Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. január 15) 1. szám

Csuka Zoltán: Bezerédy Lajos: Sóhajtás

Bezerédy Lajos eddig a szobrászatban fejezte ki érzéseit, meglátásait, és ha szobrai a széles nagyközönség körében eddig még nem is aratták azt a sikert, amit a valóságban megérdemelnének, de művészetét s művészi meglátását egyénien fejezték ki. Minden egyes szobra egy-egy kétségbeesett kiáltás, a mai gépkorszak világában a szegény ember tiltakozása elhagyatottsága és elesettsége ellen.
A szobrász most a vershez fordul, tán szelídebb múzsát vél benne, szelídebbet s szavakba nem önthetö meglátásai részére engedelmesebbet. A kis füzetben nincs sok vers, mindegyik költeménye csak halk sóhajtás, inkább lemondó legyintés. A skála túl keskeny ahhoz, a vers túl kevés, hogy értéki életet lehessen alkotni, de annyit meg lehet állapítani, hogy megalkotójuk tud az örök dolgokról társalogni, Egyéni meglátásai forrók, és képeit is ez a hevület jellemzi. A vitáról mondja ezeket a szép sorokat:
„forró agyam, ha agyadhoz ütődik,
szikrázik dühében, prüszköl és ficánkol, de köszörülődik”.
A jövő mutatja meg, vajon Bezerédy Lajos mostani kirándulása a költészet területére csak múló kaland volt-e, vagy tartós szerelem a másik múzsa iránt. Mindenesetre többet kellene írnia ahhoz, hogy lépését döntő jelentőségűnek vegyük.