Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. február 15) 2. szám

Ady Endre: Emlékezés egy nyáréjszakára

Az égből dühödt angyal dobolt
Riadót a szomorú földre.
Legalább száz ifjú bomolt,
Legalább száz csillag lehullott,
Legalább száz párta omolt:
Különös,
Különös nyáréjszaka volt.
Kigyulladt öreg méhesünk,
Legszebb csikónk a lábát törte,
Álmomban élő volt a holt.
Jó kutyánk, Burkus, elveszett,
S Mári szolgálónk, a néma
Hirtelen hars nótákat dalolt:
Különös,
Különös nyáréjszaka volt.
Csörtettek bátran a senkik,
És meglapult az igaz ember,
S a kényes rabló is rabolt:
Különös,
Különös nyáréjszaka volt.
Tudtuk, hogy az ember esendő
S nagyon adós a szeretettel:
Hiába, mégis furcsa volt
Fordulása élt s holt világnak,
Csúfolódóbb sohse volt a Hold:
Sohse volt még kisebb az ember,
Mint azon az éjszaka volt:
Különös,
Különös nyáréjszaka volt.
Az iszonyúság a lelkekre
Kaján örömmel ráhajolt.
Minden emberbe beköltözött
Minden ősének titkos sorsa.
Véres, szörnyű lakodalomba
Részegen indult a Gondolat.
Az ember büszke legénye,
Ki íme, senki, béna volt:
Különös,
Különös nyáréjszaka volt.
Azt hittem, akkor azt hittem,
Valamely elhanyagolt Isten
Életre kap, s a halálba visz.
S íme, mindmostanig itt élek
Akként, amaz éjszaka kivé tett,
S Isten-várón emlékezem
Egy világot elsüllyesztő
Rettenetes éjszakára:
Különös,
Különös nyáréjszaka volt. [85]