Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. február 15) 2. szám

Erdey Sándor: Becskereki Szabó György

Igen sok véleményt és véleményezést hallottunk B. Szabó művészetéről, de még eddig senki sem mert a szakember véleményezésével hozzányúlni. Érthető is. Azok akik csak „műkritikusok”, értetlenül állnak képei előtt, vajon szabad-e úgy, szabad-e tiszta hangot megütni a festészetben?

[Kép 04] Becskereki Szabó György: Cirkusz (akvarell)

Mások vállvonogatással, közömbösen mennek el képei előtt, vagy a vérmesebbek egyenesen kétségbe vonják a számukra érthetetlen műfaj létjogosultságát.
Mielőtt B. Szabó művészetét ismertetném, egy kis szubjektív véleménynek kell helyet szorítanom. Számtalan kérdéssel zaklattak és zaklatnak ma is, mi a festészet, mi a haladó festészet, mi a jövő festészete? Ebben a kérdésben már nagyon sok vélemény hangzott el. Írók, politikusok vitáztak s cikkeztek, csak éppen festő nem szólt a témához. Pedig ha egy orvosi szaklapban cikket írna egy ügyvéd vagy bankár pl. a tüdőbaj kórokozóiról, feltétlen nevetségessé válna. De a képzőművészet az a tér, ahova mindenki véle[86]menyét adhatja, ha kell, újságcikk alakjában vagy akár kávéházi fekete mellett. Pedig a festészet kérdéseiben is talán maguk a festők lennének legilletékesebbek a problémákat érthetővé tenni a közönség számára. Így talán nem esnénk abba a hibába, hogy irodalmat vagy politikát vigyünk a festészetbe. Mert minden művészetnek megvan a sajátos mondanivalója és nyelve.

[Kép 05] Becskereki Szabó György: Szárkupok (gache)

A festészet nem irodalom és az irodalom, nem festészet. (Ezért nem válik egyik művészet sem feleslegessé a másik mellett.) Minden egyes művészet más érzést vált ki belőlünk. Mégis sokan abba a hibába esnek, hogy a festészetben irodalmat keresnek. A festészetnek fő alkatrésze a szín. A térben való helyes elrendezése adja meg, a kép mondanivalóját, de ez semmi esetre sem a kép tárgya. A tárgy csak másodrangú, vagy csak mankóul szolgál azoknak, akik nem egészen jártasak a festészetben, és így szükségük van, hogy irodalommal pótolják ezt a fogyatékosságukat. Így élvezni vélik azok is, akiktől ugyan távol esik a festészet, mint olyan, de már az irodalom hat reájuk, Ezek is a szemüket használják ugyan a mű „élvezésénél”, csak nem nézik, hanem olvassák a képet.
Ami pedig a haladó művészetet illeti: feltétlenül van ilyen, csak nem ott, ahol keresik, a témában. Ha korunk szociális hibáit vagy a napi gondok apró-cseprő bajait, még ha világfájdalom sebeit tárjuk is ki vásznainkon, nem feltétlenül szolgáljuk a haladó festészetet. Lássuk Cézanne-t, ki jómaga ízig-vérig polgár volt, és témáiban is az, és mégis festészetében forradalmat hozott! Újat adott, mert „maradi” témáit új meglátással adta vissza. Mindebből azt látjuk, hogy a művészet haladását nem a politikai irányok különböző válfajai határozzák meg, hanem az emberiség kulturáltsága. A jövő festészetéről nehéz jóslásokba bocsátkozni, de feltétlenül az abszolút festészet felé halad. Csak akkor beszélhetünk abszolút festészetről, ha már az emberiség egy olyan fejlődési fokot ér el, hogy a festészetet önmagáért is élvezni tudja, vagyis egy kép nézése, a színek és a vonalak ritmikája olyan esztétikai gyönyört tud kiváltani, mint a klasszikus zene, akkor már a téma teljesen feleslegessé válik. Mindezeket azért láttam szükségesnek említeni, hogy ezzel is hangsúlyozzam B. Szabó művészetének létjogosultságát, és érthetőbbé tegyük ezt a haladó művészetet a közönség számára is.
B. Szabót nyolc évvel ezelőtt ismertem meg. Én, az elsőéves akadémista, ő a festegető hetedik gimnazista. Már akkor feltűnt kitűnő rajztudása, színeinek tökéletes harmóniája. Itt még ugyan korai lenne ki[87]fejlődött festőt látni, de már a helyes úton járt, helyes kibontakozásnak ad reményt. B. Szabó érettségi után Zágrábba kerül, nem az akadémiára, s így nem is tudja őt környezete a maga formájára hangolni. Művészettörténelmet tanul, megismerkedik a XIX. század nagy francia festőivel.

[Kép 06] Becskereki Szabó György: Este (Tusrajz)

De nem az átlag intellektuel szemével látja pl. Van Gogh-ot vagy Césanne-t, hanem az ízig-vérig festőével. Festő marad. Szorgalmasan tanul és fest. Így lépésről-lépésre jut el a jelenkor nagy franciáihoz. (Matissé Picasso stb.) Mégis legnagyobb hatást rá Van Gogh teszi. (Itt ugyan nem szabad beleesnünk olyan véleményezésbe, hogy a hatást szolgai módon vette volna át. Nem. Átültette a maga érzésvilágába.) Van Gogh-tól ered a tiszta szín imádata, s a konstruktív meglátás. Ebből a korszakból ismerjük kolorista meglátásait, „Híd a Bégán”, „Cirkusz”, „Önarckép” stb. Ezeket a képeit lokálszínekkel oldja meg, s teszi mozgalmassá. Erősen hajlik a dekoratív kifejezési módhoz. Festészetével egyidőben jelentkeznek nagy tusrajzai; „Szántóföldek”, „Óbecse”, „Este”. Grafikáiban is festő marad. Színesek lesznek fekete tusrajzai, konstruktíven, szilárdan állanak a tárgyai. Ha tájképeibe alakot visz, nem lebegnek a föld felett, hanem betartják a fizika törvényeit. Kitűnő grafikái miatt sokan tévesen grafikusnak könyvelik el, pedig grafikái is festői problémákat oldanak meg.
Majd meglepetésszerűen mutatkozik be gach-képeivel. Eltér az eddigi kifejezésmódtól, és rátér az abszolút festőiségre. Problémáit színekkel oldja meg helyenként a rajz rovására. Rajzból csak annyit tart meg, amennyi szükséges ahhoz, hogy érthető tudjon maradni a nagyközönség számára is. Arcképein a saját lelkivilágán keresztül tükrözi vissza alakjait, sokszor szándékosan eltúloz egy-egy formát alakjai jellemének kihangsúlyozása érdekében. De bármennyire is szabados tud lenni új képein, a festőiség örök törvényeit betartja. Valőrhibákat nem fedezhetünk fel képein, hideg-meleg színek arányosan osztódnak meg. Olykor ellentétes színei harmonikusan olvadnak egymásba.
B. Szabó György megtalálta a helyes utat. Művészetének útja az abszolút festészet felé halad. [88]