Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. március 15) 3. szám

Bárdosi Német János: Felhők

Olajfák hegyén lehetett ily felhő,
ily hamvazó-kék, bujkáló, lila.
Az egész égbolt olyan elmerengő,
mint ősszel, ha a vonuló liba,
a vadlúd árva népe útra készül.
Pedig még kövér lombok szaga szállong,
még nyár van, még a kasza peng vitézül,
még sátoros a nyárfa, az akáclomb,
még boglyasorba illatoz a széna,
az ég mégis oly mozdulatlan, néma,
akár egy özvegy, olyan elmerengő.
Ahogy jön és megy magában a felhő,
egy mély bánatot föstöget az égre,
az elmúlástól iszonyodva, félve. [132]