Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. március 15) 3. szám

Szőnyi Kálmán: Valéry Larbaud: Fermina Marquez

A regény fiatalokról szól. A francia intézet nemzetközi diáktársadalmának nyugalmát egy feltűnő szépségű kislány megjelenése zavarja meg. A gyermeklélek sajátos értékelése alapján kialakult elit, és közülük is csak két fiú közelítheti azonban meg a lányt: az egyik a nemesi származású Iturria, a másik Lenoit, a francia polgárcsalád gyermeke. A szereplők mind fiatalok, 16-19 évesek, és a fiatalság friss visszatükröződése annak, amit az alkotások kora legtöbbnyire csak dédelgetni vagy emlékezetében megőrizni tud.
Larbaud fiatalokról ír, és csodálatosképpen úgy tud írni róluk, mintha maga is fiatal volna. Író és alakjai között tehát elmosódnak a megszokott határvonalak, nem érezzük – s természetesen nem is zavar – a még oly megértő „bölcsesség”, a lelkesedést nem hűti le a tudatosság és legkevésbbé sem fintorogtat meg valami mesterkélt gügyögés. Igen, Larboud csodálatosképpen megmaradt maga is fiatalnak. Iturria, ez a nagyszerű kamasz olyan, mint egy megfeszített húrra helyezett nyílvessző, egy mozdulat, az ösztönök egy titokzatos, alig érezhető reflexe, és megindulhat az emberi sorsok végtelenje felé, mert még minden övé, mint a fiatalságé; büszke és nemes, mint egy költő, könnyelmű, mint a szegénység, és úgy vonzza a tilos, mint szüzeket az éjszaka. Színes, gazdag egyéniség máris, és ugyanakkor harmonikus is. Gondolatai, érzései és tettei összeütközés vagy meghasonlás nélkül rendeződnek, és helyezkednek el abban a térfogattal meg nem határozható térben, amit Németh László egy lélek befogadóképességének nevezett a Villámfényben.
A fiatalabb Lénoit éppen ellenlábasa Iturriának. Tudatos és máris meghasonlással küszködő lélek, érzékeny és nagyravágyó, de igénytelen külsejű. Lelki defektusai súlyosabbak és sötétebbek a megszokottnál. A vágy helyett a hódítás ösztöne hajtja a lány felé, majd amikor a szerelemben vesztes marad, az elpusztíthatatlan gőg a zsenihittel kárpótolja önmagát. A két szerelem között Fermina Marquez úgy él, és úgy viselkedik, mint egy nagy, komoly nő, olyan nő azonban, akinek lelke még éretlen a romlottságra. Jellemzésére és lelkiállapotának megvilágítására a részletes elemzés helyett Larbaud csak jellegzetes összesítést ad, egyébként pedig mindvégig megtartja alakját a vonzó titokzatosság örök, nőies pózában. Az olvasó kénytelen megelé[142]gedni külsőségekkel. Látja a sétáló leány tökéletes, bájos figuráját az intézet ősi parkjában, érezheti azt az elemi vonzást, mely a két kamaszt megindítja felé, majd egy, egyetlenegy felvillanó fény belevilágít a leány lelkébe is, és elcsodálkoztatja az olvasót az ott látottakkal, azután lassan eltűnik Lénoit, majd az intézet életéből is. Szerepe a mesebeli tündéreké; jön, elcsodálkoztat, elgyönyörködtet, és felszabadítja a szerelmet azokban, akikben még épen megmaradt: a fiatalsában.
A regény mindössze 133 oldal. Alig regény, ha a ma divatos kétezer oldalas kásahegyekkel hasonlítjuk össze. Ez a 133 oldal azonban a legtisztább irodalom. Finom és világos, mint a halasi csipke, elmés és ugyanakkor lírai. Franciás, a szó legnemesebb értelmében. Kár, hogy fordítóink mind ez ideig elhanyagolták, vagy megfeledkeztek Larbaud-ról és munkáiról.
Fordította Szávai Nándor