai gyarmatvilága nem győzte a termelést. Egymásután jelentkeztek a nagyipari vállalatok és az apatiniak most már nemcsak a bácskai, de az egész jugoszláviai piacon a szláv ipari termékek mellett mondhatni a legjobb eredményt érték el termelésükkel. Az apatini cipész-szövetkezet a legjobb városi üzleteket látta el áruval, a kötőgyár, bútorgyár és fémárugyár a legerősebb városi üzemekkel vette föl a versenyt. A hajógyár 80 munkással kezdte termelését, s ma már 250–300 munkás készíti az uszályhajókat, melyek a Fekete tengertől egészen a Duna legfelső folyásáig végeznek szállításokat a magyar MFTR és a német DGD sokkal nagyobb űrtartalmú hajói mellett.
Az apatini német építészek, mint a magyarok is, ott dolgoztak Szerbia újjáépítésénél. Ők emelték a belgrádi felhőkarcolókat, a sumadiai iparvárosok bérpalotáit és fürdőhelyek pazar berendezésű szállodáit. Ám nemcsak idegenben érvényesítették szakmai tudásukat, hanem odahaza is, – mert sokaknak nem ez volt az egyedüli kenyérkereseti lehetőségük. A falusi építkezés náluk versenyre kelt a várossal: olyan rendezett utcákat és tökéletes alföldi épületeket, mint Apatinban, kevés más helységben talál az ember. Így építkezésük és hatalmas mauzóleumokkal díszített temetőjük az apatini iparágak tökéletes fejlettségét igazolja.
A szövetkezeti összefogásig öt iparág fejlődött Apatinban. A kosárfonóknak már közel százesztendős szövetkezetük van, a cipészek két szövetkezetbe tömörültek, ugyancsak két szövetkezet iparosai készítik a facipőket (klumpákat) és működik még valahol a Dunaparton egy kis halász-szövetkezet is.
A dunaparti iparközpontban két ősi iparágról beszél legtöbbet a nép. Az egyik még mindig virágzik: a kosárfonás. A szövetkezetben ma is többszáz iparos készíti az apatini kosarat, fonott bútort és az asztalosmunkák legkülönbözőbb díszítéseit. Különleges vesszők termelésével őrizhették meg versenyképességüket a [165] fejlődő bútoripar mellett, mert ilyen vesszőket – mondják – sehol az országban nem termelnek: csak az apatini Dunaparton.
A másik ősi iparág: a halászat. Egy évszázaddal ezelőtt, mint említettem, Orsovától Mohácsig az apatiniak kezében volt a halászat. A halásztanyák benépesítették az egész folyópartot és az ipar olyan jól jövedelmezett, hogy a szabadalmazott céhben apáról fiúra szállt. A nagyközség lakosságának színe-java halászcsalád volt. Azt mondják, hogy a szatócsok földig meghajoltak a halászok asszonyai előtt ha vásárolni mentek, mert annyi volt a pénzük. Később, amikor az uradalmi halközpont kezébe került a halászati bérlet, az apatini halászok gazdasági helyzete pár esztendő alatt leromlott. Elfogyott az iparosok száma, a gyermekek más pályára léptek: más úton keresték a boldogulást. Akik halászok maradtak, elproletarizálódtak s vannak közöttük olyan szegények is, hogy „egész héten halat esznek”, mert másra nem jut.
A régiek helyét új iparágak foglalták el, s itt is döntő szerepet játszik a gép…
Az apatini iparostársadalom csodálatos szakképzettségét nemcsak a sajátos történelmi múlt segítette elő, hanem elsősorban az iskola. Az ipartestület adatai szerint az iparosság több mint hetven százaléka elvégezte a középiskolát és évről-évre emelkedik azoknak a száma, akik a középiskolai végzettség mellett ipariskolai végzettséggel is rendelkeznek. Egy-egy üzemet a szatócsboltokkal ellentétben kicsiny, szerény cégtábla jelez. Egyszerű bejárat, tiszta udvar, s mélyén a gépek lendítőkerekétől remegő gyárépület. A tegnapi kisiparos itt a nagyüzem vezetője, munkásemberként szürkén együtt dolgozik alkalmazottaival. Nem tart ondolálthajú, kölnivizes irodaszemélyzetet, még csak fogadószobája sincsen, de a kicsiny irodában az üzemkönyvek olyan példásak, hogy a legnagyobb városi üzem kettős könyvelője sem vezethetné jobban. Szakadatlan munka és tökéletes termelés, talán ez a jelszavuk.
Így halad az apatini kisipar az indusztrializálódás felé.
3.
A szellemi élet színvonalát iskoláinak mai helyzete világítja meg. Apatinban és a környékében alig van analfabéta. A nagyközségben az iskolai oktatás már évtizedek óta a legeredményesebb munkát végzi. Az elemiiskolák 36 osztályában 36 tanító dolgozik, még a szerb uralom alatt sem volt üres iskolaépület, sem tanítóhiány. A meglehetősen nagyszámú elemiiskolák mellett két középiskola működik: az állami polgári iskola és a német magángimnázium. A négyosztályos állami polgári iskola magyar és né[166]met tagozatú 230–240 tanulóval és 14 tanárral. A német tanulók mellett a magyar diákok is szépszámban látogatják az intézetet, Apatinból alig néhányan. A magyar diákok túlnyomórésze a baranyai közalkalmazottak gyermekei és a szomszédos magyar falvakból iratkoztak be az apatini iskolába.
Az apatini magángimnázium régi gondolatának megvalósítása a németség összefogásának és áldozatkészségének eredménye. Itt nem annyira az apatini, mint inkább a környékbeli, dunamenti német kisfalvak szegénysorsú gazdaifjúságára gondoltak és az a cél, hogy ezeknek iskoláztatását, továbbképzését tegyék lehetővé. A verbászi és az újvidéki német középiskolák után ez a negyedik német magánintézet Bácskában. Az alapot a kezdeményezők közadakozása hozta létre, majd háromnapos gyűjtést rendeztek a községben és ez 11.000 pengőt eredményezett. A németség válasza az volt: meg kell valósítani az apatini magángimnázium tervét. És megvalósították, – ha nem is úgy, ahogy gondolták – a gimnázium már dolgozik. Az építkezési alap szükséges összege együtt van, de a háborús gazdálkodás miatt az építkezéshez szükséges anyagokat nem tudták beszerezni és így az apatini „Marienbund” engedte át helyiségeit az iskola céljaira.
Az idei tanévben, 1941 szeptemberében az első és a második osztállyal nyitották meg a gimnáziumot. Fölvételre 280 diák jelentkezett, úgyhogy az első két osztályban három párhuzamos osztályt kellett létesíteni a tanulók elhelyezésére. A diákság Apatin, Bács-Szent-Iván, Nemes Militics és Szent-Fülöp községekből iratkozott az intézetbe. A tandíjat a szülők anyagi helyzete szerint állapították meg. Vannak közöttük olyan diákok, akik 50 fillért fizetnek és a legmagasabb tandíj havi 40 pengő. A hatgyermekes család szülője nem fizet semmit gyermekéért, sőt az iskola helyezi el és szerzi be számára a szükséges tankönyveket. A magánintézet így 45 szegény német diákot lát el és taníttat a saját költségén, de ezek mellett igen tekintélyes azoknak is a száma, akik tandíjként pár fillért fizetnek az intézetnek.
A diákokat a német tehetségkutató szervek gyűjtötték össze és íratták be a gimnáziumba. Szent-Fülöp községből 9–10 gyermekes családokból a legtehetségesebb és legértékesebb tanulók iratkoztak a gimnáziumba. A legnépesebb bácskai német község ösztöndíjasai, akik egyébként nem juthattak volna el a középiskoláig ebben az intézetben gondos nevelésben részesülnek és mint ösztöndíjasok jogot szereznek maguknak a továbbtanulásra is. A gyermekeknek az iskolában egyenruhájuk van: a fiúk s leányok egyforma ruhát hordanak. Bár az intézetben meg van az egységes, fegyelmezett szellem, azért baj mégis, hogy a gyermekek különféle iskolatípusból és különféle vidékekről kerültek egybe, s [167] így nehéz egységes oktatásra fogni őket. Az intézet kilenc tanára azonban olyan lelkesedéssel foglalkozik a gyermekekkel, hogy az oktatás szelleme ezekkel a nehézségekkel is megbirkózik. A program egyelőre átmeneti s a célja az, hogy minél előbb fölvegye a tehetségkutató szervek által előterjesztett diákokat, megismertesse velük a nemzetiségi tárgyakat, beillessze őket az oktatás egységes keretébe és a bácskai szellem nehézkességéből, tespedéséből kiemelje őket.
Ez a magániskola a dunamenti németség új nemzedékének első erőteljes lépése.
4.
A szellemi élet színvonalának megőrzését vagy emelését szolgálja a betű. Könyvet majd minden házban talál az ember, s újságja már évtizedek óta van a községnek. A két német hetilap, a „Batschkaer Zeitung” és a „Die Donau”. Az egyik 40 éve jelenik meg, a másik lapot nyolc esztendővel ezelőtt indították. Mindkettő példányszáma 500 körül mozog, de emellett igen nagy példányszámban érkeznek a községbe a budapesti, bácskai magyar napilapok, hetilapok és a németországi lapok is.
A szellemi élet forrásaként két nyomda és három könyvkereskedés segíti elő a nyomtatott betű terjedését. A nyomdák német sajtótermékeket és más nyomtatványokat készítenek, a két német könyvkereskedés német könyvek és folyóiratok árusítását hirdeti. Az egyetlen magyar könyvkereskedésben a papírárun kívül néhány könyvet is talál az érdeklődő. Ismerős könyvek, minden újságárusnál megtalálhatók. Az apatini maroknyi magyarságnak a ponyvairodalom sekélyes szellemét adják az építőszellem termékei helyett.
Csodálatos, hogy abban a nagyközségben, melynek lakói százszámra járatják az értékes magyar újságokat és a régi, háborúelőtti könyvtárak polcain még ma is megtalálhatni a magyar klasszikusokat, nincsen egy könyvkereskedő, csak egyetlen kicsiny hely, ahol az új magyar szellem munkáit megtalálhatná az olvasó.
Az egyesületi életet ugyancsak a szellemi különválás alakította át. Az apatini német fiatalság és a német népi öntudatosodásban megerősödött későbbi nemzedék a Kulturbundba tömörült. Ez a hatalmas helyi német szervezet fölszívta magába a németség legaktívabb értékeit, csökkentette a régi népi német egyesületek működési körét és a közélet terén a megújhodott németség minden életmegnyilvánulását saját kebeléből irányítja vagy önmagába vezeti le.
Az apatini Kulturbund ma már közel tízezer tagot számlál és egyetlen olyan új egyesület, mely a régiek mellett szellemi külön[168] válásában is nagyvonalú programot valósított meg. Székházában tökéletesen fölszerelt kultúrotthont talál az ember. Olvasótermében 12–14 német újságot, folyóiratot olvasnak a tagok, a szaklapok és tudományos folyóiratok ugyancsak komoly példányszámban szolgálják az olvasóközönséget. A modern könyvtár friss anyagot ad: az új német irodalom termékeit. Nem ponyvát és nem olyan írásokat, melyek még azt a kevés értéket is kiölhetik az emberből, amit a letűnt idők értékeiből megtarthatott magának. A könyvtár állandóan gyarapszik. Ma közel 3500 kötet modern könyve sorakozik polcain.
Új egyesület Apatinban a Délvidéki Közművelődési Szövetség helyi fiókja is. Nemrég alakult és munkássága most van kibontakozóban. Az új helyzet itt is fölmozdította a tömeget, mert az egyesület maradék nélkül felöleli a helyi magyarságot. Könyvtára közadakozásból terebélyesedik és előadásai frissítik, ébresztik, öntudatosítják a magyarságot.
*
Magyar történelmi múlt és német népi jelleg alakítja a legnagyobb bácskai, dunamenti német község jövőjét. És ez a két adottság teszi öntudatos németekké, de a magyar állameszméhez hűséggel ragaszkodó polgárokká Apatin törekvő, életerős lakóit.