Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. június) 6. szám, 361–432. p.

Május huszonötödikétől huszonnyolcadikáig tartották meg Dubrovnikban a PEN klubok idei világkongresszusát, amelyen az elhunyt Galsworthy helyén H. G. Wells elnökölt. Magáról a kongresszusról részletesen beszámoltak a napilapok, és ezeken a hasábokon csupán a kongresszus lényegével igyekszünk foglalkozni, azokkal az eredményekkel, amelyeket a világirodalomban, az emberi szellem működési területén ez a kongresszus jelentett.

Mindenekelőtt azt kell leszögezni, hogy a kongresszus, ha egy ideig igyekezett is óvatosan körülkerülgetni a németországi könyv[417]égetés, a szabad szellem elnyomásának a kérdését, végül szembenézett ezzel a problémával, és – igaz, hogy a német delegátusok kivonulása árán – de mégis egyhangúlag elítélte azokat az eseményeket, amelyek legutóbb Németországban történtek, az „írástudók” igyekeztek becsületesek maradni, és hűek lenni az igazsághoz, és ez részben sikerült is.

Ránk, kisebbségi írókra kétszeresen is fontos volt ez a kongresszus, nemcsak azért, mert határozottan állást foglalt a népek testvériesülése mellett, elítélte a túlzó nacionalizmust, a gondolatszabadság elnyomását, hanem azért is, mert mint a beogradi PEN klub tagjai először jelentek meg ezen a kongresszuson a délszláv országi kisebbségi magyar írók. A legutóbb beválasztott nyolc író közül hét jelent meg a kongresszuson, de rajtuk kívül megjelent ott a Kalangya PEN-száma is, és a világ minden tájáról összesereglett írók előtt demonstrálta életét és erejét. Hét kisebbségi magyar író és a Kalangya Pen-száma; ezek képviselték a világkongresszuson egyre fejlődő és súlyban egyre növekvő kisebbségi irodalmunkat. A magyarul beszélő írók örömmel forgatták a Kalangya lapjait, a magyarul nem beszélő írók pedig érdeklődéssel olvasták el Szenteleky Kornél öt nyelven megjelent köszöntőjét és ismertető cikkét.

Maga a kongresszus nem tartotta be az előre kitűzött programot, a német probléma tárgyalása minden előre megállapított rendet lehetetlenné tett, és elejétől végig a tanácskozások tengelyében állott.

Elmaradt Jules Romain előadása, amelyet az „Individualizmus” és a kollektivizmus az irodalomban” címen akart megtartani, és elmaradt W. Busch német kiküldött előadása is, amelyet „A szabad író viszonya a sajtóhoz” címen jelentettek be. Ehelyett egészen más előadások hangzottak el a vita keretében. Ezek között elsősorban Crémieux beszédét kell kiemelni, amely a szellem szabadsága mellett nyilatkozott meg, Schalom Asch a zsidóüldözések ellen beszélt, az egész kongresszus átfogó, esszenciális megnyilatkozását azonban Ernst Toller adta nagy beszédében, amelyet tulajdonképpen a német delegátusok előtt akart elmondani, azok azonban a beszéd megtartása előtt kivonultak az ülésteremből. Súlyos kérdéseket tett fel Ernst Toller a németországi PEN Klub tagjaihoz, kérdéseket, amelyekre egyelőre nincsen felelet, csupán az üresen maradt helyek, amelyek mint a tátongó lelkiismeret meredtek a Tollert ünneplő írók serege felé. Toller hangsúlyozta, hogy támadása nem Németország ellen irányul, hanem az erőszak ellen, amely a szabad gondolatot elnyomja, amely könyveket éget, és amely a kommunista és „Hasonló” pártokhoz tartozó írókat egészen egyszerűen kizárja a PEN Klubból. Felsorolta Toller mindazoknak az íróknak a nevét, akiknek könyveit [418] a német ifjúság máglyákon elégette, és megkérdezte a német PEN Klub tagjait, mit tettek a könyvégetések ellen, mit tettek az ellen, hogy a PEN Klubba bevitték a politikát és a zsidó vagy baloldali meggyőződésű írókat kizárták a PEN Klubból.

A kongresszus résztvevői szűnni nem akaró lelkesedéssel ünnepelték Tollert, aki beszédében a szabad emberi lelkiismeret megnyilvánulását adta bátran és fenntartás nélkül. Maga Felisz Salten, aki előző napon a németekkel együtt kivonult, felkelt most helyéről, és gratulált Tollernek, akit legalább tíz percig megszakítás nélkül ünnepelt a kongresszus.

A németországi könyvégetések elítélése, a gondolatszabadság elnyomásának megbélyegzése volt az, ami az idei PEN-kongresszus jelentőségét megadta. És ez adott némi reménysugarat arra, hogy a jövő évi barcelonai kongresszuson – amelyen Toller szavai szerint a mai nacionalista őrület korszakában ki tudja, hányan nem jelenhetnek meg azok közül, akik az • idei kongresszuson részt vettek – talán többet lehet végezni, mint az erőszak, az elnyomás passzív megbélyegzését.

Mi, kisebbségi magyar írók akkor, amidőn elismerésünket fejezzük ki a beogradi PEN Klubnak azért, mert lehetővé tette, hogy a kongresszuson kisebbségi íróink közül is részt vehessenek, és a Kalangya is reprezentálhassa a délszlávországi magyar irodalmat, reméljük, hogy a sorainkból kimaradt érdemesek is bekerülhetnek a PEN-Klubba, amire határozott ígéretet is kaptunk. A délszláv PEN-Klubok valóban elismerésre méltóan rendezték meg az idei kongresszust, és a vendéglátással minden kiküldött teljesen meg volt elégedve. Ezért elsősorban Stefanović elnököt illeti az elismerés, és igen sokban Vidaković titkárt is, aki fáradhatatlan buzgalommal vett részt a kongresszuson, és bonyolította le annak technikai részét.

A magyarországi írók közül Germanusz vezetésével Radó Antal, Schöpflin Aladár, Szederkényi Anna, Gáspár Miklós, Forró Pál és Kállay Miklós vettek részt. Erdélyből báró Kemény János, az Erdélyi Helikon létrehozója vett részt a kongresszuson, a szlovenszkóiak közül, sajnos, senki. A délszlávországi kisebbségi magyar írók közül Ambrus Balázs, Borsodi Lajos, Havas Károly, Havas Emil, Munk Artúr, Radó Imre és e sorok írója jelent meg.