A legnagyobb magyar tragika leveleit gyűjtötte össze Kozocsa Sándor. Jászai Mária, aki a színpadon olyan utolérhetetlen volt, mint ember is nagynak és nemesnek mutatkozik levelei alapján. A több száz levélben, melyeket barátnőihez, pártfogóihoz, színigazgatóihoz és szerelmeihez intézett, olyan páratlan szókinccsel tudta kifejezésre juttatni érzéseit; akár szerelem vagy indulat, akár gyűlölet vagy hála vezette tollát, minden sora egyformán nem mindennapi egyéniségre vall. Ez a hang Emlékiratai után, melyet a halálát követő évben (1928) hoztak nyilvánosságra, nem meglepő, Jászai – levelei alapján is tisztán, egész emberként áll előttünk – közepes, átlagos érzésre képtelen volt: vagy rajongásig szeretett, vagy a végletekig gyűlölt, ezért történt meg az, hogy ha bántottnak érezte magát, haragja kiméletlenül lesújtott. Éppen ilyen heves és mély forrásból eredt hazafias lángolása is. A múlt világháborúban a magyar katonákért minden áldozatot meghozott, művészkollégáit gyűjtötte össze a rokkant és beteg hősök szórakoztatására, naponta elment körükbe. Még akkor is, mikor pestis ütött ki a vak katonák között, félelmet nem ismerve látogatta továbbra is őket. Rengeteget utazott, személyesen szerzett benyomásokat, s alakított ki magában véleményt kora nagy színészeiről, így vont párhuzamot itthoni és külföldi kollégái művészi felfogása között. Ha végiglapozzuk leveleskönyvét, egy csodálatosan gazdag lélek spontán megnyilakozásai ragyognak fel az olvasó elé. Rajongva szerette és segítette barátait, izzó és változatos volt szerelmi érzésében, követendő példa öntudatos magyarsága. Jászai Mari, a világ színészetének legnagyobb alakja érzéseiben sem tudott más lenni, mint hatalmas, lángoló, szélsőségek közt vívódó: egyszóval igazi ember, akiben jó és rossz olyan csodás erővel ragadta magával, rendítette meg vagy emelte föl hallgatóit.
|
Fejlesztette: GAS Softwares