Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. február 15) 2. szám

Lázs Sándor: Bújócska

Óh, be régen is láttalak,
pedig mennyit is vártalak,
tűző nappal, hideg éjjel
csillagok közt néztem széjjel.
Üzentem a holdsugárral,
víg szellővel, gerlepárral,
esti szélnek sóhajával,
siránkozók panaszával.
Kérdeztelek itt is. ott is,
fejét rázta még a hold is,
hunyorgattak a csillagok,
s azt felelték: nem voltál ott.
A kis patak is elszaladt,
mert nem látta az arcodat,
a fűben sem heverésztél,
édes epret sem eprésztél.
A forrás is csak csobogott,
s azt mondta, hogy nem itatott,
napsugár sem csókolt még ma,
s az erdő is olyan néma.
Mondjátok csak, fák és bokrok,
a kedvesem merre futott?
Elillant, mint könnyű pára,
s nem maradt egy könny utána.
Haja selyme úgy ellibbent,
illata sem maradt itt lent.
Szeme fénye most hol lehet,
hol kacsint rám, hogy még szeret?
Jaj, istenem, nem találom.
Hova bújt az édes párom?
Talán bizony felhőn sétál,
s kandin kacag vissza énrám?
Vagy tán itt, a bokor megett
rejtőzködik, les engemet,
s azt várja, hogy rám ijesszen,
kicsúfoljon, kinevessen?
Óh, csak egyszer fogjam még el,
nem eresztem többé én el,
csókpecsétet teszek rája,
s két karom lesz börtönrácsa. [64]