Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. január 15) 1. szám

Prokopy Imre: In memoriam Steuer György

A múlt év november 27-én tragikus hirtelenséggel egy olyan férfi költözött el az élők sorából, akinek négy évtizedes közéleti szereplése az önzetlen, elvhű és mindenben a közérdeket szolgáló működésnek valóságos mintaképe. Szilárd jellemű férfi volt, aki nem ismerte a köntörfalazást, az egyéni szempontokhoz igazodó megalkuvást és a személyi érvényesülést megkönnyítő behódolást. Minden körülmények között és mindenkivel szemben a saját meggyőződését vallotta és követte. Lenézte a színváltozásban jeleskedőket, és megvetette az alakoskodó fondorkodókat, a politika kufárait. Alacsony, vézna teste erős és kiegyensúlyozott léleknek volt a hüvelye s ezt a tiszta, nemes lelket meleg vallásos érzés, az élő hit bensősége hatotta át. A krisztusi hitben fogant felebaráti szeretet irányította egész közéleti tevékenységét, és ráterelte figyelmét a szociális kérdés fontosságára már abban az időben, amikor azt nálunk csak mint az Apponyi Albert-féle „olajcseppet” emlegették. Ez a magyarázata annak, hogy mint minisztériumi tisztviselő, főispán és államtitkár egyaránt mindig az egyszerű emberek, a társadalmilag és gazdaságilag gyengék sorsa iránt érdeklődött, és ahol csak tehette, segíteni igyekezett a feltárt bajokon, és gyógyítani a sajgó sebeket.
Ezt az áldozatos szociális munkát nagyobb mértékben és nagy sikerrel akkor végezhette, amikor 1923-ban átvette az Országos Központi Hitelszövetkezet keretébe beillesztett Földmunkások Vállalkozó Szövetkezete vezetését, és ezt a tisztséget 18 éven át, 1941-ig betöltötte. A gondjaira bízott Tisza-vidéki magyar kubikusoknak munkaalkalmat és magasabb munkabéreket igyekezett biztosítani, s ezt a törekvését jelentékenyen előmozdította az a körülmény, hogy a kiskundorozsmai választókerület 1929-ben országgyűlési képviselővé választotta. A földi javakon túlmenően azonban derék munkásai vallásos nevelésével is törődött, s azokat kisebb csoportokban lelkigyakorlatokra a Manrézába vitte.
Ennek a horatiusi értelemben vett „integer vitae scelerisque purus” férfiúnak az élete nyitott könyv volt mindenki számára, akit egyénisége érdekelt.
A bácskai Palonán született 1875-ben egy tizenhárom gyermekkel megáldott szegényes, német ajkú családból. Középiskolai és egyetemi tanulmányai elvégzése után 1896-ban a honvédelmi minisztérium szolgálatába lépett, majd 1917-ben az Esterházy- és az ezt felváltó Wekerle-kormány alatt Torontál vármegye főispánja volt, s ebben az állásban rendkívül hasznos és eredményes működést fejtett ki ezen a 8 nemzetiség lakta területen. A néppel közvetlenül szeretett [27] érintkezni, és ajtaja mindig nyitva állt a panaszaikkal vagy kérelmeikkel hozzá forduló egyszerű emberek előtt. Mint főispán a szociális problémák mellett behatóan foglalkozott a nemzetiségi kérdéssel is.

[Kép 06] Steuer György

Az ehhez szükséges érzéket és hozzáértést már szülőföldjéről hozta magával, s ennek az elméleti és gyakorlati felkészültségnek később, amikor 1920-ban a nemzetiségi ügyek intézésére felállított minisztériumba Bleyer miniszter mellé államtitkárnak nevezték ki, igen nagy hasznát vette.
A német eredetű Steuer György a hazai nemzetiségek felé azt az elvet hirdette, hogy a népiséghez, a népi kultúrához való ragaszkodást fenntartás nélkül össze kell egyeztetni a magyar haza, az államalkotó magyar nemzet iránti tántoríthatatlan hűséggel és feltétlen megbízhatósággal. A német nemzetiség feladatát és kötelességét abban látta, hogy törvényen és alkotmányon alapuló jogai háborítatlan birtokában továbbra is „Deutschungar” maradjon, mint ahogy az ún. „zöld szászok” és egyes bánáti svábok kivételével az elődök is évszázadokon át ilyenek voltak. A Magyar Nemzeti Szövetség és a Magyarok Világszövetsége „Nagymagyarország” című hivatalos lapjának 1943. október 15-i számába cikket írt a magyar-szerb viszonyról, és ebben a nemzetiségekhez ezt a komoly és megszívlelendő intelmet intézi: „A mi nemzetiségeink, amikor bevándoroltak, hospesek = vendégek voltak, de saját romlásukat fogják előidézni azzal, hogyha az államalkotó magyarságnak hostesei = ellenségei lesznek.”
Ezt a felfogást vallotta, és ennek a szellemében működött mint a csonkaországi németség kormánybiztosa (1922–1929) és mint a Magyar Nemzeti Szövetség kisebbségi szakosztályának vezetője is. Utóbbi tisztségében a kisebbségi kérdés ismertetése és a revíziós mozgalom érdekében a tanulságos előadások egész sorozatát rendezte.
Új feladat- és munkakör kínálkozott számára, mikor a visszatért Bácskában bevezették a polgári közigazgatást (1941. aug. 16.), sőt a most már egységesített Bács-Bodrog vármegye törvényhatósági bizottságának tagjává nevezték ki. Nem érte be azzal, hogy tevékenyen részt vett a törvényhatósági bizottság közgyűlésein szakavatott és bírálgató felszólalásaival néha vihart keltve, hanem tetemes anyagi áldozatok árán sűrűn beutazta a Bácska községeit és városait, és a helyszínen tett megfigyelései, szerzett tapasztalatai és gondosan összegyűjtött adatok alapján „helyzetjelentés” formájában nem kevesebb, mint 40 emlékiratot is szerkesztett, s ezeket tájékoztatásul megküldötte az illetékes tényezőknek. Utolsó munkája, melyet alig pár nappal halála előtt fejezett be, egy a Magyar Nemzeti Szövetség megbízásából a miniszterelnök úr részére készült „Tervezet” volt a legsürgősebb orvoslást igénylő délvidéki közállapotokról s ezzel szoros összefüggésben a nem[28]zetiségi kérdés rendezéséről különös tekintettel a délvidéki szerbségre.
Íme, rövid összefoglalásban ez volt Steuer György életpályája és négy évtizedes közéleti szereplése. Mindvégig hű volt meggyőződéséhez, elveihez, népéhez és a magyar nemzethez, s tettei alapján bízvást elmondhatjuk, hogy a Szent István-i magyar állameszmének nem volt nálánál lelkesebb híve és buzgóbb, elszántabb előharcosa. Éppen ezért mindazok, akik közelebbről ismerték, mélyen fájlalják távozását, és kegyelettel fogják emlékét megőrizni. Mi a jó barát, a kiváló magyar hazafi elhunytát siratjuk, a Szenteleky Társaság pedig egyik legérdemesebb tiszteletbeli tagjának az elvesztését gyászolja.