Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. március 15) 3. szám

Garai Béla, J.: Kilencvenéves a szabadkai színház

A világosi fegyverletétel után szomorú napokra ébredt Magyarország népe. Elkövetkezett a megtorlás korszaka. A magyarnak mindig az volt a bűne, hogy a szabadságot akarta, és ragaszkodott a szabadsághoz, amelyet a honfoglaló ősök hoztak magukkal, mint valami szent ereklyét Ázsia szabad pusztáiról. A magyar nemzet szenvedett, harcolt, küzdött, és pillanatnyilag az orosz túlerő vasszorításában, a kifürkészhetetlen végzetnek gonosz játékában térdre hullott. Jöttek a keserű napok, de érezte, hogy így nem maradhat, fel kell támadnia, új erővel kell kezdenie az életet, mert vele van az igazság, amely csak egy lehet: az örök szabadságnak igazsága. És a Bach-korszak igájában nyögő magyar nép megértette, hogy csakis egységes erővel lehet a sötétség és elnyomatás korszakát átvészelni, és megértette, hogy ennek érdekében a nemzeti nyelvet és kultúrát kell erősítenie. Ez pedig csak úgy volt lehetséges, hogyha a német színészek előnyére erősen háttérbe szorított magyar színészetet felkarolják, megerősítik, támogatják. Ebben aztán egységes lett a magyar nemzet. Országszerte megindult a szervezkedés a magyar színészet megsegítésére, fejlesztésére. A legjelentősebb városok vezetői egymás után hozták meg határozataikat, melyekben kimondták, hogy a magyar szónak, a magyar művelődésnek otthont kell emelni, és egymásután érkeztek az örvendetes hírek a színházépítések terveiről. Büszkeséggel állapíthatjuk meg, hogy Szabadka város polgársága volt az első ebben az országban, amely az elnyomatás évei alatt oltárt emelt a nemzeti nyelvnek, és pályázatot hirdetett a Szálloda a Pest városhoz nevű épület mellett felépítendő színház terveinek elkészítésére. Ez rövidesen meg is történt, és hamarosan megkezdődtek az építési munkálatok. A megtartott árlejtésen az épület felépítését a városi tarács Skultéty János építőmesterre bízta, míg a színpad és a nézőtér berendezésének elkészítésére meghívták Telepy Györgyöt, a híres színész-iparművészt, aki ebben a szakmában kora egyik legképzettebb szakembere volt. Telepy a munkálatok alatt annyira megszerette városunkat, hogy a színház megnyitásakor ide is szerződött, és továbbra is itt működött mint színész és díszletfestő.
Az új színház 1854-ben teljesen elkészült, és annak első igazgatója Latabár Endre, Latabár Árpád és Kálmán jelenlegi neves pesti komikusok dédapja volt. Latabár a színházat 1854. december 16-án nyitotta meg nagy ünneplések mellett. Első előadásul a „Két Barcsay” című darab került színre. „Csupa lakoma, csupa áldomás, örök vígság, baráti szeretet és lelkesedés között” folyt le a színház megnyitása – írja Molnár György, a jeles színész emlékiratában. A színház és színészek a társadalmi élet központjai lettek. A színház pártolásában főleg a szabadkai hölgyek jártak elő jó példával, míg az urak a sokszor késő reggeli órákig tartó mulatozásokban ismerték meg a jó hangú és főleg „jó torkú” színészeket.
Most már Szabadkán állandó otthona volt a színészetnek, és ettől az időtől fogva városunk elsőrangú állomásai közé tartozott a magyar színészetnek. Latabár távozása után Havi Mihály lett a színház igazgatója, majd őutána Sípos Ferenc társulata vendégszerepelt itt. Sípos társulatában bontogatta szárnyait a sokat igérő tehetségű kis Kölesi Lujza, akiből később Blaha Lujza néven országosan ünnepelt művésznő lett. Ha színházunknak nem volna semmi más érdeme, mint az, hogy a mi színpadunkon lépett fel először a „nemzet csalogánya”, akinek ajkáról itt hangzottak fel először a szebbnél szebb magyar dalok, ha semmi más érdeme nem volna, már csak ezért is érdemes volt otthont emelni a magyar színészetnek.
De itt léptek fel a régi színészvilágnak nagynevű képviselői: Bercsényi Béla, E. Kovács Gyula, a nagy tragikus, Feleky, Felekiné Munkácsy Flóra, Hegyi Aranka, aki egyik ismert szabadkai család férfi tagjához ment nőül. Prielle Kornélia, Pálmay Ilka, Jászay Mari, a magyar színészek nagyasszonya, a neves tragika és még számosan a nagynevű művésznők és [133] művészek közül. Az ő lebilincselő erejű művészetük ejtette rabul a város fiatalságát, amely rajongó szeretettel vette körül a színészeket, és rajtuk keresztül ismerte és szerette meg a magyar irodalom jeles alkotásait. De nemcsak a város magyar lakossága volt lelkes híve a magyar színészeknek, hanem a bunyevácok is szeretettel karolták fel a színházat, az előadásokat nagy számban látogatták, és a színészeket pártolták. Bizony, nagyon sok bunyevác családnál töltötte be a „polozsáj” szerepét karácsonykor magyar színész! És a színészek is megszerették ezt a várost, átérezték hivatásukat, és megértették a magyar színészet jelentőségét és hivatását a nemzetiséglakta Szabadkán. Ők játszva tanítottak, és – tanítva játszottak. Áldozatkészen dolgoztak és fáradoztak a mi legnagyobb kincsünkért: a nemzeti nyelvért, amely mindig és minden csapás között mentsvára volt a magyarságnak.
A kiegyezés után nagyobb eredménnyel intézett újabb rohamot a magyar színészet a német ellen, és egyre több és több városból szorítja ki a német színészeket, akik kénytelenek visszavonulni. Kétségtelen, hogy nemcsak az elnémetesedett fővárosnak, hanem a végeken levő, idegen lakosságú városoknak megmagyarosításában hervadhatalan érdeme van az erősödő színészetnek.
A szabadkai színházban mindjobban megszerették a színészeket, és a látogatottság emelkedése folytán lehetővé vált, hogy az igazgatók mindig jobb erőkkel térjenek vissza, és műsoruk színvonalát emelhessék. Rakodczay Pál igazgató volt egyike azoknak az igazgatóknak, aki mint a Shakespeare-kultusz apostola magas színvonalra emelte színházunkat. Ő rendezte Szabadkán az első Shakespeare-ciklust, amely számára nem jelentett ugyan üzleti vállalkozást, de feladatának tekintette az irodalom művelését, és erős volt a hite a színészet nemzeti hivatásában. Meg kell említeni Krecsányi Ignácot is, aki évtizedeken át leginkább a magyar végvárakban működött, és sok idegen ajkú magyart tett szívben és szóban magyarrá. Sikereit főleg nagyszerűen összeállított műsorának köszönhette, és annak, hogy az igazgatást nemes szenvedélynek tekintette.
Ditrói Mór, a még ma is élő, nagynevű rendező is volt rövid ideig a szabadkai színház igazgatója, és az ő vezetése alatt is emelkedő tendenciát mutatott a szabadkai színház színvonala. Mint érdekességet kell megemlíteni, hogy az 1872/73-as színházi szezonban a város saját kezelésébe vette a színházat, és annak vezetését, igazgatását Frankl István, a „színügyegylet” elnöke vállalta. Mellette mint művészeti vezető Bercsényi Béla, a jeles színművész buzgólkodott, akit 1873-tól a budapesti Nemzeti Színház szerződtetett. Ennek a társulatnak nevesebb tagjai voltak: Ajtai Károly, Bács Károly szerelmesszínész, Földényi Béla társalgási színész, később nemzeti színházi tag, Hetényi Antónia a jeles operetténekesnő.
A hosszú évek során a szabadkai színházat sokan keresték fel a jeles fővárosi művészek közül. Több ízben vendégszerepelt itt E. Kovács Gyula, a Kolozsvári Nemzeti Színház nagynevű művésze, akinek a színészet ünnepi áldozat volt a művészet oltárán. Úgy halt meg, mint nagynevű elődje, Egressy Gábor: szavalás közben. A fejéregyházi síkon tartott Petőfiemlékünnepélyen versmondás közben érte a halál. E. Kovács Gyulát baráti kapcsolatok is kötötték Szabadkához. Legjobb barátja dr. Demidor Imre ügyvéd, aki szintén színész volt, csak később tett ügyvédi vizsgát, és telepedett le városunkban.
Szívesen látott vendég volt Jászai Mari, a nagynevű hősnő, akinek művészete a magyar tragikai színjátszás legmagasabb csúcsát jelentette. Vendégjátékát mindenkor ünnepi estévé avatta a műpártoló közönség.
Az újabb időkben Pesti–Ihász Lajos, Krémer Sándor, dr. Farkas Ferenc, majd Nádasy József igazgatták a szabadkai színházat.
A szépen fejlődő szabadkai színjátszás leggyászosabb napja volt 1915. március 23-a, mert ezen a napon tűz ütött ki a színház erkélyén, és a színház – amelynek teljes belső váza fából volt felépítve – leégett. Ottveszett a színigazgató teljes felszerelése, ottégett a színészek ruhája.
…De mindezeken felül a háború közepén hetven magyar színész maradt kenyér nélkül. Hetven magyar színész állt könnyes szemmel az üszkös romok előtt. Így lettek hajléktalanok a világháború első évében Thalia papjai és papnői. Nádasy igazgató azonban átlátta a helyzetet, és az ő agilitásának volt köszönhető, hogy még ugyanezen év október havában ismét megnyílt a szabadkai színház. A Pest szálloda emeleti báltermében kapott hajlékot a színház. Itt játszottak a színészek a gyá[134]szos emlékű összeomlásig, és itt találtak hajlékra a szerb színészek is, akik meglátogatták a Szabadkából lett Suboticát.
A határok megváltozása után a szerb hatóságok első teendője volt a magyar nyelvű előadások beszüntetése és a magyar színészek eltávolítása. A színház helyiségei szerb színészek szavaitól voltak hangosak akik hosszabb-rövidebb időre keresték fel Szabadkát. A város szerb vezetősége kényelmesebb és megfelelőbb otthont óhajtott nyújtani a szerb színészetnek, és 1926-ban újjáépítette a leégett színházat. A düledező falakat megerősítették, újra berendezték, és hamarosan megnyílt az új színház, ahonnan azonban száműzték a magyar szót, a magyar dalt… Így volt ez 1941-ig. A felszabadulás után Szabó H. Márton, jelenleg huszti színigazgató, a Népkör színházának volt rendezője vette kezébe a magyar színjátszás ügyét, és a katonai hatóságoktól nyert engedély alapján néhány színészt hozott Szabadkára, hogy régi vágyát elérve a „nagy színházban” magyar nyelvű előadásokat rendezhessen. Megnyitóul a „Tokaji aszú” című magyar tárgyú operettet tűzte műsorra, amelynek főszerepére a magyar színészet egyik büszkeségét: Fedák Sárit hívta meg, és aki örömmel vállalta a szép feladatot, hogy 23 évi száműzetés után ő szólaltassa meg először a magyar dalt a szabadkai színpadon, és magyar ruhában köszöntse Szabadka ünneplő közönségét… Ünnep volt. Magyar ünnep. A zsúfolásig megtelt színházban együtt ünnepelt Szabadka apraja-nagyja, együtt nevettek, és együtt sírtak a színészekkel. És azóta is magyar színészek hajléka a régi hajlék, és magyar színészek ajkáról cseng a magvar szó…
A Színészkamara ezután Kardoss Géza szegedi igazgató társulatát küldte Szabadkára, majd az újonnan alakult városi közigazgatási hatóság Kőszegi Gézával kötött hároméves szerződést, és azóta az ő társulata működik a kilencvenéves szabadkai színházban…