Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. június) 6. szám, 361–432. p.

A címben, a témában annyi minden kavarog és lázong, a szempontok, szándékok, meglátások és megoldások annyi változatát, a marxista dialektika annyi lehetőségét kínálja, ígéri a fedőlap és az író múltja, hogy csak igényesen lehet e két kötet után nyúlni. – Kassák sokat fog adni ebben a regényében – gondolja minden olvasó, mikor az olvasáshoz kezd.

A nagy témákból azonban nem lehet mindig sokat felmarkolni. Hány rossz Napóleon-regény került ki például jó írók tolla alól, mennyi nagy, izgalmas történelmi téma mállik szét becsületes szándékkal és becsületes írásművészettel dolgozó regényírók kezében. Ezekből a regényekből rendszerint két dolog hiányzik: a helyes koncepció és az életet jelentő dinamika. A „Munkanélküliek” -ben is ezek hiányát érezzük elsősorban.

Kassák regényének két főszereplője van: Pál és Tóni. Pál soha sincsen munka nélkül. Nehézkes, becsületes, szürke munkás. A gyár, amelyben dolgozik, nem szünteti be üzemét. Tóni szobafestő, s mint ilyen hamarosan munka nélkül marad. Kedves, szeszélyes, bohém természet, akit egy idősebb, pedáns hivatalnoklány férjévé tesz. Munkanélkülisége ezzel megszűnik. Tóni lázadása már nem tartozik a munkanélküliséghez, ez már a fegyelmet, a kitartottságot nem tűrő, bohém és becsületes egyén tragédiája, [431] de nem a proletár, a munkanélküli igazi sorsa. A mellékalakok között több érdekes arc villan fel, akik talán jobban jellemeznék a munkanélküliség lassan ölő reménytelenségét, a kényszerű tétlenség igazságtalanságát, de ezek a mellékalakok elkallódnak, a szerző talán nem becsüli eléggé értéküket, és két főhősével foglalkozik intenzívebben. Ez még nem volna hiba, ha mindkettő sorsa a munkanélküliek sorsa lenne. De az egyik sohasem munkanélküli, a másik munkanélküliségéből is csak kóstolót kapunk, mert egy polgári nőszemély veszi férjül. De még ha mindkettőnek tragédiája lenne, akkor is kérdéses, lehet-e két ember életébe ilyen hatalmas témát beleszorítani? Mert nem áll az, hogy a tömegek szürkék és szinttelenek, a munkanélküliséget nem viseli el egyformán a különböző munkástípus, egy vagy két csepp tengervízben még nincs benne az egész óceán.

Szóval az elgondolásban, a felépítésben tagadhatatlanul fogyatékosságok vannak, de ezenkívül hiányzik az a feszülő, szinte robbanni akaró dinamika, amit az olvasó leginkább várt volna Kassáktól. Nem tudnók megmondani, hol van tulajdonképpen itt a hiba, de a regény emberanyaga és a regény levegője bágyadt, erőtlen. Pedig Kassák írásművészete talán még fejlettebb ebben az írásában, mint régebbi regényeiben. Nem hinne már Kassák a proletárságban? A proletárok szánalmasak, közönyösek és nagyon fáradtak ebben a könyvben. Lehet, hogy ez az igazi helyzet, hogy ha néha ökölbe is szorulnak a dologtalan munkáskezek, ez az ököl már nem veszedelmes. Ez a csüggedés, ez az elkókadó hit azonban nemcsak a marxista dialektikának nem felel meg, hanem a tiszta irodalmi szempontoknak sem. Az erőt keressük és várjuk. Legalább keserűség, önvád vagy világátok helyettesítené a hit, az alkotás feszítő erejét.