Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. január 15) 1. szám

Garay Béla: Déryné Széppataky Róza

1793. december 24-én, karácsony éjszakáján egy fényes csillag tűnt fel a magyar égen. Ezen az éjszakán született Jászberényben Schenbach Róza, aki később mint Déryné Széppataky Róza a magyar színpadok egyik legtündöklőbb csillaga lett. Ő volt az első operettprimadonna. A német származású, de ízig-vérig magyar érzésű jászberényi patikus serdülő leánykája német nyelvet ment tanulni a magyar fővárosba. Itt látott először színdarabot, itt találkozott először színészekkel, akik akkor az úgynevezett Hacker-szálában tartották előadásaikat. A színpad varázsos világa megfogta Déryné lelkét, aki túltette magát a társadalmi előítéleteken, és özvegy édesanyja hosszas ellenkezése dacára jelentkezett a színház kormányzójánál, ahogy akkor a színigazgatót nevezték, Láng Ádámnál, a neves úttörő színésznél. Felvették a társulat tagjai közé, és a fiatal lányka, akinek ezüstcsengésű hangja volt, rövidesen mind nagyobb és nagyobb szerepekben bűvöli el a közönséget. A kis Rózát egyszeribe megszerették a nézők, mintha csak érezték volna, hogy ez a vézna kislány büszkesége lesz a magyar színpadnak. Abban az időben a magyar színjátszásnak nemzeti szempontból igen nagy jelentősége volt, mert akkor hazánkban, de főleg a fővárosban a német szó volt az úr. A főnemesek szégyelltek magyarul beszélni, és ha tudtak is, gyakran letagadták. Hiszen az 1812-ben felépült német színháznak is magyar mágnás volt az intendánsa. Még a polgárság is a legritkább esetben használta anyanyelvét. Az utcákon csak elvétve lehetett magyar szót hallani. Csak az ifjúság, amely megérezte egy új kor jövetelét, és a színészek, akikre a magyar szó hirdetése, a magyar kultúra művelésének fennkölt hivatása várt, beszéltek magyarul…
Ebben az időben kezdett fejlődni a később terebélyes fává hatalmasodó és ma már európai hírnévnek örvendő magyar színjátszás. Lelkes magyar ifjak, lányok hagyták ott a kényelmes, polgári otthonokat, és vállalták a színészek küzdelmes, de mégis sok boldogságban, sikerben gazdag életét. Déryné is a nyugalmas otthont cserélte fel az ekhós szekér kényelmetlen ülésével, rideg hónapos szobák sok apró kellemetlenségével. Déryné, akinek első fizetése havonta 18 pengő forint volt, csak úgy tudott megélni, hogy egyik úttörő színészházaspárhoz, Murányiékhoz ment teljes ellátásra, és a házaspárral, akiknek még két gyermekük is volt, ötödmagával lakott egy szobában. Ruháit maga varrta, és egész éjjeleken át dolgozott az előadásokhoz szükséges ruhák összeállításán. De boldogan tette, mert nála a színészet nem mesterséget, hanem szent hivatást jelentett…
A vézna, szinte gyereklánykát idősebb kollégái nagy szeretettel vették körül, tanították, irányították, úgyhogy néhány év alatt az ország első opera- és operett-énekesnője lett.
1813-ban férjhez ment Déry István színészhez, akit – mint naplójában is többször említi – soha nem szeretett. Házaséletük nem is volt szerencsés, mivel Déry önző, féltékeny, lobbanékony természete miatt napirenden voltak köztük a nézeteltérések. Rövid együttélés után el is váltak, Déry lemondott a színészetről, elment valahová kincstáruradalmi gazdatisztnek, Déryné meg a játszótársasággal elhagyja Pestet, és elindul Miskolcra… Miskolcon nagyon megszerették, bejáratos volt a legelőkelőbb magyar családokhoz, akiknél mindig szívesen látott vendég lett. Háromévi miskolci működés után Kilényi Dávid társaságához szerződik Komáromba, és ezzel a társulattal bejárja egész Dunántúlt. Ez a társaság 1822–23-ban Pestre megy, innen Nagyváradra, majd pedig Kolozsvárra, ahol [35] Dérynét nagyon megszeretik, és itt éri el sikereinek, virágzásának tetőpontját.
A darabokban nem válogat. Játszik drámát, vígjátékot és énekes játékot. Játszik úgyszólván minden este. Sokszor nem is neki való szerepet kénytelen vállalni, mert neve értéket jelent a színlapon, és a közönség az ő kedvéért tölti meg a színháztermet.
A Kolozsvárott működő Erdélyországi Dal- és Színjátszó Társaság 1827-ben országos körútra indul, és ez alkalommal kerül Déryné a Délvidékre. Július és augusztus hónapokban Szabadkán, szeptember hónapban pedig Zomborban játszik a társaság. A két délvidéki város közönsége szeretetébe fogadja Dérynét, és ez a szeretet állandó telt házakban nyilvánul meg… Sikereit főleg daljátékokban és operettekben aratta. De nemcsak a magyar közönség szereti Dérynéi, hanem kedvéért az itt élő bunyevác és német ajkú lakosság is nagy számban látogatja a színházat. Mint láthatjuk, Dérynének nagy érdemei vannak a nemzetiségi vidékek városainak magyarosításában. Nevét az utókor számára Naplójával tette halhatatlanná, melyben kedves és egyszerű közvetlenséggel beszéli el a magyar színészek küzdelmes életét a vándorlás korszakában… A kolozsvári társulattal kerül vissza Pestre: ez a társaság képezte alapját az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színháznak is, amelynek egyik dísze Déryné Széppataky Róza volt.
Dérynének nagyon sokat köszönhet a magyar színészet, mert ő, akinek családi neve Schenbach volt, minden nyomorúság és nélkülözés ellenére a magyarság iránti lángoló szeretetből vállalta a magyar sorsot, és vállalta a vándorszínészek keserű kenyerét.
A mai színészeknek az ő lelkesedése és hívatásszeretete jól, példával szolgáljon. Ő levetve idegen hangzású nevét, Széppataky Róza akart lenni, mert érezte, hogy őt is magához láncolta a magyar faj, a magyar föld… Magyar akart lenni, és az is maradt, bár a német színház vezetősége többször tett neki ajánlatot, hogy menjen velük külföldre. Déryné azonban, mint Naplójában írja, azt felelte: „nem vagyok kakukk… honom nevelt fel, ő temessen is…”
A Nemzeti Színház tagja volt 1852-ig aztán visszavonulva Miskolcon élt 1872-ben bekövetkezett haláláig.
Temetése nagyon szomorú befejezése volt hányatott életének. Egyszerű tölgyfa koporsóban vitték ki a mindenkitől elhagyott, nagy művésznőt a miskolci „szegények temetőjébe”. Utolsó útjára csak néhány ismerőse kísérte el. Őreá nagyon illett az a színészmondás: „Nélkülözött, de nem élvezett. Vetett, de nem aratott…”
A magyar színészet története azonban Déryné Széppataky Róza nevét örökké a legelsők között fogja emlegetni…