Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. március 15) 3. szám

Csordás Nagy Dezső: Óda

Mint a hívő, kiáltok hozzád,
szívemben úgy lobog a fény!
Szomjúhozom a végtelenre,
adj innom, kehely, szent edény!
Aranykehely, ajkam vonaglik!
Benned az istenség a bor!
Add nékem őt, a halhatatlant,
Isten edénye, szomjazom!
Anyám megszült, öle elejtett,
én zuhanok, ő sírba dől,
mag vagyok, idők szárnyán szálló:
tégy végtelenné, drága öl!
Te a jövőből lépsz elébem,
anyám hervadt öléből én
feléd zuhanok, szent barázda,
tárulj ki, édes televény!
Homlokodon simulnak majd el
gondjai, s megtört két szeme
csillaggá csillan föl tebenned,
bársony lesz reszkető keze!
Hajló füvek téged hajolnak,
hajaddá szőkül a vetés,
harangvirágok leple lebben,
ha szoknyád fodrozza a szél!
Vonalaid Istenhez futnak,
láttodra megtisztul a vágy,
imádságim szentté avatják
örökszép tested templomát!
Nem hozzád szól hozsánnás ajkam,
szobor, bálvány, te együgyű,
tudattalanul végtelen nagy,
csillag, gyönyörű, lenge fű:
hozsánna Annak, aki küldött,
hogy öledbe ejtsem fejem,
áldott a perc, amelyben szívem
először dobban szíveden! [120]