Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. január 15) 1. szám

Dániel György László: Dr. Brájjer Lajos

A halál minden gondolkozó ember agyában megszakítja a szürke hétköznapok egyhangúságát, s a legmagasztosabb dráma, a legmegkapóbb misztérium érzésével tölti meg a lelkét. Vajon szabad-e hát nekünk ma, mikor a hit legmagasztosabb emlékében merül el a lélek, s mikor még azok is megilletődve tekintenek a temető felé, akik a rohanó idők izgalmai között máskor nem érnek rá hittel vagy túlvilági hatalommal foglalkozni, szabad-e nekünk a szerénytelenség vádja nélkül ma a magunk ügyeivel foglalkoznunk? Úgy érezzük, hogy igen. Mert az, akiről szó lesz, a maga szerény eszközeivel hirdette az Igét, s ha mást nem, hát egy kis homokot hordott össze ahhoz a hatalmas épülethez, melyet a humanizmus templomának, vagy ha úgy tetszik, a kultúra csarnokának szokás nevezni…
Dr. Brájjer Lajos, a bánáti magyar hírlapírók elnöke, a BMKSz nagybecskereki fiók zeneművészeti alosztályának elnöke, a Szövetség Közművelődési Osztályának szakosztályelnöke, a szegedi Dugonics és a temesvári Arany János Társaság rendes tagja 79 éves korában Nagybecskereken meghalt. Elárvult egy bánáti íróasztal. Elárvult az az íróasztal, amelyről Európa majdnem valamennyi országában hirdette a magyar szellem nagyságát. Dr. Brájjer Lajos elhagyta a maroknyi bánáti tollforgatót. Nem fogadta zúgolódva vagy kétségbeesetten sorsát, nem férfiatlanul vált meg az élettől. Az utolsó pillanat mindent megértő tisztaságában, a halhatatlanok sorsát elnyert lelkek csodálatos nagyságával megértette élete értelmét.
Mi, bánáti tollforgatók sem siratjuk dr. Brájjer Lajos halálát panasszal. Nevét emlegetjük és áldjuk imádsággal.
Dr. Brájjer Lajos 1865. március 23-án született Nagybecskereken, ahol középiskolai tanulmányait is végezte. Budapesten fejezte be jogi tanulmányait, és Kolozsvárott filozófiai doktorátust nyert, majd Budapesten államvizsgát is tett. Már egyetemi hallgató korában feltűnt tehetségével, hiszen nem csak megszervezte, de karmestere is volt az egyetemi énekkarnak. Aránylag fiatalon lett a legrégibb torontáli újságnak a Grossbecskereker Wochenblatt-nak a szerkesztője. 1892-ben Rónay Jenő főispán megbízásából átvette az akkor még hetilap Torontál szerkesztését, és azt napilappá fejlesztette. Egyidejűleg Torontál vármegye t. b. főjegyzője is lett. Mikor 1908-ban elköltözött Nagybecskerekről, hogy a magyar kormány megbízásának eleget tegyen, Fiuméban egészen a múlt világháború végéig a Fiumei Esti Újságot szerkesztette. Állandó munkatársa volt a Neue Freie Presse bécsi és a Pester Lloyd budapesti napilapoknak. Ezenkívül szorgalmas munkatársa volt az Egyesült Államokban megjelenő legnagyobb német napilapnak, a Staats Zeitungnak. Ezenkívül alkalmi munkatársa volt Európa majdnem valamennyi jelentős irodalmi lapjának. Dr. Brájjer irodalmi munkásságát a legtalálóbban talán a következőkben jellemezzük: „Úgy élni, hogy soha semmit se kívánjunk a magunk számára, és ne akarjunk mást, csak dolgozni azért a legmagasabb közösségért, amelynek nemzet a neve.” Irodalmi téren csak nemzetéért dolgozott. Hiszen műfordításaiban megismertette a külföldet legnagyobb magyar értékeinkkel. Három kötetben gyűjtötte össze lírai fordításait. 1903-ban Lipcsében jelent meg „Ungarische Dichtungen” címen első kötete, majd 1914-ben „Moderne Ungarische Dichter” címen a második kötete Nagybecskereken és 1936-ban „Ungarische Lyrik” címen a budapesti Gergely kiadásában a harmadik kötet. Utolsó versfordításaiba már felvette a volt vajdasági lírikusokat is. Talán kissé lokálpatrióta is volt, amikor meglehetősen bőven biztosított helyet munkájában a volt vajdasági írók számára. De nemcsak írásban, hanem szóban is ismertette a magyar irodalom gyöngyeit külföldön. Bejárta Európa valamennyi kultúrországát, és az Egyesült Államokban is járt többször. Nem mulasztott el egy alkalmat sem, hogy büszkén hirdesse nemzetünk kultúrfölényét szomszédainkkal szemben. Nagy sikert aratott doktori disszertációja is, „A polgári dráma fejlődése”. Jóízű humoráért minden társaságnak hamarosan a központja lett, és „A vidéken” című humoreszkgyűjteménye a megérdemelt sikert aratta. Humoreszkjei elé az előszót Lauka Gusztáv, a Torontál nagynevű szerkesztője írta. Külföldi legnagyobb sikerét kétségtelenül Rákosi Jenő „Die Schule der Liebe” című drámájának verses fordításával érte el. Külföldi tanulmányainak gyümölcse a „Die Jesuiten in Amerika” és „Göthe és a délszlá[30]vok” című munkái. Két tanulmánya kéziratban maradt meg: „Washington der Mensch” és „Az amerikai négerek a kultúrában”. Irodalmi és irodalomtörténeti tanulmányai egész köteteket tesznek ki, melyek németül, franciául, olaszul és angol nyelven jelentek meg. Egész irodalmi munkásságában határtalan hazaszeretete nyer kifejezést. Mindenhol és minden alkalommal igyekezett értékeinket a külföldnek megmutatni.
Az aktív politikában sohasem vett részt. Minden időben igyekezett a vegyes lakosságú Torontálban a kormány célkitűzéseit a lap hasábjain keresztül realizálni. Eredményes és valóban sikeres munkájának gyümölcsét a kormány honorálta, és megbízta egy fiumei napilap szerkesztésével. Fiuméban érte a király kitüntetése, amennyiben érdemei elismeréséül I. Ferenc József királyi tanácsosnak nevezte ki. Hírlapírótársai körében óriási tekintélye volt és éveken keresztül a Vidéki Hírlapírók Országos Szövetségének alelnöke volt. Mikor az 1918-as összeomlás következtében fiumei napilapját nem jelentethette meg többé, majdnem kizárólag mint műfordító munkálkodott.
Otthon érezte magát Pesten. Fiuméban, Rómában, New Yorkban, mégis igazi otthona Bánát és annak kedvenc városa, Nagybecskerek volt, itt élte élete legboldogabb napjait. Mikor a trianoni békediktátumok után hazatért, megértette az idő szavát, politikai ellenfeleivel kibékült, és kart karba öltve igyekezett hatalmas tudását a jugoszláviai magyarság érdekében gyümölcsöztetni.
Dr. Brájjer Lajos mint hírlapíró kötetekre menő politikai röpiratokat adott ki. Ezeket az írásokat ma olvasgatva a döbbenet erejével hatnak, hiszen valóságos prófétái jövendöléseket tartalmaznak.
Dr. Brájjer Lajosnak mint dolgozó embernek is nagy érdemei vannak. A bánáti magyarság legelső és legagilisabb szellemi munkása volt. Nemcsak jótanácsokkal, hanem szorgalmas munkával gyarapította kulturális értékeinket. Magas kora ellenére az utolsó pillanatig alkotómunkát végzett. Kidőlt egy erős bánáti oszlop, irányító, aki munkás életét kizárólag a köznek szentelte.
Dr. Brájjer Lajos sorsa nem volt mindig könnyű. Nem egyszer meggyőződött arról, hogy sokkal nagyobb bátorság kell ahhoz: kitartani amellett, amit jónak talált, bár a „közvélemény” előtt nem népszerű.
Nemegyszer kellett ellenszegülnie a csillogó frázisokat pufogtató népszerű bajnokoknak, kik a széles rétegeket ígéreteikkel megtévesztették. Meggyőződött nemegyszer arról is, hogy a jót, a békét, az egyetértést akarni és hirdetni annyit jelent, mint szembeszállni a rágalommal és üldözéssel. Ember volt, tehát küzdelemre született. Megelégedéssel mondhatjuk el, hogy munkájában a kerékkötők nem zavarták, azok kötekedése nem szegte kedvét. Sokszor megkapta az elégtételt, hogy az igazságot – amit ő annak tartott – győzni látta, és ellenfelei melléje szegődtek.
Dr. Brájjer Lajos halála közvetlenül az Üdvözítő születésének ünnepe előtt következett be. S mikor körülöttünk zengik: „Krisztus Jézus született…”, mi is fölemeljük imánkat az egek hatalmas Urához könyörögve: „Jöjj el közénk, szeretet és béke Istene, segíts munkánkban, hogy mi, akik az ő munkáját folytatjuk, elérhessük, amiről ő álmodozott: legyen a földön béke, barátság, megértés, haladás, testvériség, boldogság és megelégedettség!”