Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. február 15) 2. szám

H. J.: Stadler Aurél: Tiszta szó

Stadler Aurél legújabb könyvében – mely sorrend szerint hetedik verseskönyve nyolc év alatt – saját magáról a következőket írja: „Megnyugtató, eszményi világszemlélet, igazi emberiesség, mély vallásosság, izzó hazaszeretet, festői színezésű leíró művészet jellemzik írásait.”
Mi lehet még ezek után a kritikus dolga? Irigyelje a költőt eszményi világszemléletéért, vagy dicsérje meg „igazi emberiességéért”, ami ma csakugyan elég ritka még költőnél is? Nem. A kritikus bocsánatot kér, hogy nem azonosíthatja magát Stadler Aurél állításaival, s hogy tovább lapoz-elolvasni a verseket. „Unott szavak, szóvirágok” – így kezdődik a kötet első darabja, de a versből sajnos, nem derül ki, hogy a költő önmagáról beszél-e, önmaga ifjúságáról, amelyet „unott szavak, szóvirágok” jellemeztek, vagy általában az ifjúságról. Ez a homály különben a költőnek régi tulajdonsága: a rím kedvéért gyakran feláldozza mondanivalója értelmét.
Mégis: költővel van dolgunk. Bármennyire döcögnek is a sorai olykor, s bármennyire keresettek is a rímei, Stadler Aurél költő. Versben gondolkodik, és érzéseit csak versben tudja kifejezni. Indulatai nincsenek, a nagy mondanivalóval sem kell küszködnie: a hétköznapok apró epizódjait igyekszik megrajzolni és kiszínezni, amennyire a tehetsége megengedi. Nincsenek ünnepi pillanatai, nincsenek ünnepi mondanivalói, hacsak nem fogadjuk el a külsőséget, az „izzó hazafiasság” alkalmi darabjait.
Mintha a tizenkilencedik század közepéről maradt volna itt egy költő, mondjuk: Hiador tanítványa, akit ma Stadler Aurélnak hívnak. Kicsit lapos, kicsit érzelgős és kicsit ingatag versekkel, költői olajnyomatokkal. Költő, de műkedvelő, akit bizonyosan kielégít ez az irodalmi szórakozás, és mást, többet talán nem is akar.
„Gyógyszerész és a palicsfürdői róm. kat. hitközség jegyzője.” Ha nem is eszményi világszemlélet, de mindenesetre megelégedettség íratta Stadler Auréllal saját magáról ezeket a sorokat, és ugyanígy biztosan a költészetével is meg van elégedve. [96]