Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. január 15) 1. szám

Csuka Zoltán: Séta a topolyai népkertben

A bácskai síkságon messzi látszik a topolyai templom tornya, színes és ékes sisakja magasan fúródik a mennyboltba, mögötte a templom hajója emelkedik a házak fölé. Nem csoda, hogy messze látszik, hiszen a torony hetvenöt méter magas, a templom hajója pedig huszonhárom méter; topolyai arányokban is nagy, de még bácskai arányokban is kitűnik, hiszen ez a gót stílusú templom az egyházmegye legnagyobb befogadóképességű szentegyháza. Valóságos dóm.
A templom mellett egészen más stílusú épület húzódik meg; egy kicsiny palota, első szempillantásra látni rajta, hogy főúri ember építtette magának. Valaha a Kray bárók kúriája volt, most a topolyai plébánia otthona; közepén szabad szemmel is látni a hajdani boltozatos kapu nyomait: itt hajtottak be egykor az úri fogatok, hintók, batárok. S szemben az épülettel a topolyaiak messzi földön híres díszkertje. A múlt század elején egy költői lelkű asszony létesítette, báró Kray Fercncné Gessel Borbála.
A báró Kray család réges-rég eltűnt Topolya életéből, de emléke ma is él; a plébánia épületén kívül a ma népkertnek használt egykori díszkert, néhány festmény és verses sírfelírat őrzi az egykori bácskai főúri család emlékét.
A díszkertet járom, hatalmas nyárfák szegélyezte sétányokon bolyongok, és keresem az eltűnt család egykori emlékeit, szellemét. A díszkert fái őszi lombjukat hullatják, a hatalmas fák tövében csendesen surran gondozott medrében a Bácsér (odább a határban Krivajának hívják), szombat délelőtt van, s lélek se jár most az árnyas utakon. Nyugati oldalán még látni a hajdani főúri díszkert kőfalát, a műút keleten elvágja az egykori kastélytól, most plébániától és a mellette égnek magasodó templomtól. Nem is olyan nagyon régen, a század elején sokkal kisebb és otthonosabb templom állott itten, ez őrizte a Kray család sírboltjait. Az őrállás tisztét átvette az 1904-től 1907-ig épült templom, falán ma is ott látni az emléktáblákat, amelyek egy család emlékét őrzik, és tragédiáját hirdetik.

[Kép 07] Gr. Zichy Nep. János

Kiss Lajos, a költői lelkű bankigazgató nemrég összegyűjtötte Topolya történeti adatait, és az idei év elején egy kis könyvben jegyezte fel őket. Ezt a kis, [37] kék fedelű könyvet forgatom most, amíg végigjárom a hajdani Kray-uradalom elpolgárosult középpontját.
Különös, majdnem félelmetes főúri sors volt a Kray család sorsa. A topolyai uradalom alapítója, báró Kray Pál katonaember volt, élete vége felé 1800-ban kapta királyi adományképpen a topolyai uradalmat, amely csaknem egészen körülvette az alföldi jobbágyfalut. A királyi adományozás után is katona maradt, mint táborszernagy szolgálta királyát mindaddig, amíg János főherceg oldalán Eslingennél az osztrák sereg szembe nem került a francia haderővel, s vereséget nem szenvedett. A sereget János főherceg vezette, de a vereséget Kray Pálnak kellett bűnhődnie. A kegyvesztett táborszernagy Topolyára vonult vissza, és gazdálkodni kezdett. S nem is rosszul. De nem sokáig élvezte a csendes polgári életet: 1804-ben Pesten meghalt. Nem sokkal később fiát, Ferencet a bácskai határban orvul megölték. Kocsisa csak holttestét vitte haza; azt vallotta, hogy kutyája a kocsiban nyugtalankodni kezdett, s a báró vadászfegyvere elsült, így ölte meg a földesurat. Kray Ferenc ifjú felesége Gessel Borbála volt; áldott állapotban kelült özvegységre, s férje halála után két héttel hozta a világra a család egyetlen fiú utódját, Kray János bárót.
Gessler Borbála létesítette a topolyai díszkertet, amely a 19. század elején már messzi földön híressé vált. Az úrnő libanoni cédrusokat és más díszfákat ültetett a kastély díszkertjébe, és ezek a díszfák egy-két évtized alatt hatalmasra nőttek. A szabadságharc idején a cédrusok elpusztultak; a felkelő nép kivágta őket. Fényes Elek írja a díszkertről, hogy országos híre volt, s más bácskai földbirtokosokban is fölkeltette a szépérzéket és a versengést. Így keletkezett még néhány hasonló díszkert a Délvidéken.
Kray János édesanyja nemes szellemét örökölte; a Tudományos Akadémia számára is jelentékeny összeget adott, uradalmát is igyekezett nyugati módon berendezni. Nagy hatással volt rá Széchenyi István „Lovakrul” írott könyve; hatása alatt létesítette topolyai ménesét. A család tragédiája azonban folytatódott, sőt hamarosan betetőződött. Kray János korán megházasodott, a vallásos és hazafias szellemű Wenkheim család Mária nevű leányát vette nőül.

[Kép 08] Báró Kray Jánosné sz. Wenckheim Mária (Egykorú olajfestmény)

Ezernyolcszázharmincban fiuk születeti, a Kray család egyetlen fiú örököse, Pál. Az ifjú Kray Pált azonban 1846-ban Pesten halálos végű szerencsételenség érte. Az úrlovasok akadályversenyén vett részt, s már minden akadályt átugratott, amikor lova a felzúgó tapstól megbokrosodott, és levetette lovasát. A fiatal bárót Topolyán helyezték nyugalomra, és sírja fölé nem kisebb költő, mint Vörösmarty Mihály írt sírverset. A nagy költő sírversét őrző márványtábla most is ott áll a topolyai templomban; a róla készült festmény az édesanyjáról készült festménnyel együtt a topolyai apácák zárdájában található. [38]
Vörösmarty a család hagyományai szerint három sírverset is írt az ifjan meghalt Kray Pál részére. Az első sírvers, amelyet márványtáblába véstek, így hangzik:
Aki fiának örül, mert szép, jó s ritkatehetség,
Mert delien serdül, s lelke nagyokra törő,
Mert ihletve van a nagy erények örök hite által,
S szent akarattal lép a komoly élet elé:
El ne beszélje nekünk örömét! Mi egy életi üdvöt,
Létünk büszke faját e kora sírba tevők.
A másik két sírvers így hangzik:
Végivadék vagyok én, a hős Kray Pál unokája,
Drága szülőimnek gyásza, keserve korán.
Éltem volna, erős szándék lángol vala bennem,
Lenni dicsőségök a haza jobbjai közt.
E követ a végső ivadéknak egy ősi családból
Adjuk, gyermeknek, fájdalom érte szülők.
E kő mindvégig nehezen fog nyomni szívünkön,
E követ onnan csak egy teszi félre – halál.
Kray János bárót a szörnyű csapáson kívül még egy megpróbáltatás is érte; mikor a felkelő szerbek 1849. január végén behatoltak Topolyára, a bárót magukkal hurcolták, s csaknem meztelenre vetkőztetve egy kocsihoz kötve hajszolták Bajsára, majd onnan Temesvárra. De még ez sem volt elég: a szerbek elvonulása után a kastélyt a helybeli csőcselék is kirabolta, ekkor vágták ki a díszkert híres cédrusfáit is. Báró Kray János nem is tért többé vissza Topolyára.

[Kép 09] A Báró Kray Pál emlékét őrző sírvers

A lelki megrázkódtatások annyira megviselték, hogy lelki egyensúlya is megrendült, s Pesten búskomorságba esett. Naponként eljárt nagyapja sírjához imádkozni. Egy ilyen útja alkalmával érte a szerencsétlenség, amely életét kioltotta: egy saroknál kocsi ütötte el a búskomor férfit 1851 december 21-én. Holttestét Topolyára vitték, és a családi sírboltban édesatyja és fia koporsói között helyezték örök nyugalomra. Felesége vigasztalhatatlan gyászban élte le élete hátralevő részét; az a portré, amelyet Topolyán őriznek, egy fiatal, de végtelen gyászt, bánatot kifejező nő arcképét mutatja.
A család legendája szerint a tragikus halálesetek sorozatát egy átok indította el; Kray Pál táborszernagy verte le a 18. század végén Erdélyben a Hora és Kloska-lázadást, s a hagyomány szerint Hora, mikor kerékbe törték, megátkozta kivégeztetőjét. [39]
Kray Jánosnak egyetlen leánya maradt, Irma, aki később Zichy Nep. Jánoshoz ment férjhez. Zichy gróf rendbe hozta a birtokot, s bár ő maga nem nagyon szeretett ezen a vidéken tartózkodni, felesége évenként kétszer is lejárt Topolyára, rendszerint májusban és októberben, s ilyenkor hetekig tartózkodott az ősi kastélyban. A hagyományok szerint Zichy grófné emberszerető, jótékony asszony volt, s jelentékeny összegeket áldozott a topolyai szegények felsegítésére. Több topolyai tanító gyermeke végezte a jótékony lelkű grófné tűpénzén a tanulmányait, s még arra is gondolt, hogy a szegény sorsú inasok értékes olvasmányokhoz jussanak. Ha iskolai vizsgálatok alkalmával Topolyán volt, a vizsgálatokon a plébánossal együtt ő elnökölt, s a jó tanulókat gazdagon megjutalmazta.
A báró Kray család kapcsolata Topolyával, bizony, aránylag elég rövid ideig tartott, s ha a múlt művelődési hagyományait nézzük, ezek a hagyományok gyéren csergedeznek, akárcsak a Bácsér vize a topolyai parkban. Amit a történetíró a topolyai nép múltjából feljegyez, sok nyomorúságot mutat fel, inkább sötét lapokat, mint derűseket. Ami a múltból megmaradt, azt a topolyai apácák (a múlt század közepe táján telepedtek le Topolyán) és Barsy Viktor, a közel huszonöt éve közszeretetben itt élő plébános őrzik szeretettel, no meg azok a fák, amelyek az egykori díszkertből ittmaradtak. De azt a keveset is illik tudni azoknak, akik a mai Bácskában élnek, s illik őrizniök, s emellett még kikutatniok azokat az emlékeket, amelyek ehhez a magyar tájhoz fűződnek. Mert van ilyen emlék minden bizonnyal még sok, csak épp az a baj, hogy eddig kevés gondot fordítottak rájuk.