Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. március 15) 3. szám

Bárdosi Német János: Dunántúli utazás

– Féja Gézának –
Mintha száz évet fordult volna
A történelem mutatója,
Ott vagyunk, ahogy indult régen
Petőfi, fáradt, rossz gebéken.
Kocsikon nincs is címer csak,
Amit a cifra porfelhő csap.
Por és por minden, csak a lelkünk
Ragyog, miként a nap felettünk.
Miért megyünk és mi lesz majdan,
Ha nem lesz titok a magyarban,
Ha minden sebét felmutatjuk,
Miként az Úr testét a papjuk?
Lesz-e szánó és bánó lélek,
Akik sorsot, gúnyát cserélnek?
Vagy marad minden mozdulatlan,
Mint drótsövény a grófi parkban?
Ne kérdezd, te se, kérdezd lelkem,
Én egy vad fáról úgy törettem,
Hogy holtig az a seb sajogjon
S a könnyem bele hulljon folyton.
Döcög kocsink, a nyárfák zúgnak,
Ó ezek tudják, nem hazudnak,
Hogy itt a népek úgy születnek,
Bénának, vaknak és süketnek.
Kell itt a csóva, kell a mankó,
Sok a rabló s a rab fajankó.
Mi lenne, hogyha mi is szépen
Ülnénk a kályhasutban, népem?
Nézzétek el, ha zirren-zörren
Kordénk a fojtó, gyilkos csöndben,
Talán, talán ama Lázárnak,
Egykor itt is majd híre támad.
Mintha száz évet aludt volna
A történelem mutatója.
A nóta most is csupán annyi:
Kiáltani és megszakadni! [138]