Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. február 15) 2. szám

Szily Ernő: Stadler Aurél: Halk tájak lelke

Apró emlékek, a szoba meghitt titkai és reszkető árnyai, a tájak halk áhítata, sziromarcú Madonnák, a hatalmas élet miniatűr villanásai: ezek a motívumai Stadler Aurél költészetének. Bár mindenik vers és minden dolog önlelkéből hasad, fontos hasábok vesznek el: sok szín és tárgy egymás kárára, egymás érthetetlenségére. Ezért a gondolati törések, a gyors jellemzésre előkapott szavak (átszűrt vágy, lepergő életdráma stb.) s a hevenyészett rímek: vágyaimban – Miámiban (!).
Verseit mozaikszerűség, de mégis epikai, mint lírai nyelv jellemzi. Pontos értelmi hangsúlyok, itt-ott ütembeni törésekkel. (Leányok, asszonyok…)
Aki a lankás és hepe-hupás Dunántúlról vetődött a déli végekre, „hegyek nélkül” társalkodik immár, s baráti nyelven vall a szabad és sík természettel:
„Kátyús utakon kénytelen,
Sínylődik sáros réteken,
– – – – – – – – – – – – – –
Én, hegytelen Alföldre hullt,
Én, színtelen, én, elfakult.”
(Hegyek nélkül)
Visszatérő hangulatok, visszatérő szavak kísértik, s a Januári vihar és a Púposok meg a Miniatűrök ciklus mutatják, hogy az elbeszélő hang az övé.