Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. március 15) 3. szám

Mérei Sándor: Majthényi Flóra

Tóth Kálmán születésének százéves fordulóját kegyelettel ülte meg annak idején szülővárosa, Baja. De az ünnepi fáklya fényéből, amelyet a megemlékezés gyújtott, egy sugár sem esett arra a nőre, aki valamikor a „szerelem csipkerózsáival” hintette be a fiatal költő útját. Tóth Kálmán alakját szoborba öntötte a hálás utókor, de arra az elfelejtett farkasréti sírra, amely az asszony hamvait takarja, nem jutott a megemlékezés virágaiból egy szál sem. Ki tud ma már valamit Majthényi Flóráról? Senki vagy legalábbis kevesen. Ki emlékszik arra az érdekes, halvány arcú, rövid, hullámos hajú, fekete hölgyre, akit az akkori Pest egyszerűen csak így emlegetett: „Flóra!” Pályája olyan fényesen indult, hogy szinte kísérteties az árnyék, amelybe élete alkonyán zuhant. Honnan, milyen fészekből röppent ki ez a nyughatatlan és szenvedélyes lélek, hogy elhagyva a jólét biztonságát, a családi szentély őrhelyét, a hírnév káprázatát, végül is egy tébolyda cellájában veszítse el megtépett tollait? Az út a tündökléstől a bukásig hosszú volt, és sötét, mint a görög tragédiák vége.
Általában kislánykoráról keveset jegyzett fel a krónika. Amit meg feljegyzett, nem több, mint egy tankönyv szűkszavú adatai: hogy 1837-ben született Novákon, anyja Kállay Johanna, egy felvidéki nábob leánya; hogy a dús anyagi javakhoz méltó jó nevelésben részesült, idegen nyelveket tanult, angol nevelőnő élt mellette, s a zene rejtelmeibe is bevezették olyan sikerrel, hogy már tíz-tizenkét éves korában több dalt szerzett. A szépen fejlődő Flórácska, akit a gyönyörű Páva-szigeten, amelyet ők béreltek, szegény írók, festők és muzsikusok vettek körül, művészi álmokat melengetett lelkében. Az első biztatásokat Szemere Páltól kapta. A kinyíló leánylélek első versei távoli rokonához, Madách Imre fiához: Palihoz, Nógrád megye fiatalon elhunyt másodalispánjához szóltak. Madách Pál emléke végigkísérte Flóra életét, mint a fájdalmasan szép első szerelem.
Új fejezetet nyitott Flóra életében Tóth Kálmán megjelenése. A fiatalok hamarosan megszerették egymást, de túlságosan nagy volt közöttük a vagyoni válaszfal, s Kállay Johanna eleinte hallani sem akart a házasságról. Később, amikor apadt a vagyon, olvadt az anyai gőg is, s az eljegyzés után jelentek meg Tóth Kálmán Flóra-versei: a Szerelem csipkerózsái. A menyasszony aranyserleggel jutalmazta az eljegyzési ajándékot, a kritikus Gyulai Pál pedig, aki tudvalevőleg nem értékelte sokra Tóth Kálmán költészetét, kemény szavakkal megállapította, hogy nem fakadtak igaz érzelemből a vőlegény versei. Aranyserleg és dorong: amilyen jólesett a költőnek az egyik, annyira bántotta a másik. S még tetézte elkeseredését, hogy Madách Imre sem jósolta jó végét szerelmüknek. De a Tragédia költője házasságában csalódott ember volt, s ez némiképp érthetővé tette aggályát.
1856-ban megesküdött, s egy év múlva megszületett első és egyetlen gyermekük: Béla. Flóra az anyai szív sugárzó melegével hajolt a bölcső fölé, s bájos kis dalokkal halmozta el fiát. Ezek később Jó gyermekek könyve címen váltak ismertté. 1858-ban, amikor már a legelőkelőbb irodalmi szalonok tagja és a legismertebb folyóiratok munkatársa volt, jelent meg első jelentős könyve: Flóra ötven verse. Erre felfigyelt Gyulai Pál is, s felhasználta a kínálkozó alkalmat, hogy egy terjedelmes esszé keretében kifejtse bölcs, csípős és dogmatikus világnézeti véleményét nőíróinkról.
Flóra házasélete rövid, lobbanó boldogság után tűrhetetlenné vált, s ahogy hervadtak a „szerelem csipkerózsái”, úgy nőttek a gyűlölet tövisei. 1868-ban a csalódás sebeivel lelkében elhagyta a költőt, s válásának évében jelent meg újabb kötete: Elégiák kisfiamhoz. 1877-ben kiadta Flóra újabb költeményeit, s e könyvében egész ciklust szentelt első szerelmének: Pali emlékének. 1879-ben visszatért elhagyott, beteg urához, s mindaddig ápolta, amíg az örök éj[117]szaka fellege rá nem borult a költő életére. Sorsa ettől kezdve nyugtalan és boldogtalan bolyongás volt. Állomásai: Törökország egyes városai, Andalúzia, Sevilla, Barcelona, a Szentföldre is elzarándokolt, hogy közelebb érezze magát Istenhez. Ki lát a lélek rejtelmeibe, ki tudja, honnan hozta azt a mély vallásosságot, amely később tébollyá fajult? Talán Jeruzsálem falai közül, talán Betlehem földjéről. De ez is csak találgatás, mint sok más, amely világosságot keres e tragikus élet mélyén rejlő titkok megértéséhez. Amikor hetvenhárom éves korában visszatért a rokonságtól örökölt császárfürdői lakásába, fia már halott volt, s nem maradt mellette senki, aki támogatta volna. Igaz, nem is fogadott el senkitől semmit, az Irgalmas-rend felajánlott gondoskodását is visszautasította. Aki alázatos tudott lenni a tündöklésben, büszkévé vált a bukásban. Elméje lassan-lassan elborult, a lipótmezei tébolydában halt meg, s a Farkasréti temetőben temették el. Csak néhány távoli ismerős részvéte kísérte utolsó útjára Tóth Kálmán tragikus sorsú költő-asszonyát: a poraiban ma már csaknem teljesen elfelejtett Majthényi Flórát.