Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. február 15) 2. szám

Frey Imre: A szabadkai Szent-Mihály „congregatio” vagy „confraternitas” kegyérme

A Bibliából tudjuk, hogy a Mindenható, amidőn nagy művét, a világot megalkotta, angyalokat is teremtett, akik mint tiszta lelkek őt szolgálták. Az angyaloknak egy része az Úr ellen fellázadt, amiért is ezeket a mennyországból az Isten parancsára Szent Mihály kitaszította.
A Teremtőhöz hű maradt angyalok egyik legérdemesebbike volt Szent Mihály, akit a liturgia nyelvén arkangyalnak nevezünk.
Az első emberpárnak az Édenkertből történt kiűzetését is Mihály főangyal foganatosította ,,lángpallosá”-nak igénybevételével.
Szent Mihály főangyalt már a régi ószövetségi zsidók is nagy tiszteletben részesítették, és védőjüknek, patrónusuknak tartották. Neve héber eredetű, és azt jelenti, hogy ,,kicsoda olyan, mint az Isten”.
A pártütő angyalok kiűzése után Szent Mihály lett a főangyal, és ott az Istenhez hű maradt angyalok élén van, és a mennyei seregek fejedelmének neveztetik. A tanítás szerint állandóan küzd az Igazságért a Gonosz ellen, és ezért nevezi őt Szent János a Jelenések könyvében a Sátán legyőzőjének.
A kereszténységnél is mindig nagy tiszteletben részesült. Számos főpap az ő nevét vette fel, és sok-sok egyházközség őt vette védszentjévé, róla nevezte el a templomát. Így van ez például a kolozsvári Mátyás király téri gyönyörű Szent Mihály-templommal.
Miután Szent Mihály főangyal a lázadó angyaloktól megtisztította a mennyországot, és bűnbeesett ősszüleinket a paradicsomból kiűzte, a középkorban úgy tekintették, hogy ahol Ő van, ott semmi egyenetlenkedés és hamisság nincs. Emiatt vették védszentnek különösen az erődített városok. Többek között ilyenek voltak Amsterdam, Brüsszel, Róma mint Egyházi Állam, Pávia, Salzburg, Sebenico, Antwerpen, Lüttich, Namur, Neufchāteau és még sok-sok más város, hercegség, grófság, érsekség és püspökség, melyeknek a címerében és a pénzein is látható a szentnek képe, amelyet a középkori címerszabályzat különböző típusokban tüntet fel. Szert Mihályra vonatkozólag Rentzmann Vilmos nagy éremtudós az egész világon „kánon”-nak elfogadott ,,Numismatisches Legenden-Lexikon des Mittelalters und der Neuzeit, Alphabetisch – Chronologische Tabellen der Münzheren und Verzeichniss der auf Münzen Vorkommenden Heiligen” kiváló szakértelemmel, bámulatos szorgalommal és alapossággal megírt művében hat főtípust tesz közzé. Ezeknek a típusoknak leírása hosszadalmas volna, és a cikk címében feltüntetett célunkat is messzire túlszárnyalná, azért azt mellőzzük.
A történelemből tudjuk, hogy a Magyarországot megszállva tartó török hatalom az itt lévő vallásfelekezetekkel igen türelmes volt, a hitélet belsőségeivel nem törődött, csak a külsőségekben vont korlátot, így nem engedte meg a harangozást és a vallási felvonulásokat. Hogy mennyire türelmes volt a török, mutatja egy Zomborban több emberöltőn át élt legenda, melynek megtörténtére még a múlt század végén életben volt aggastyánok akár mérget vettek volna, mert azt nagyapjuktól hallották, akinek nagyapja jelen volt az esetnél, és mindig igazmondó ember volt. Ugyanis a Zombori basa nagyon szerette a keresztények társaságát. Egy alkalommal fehérasztal mellett, úgy látszik, szüret utáni időben, a basa és a gör. keleti pópa együtt szürcsölték a még mindig édes ízű rámpást, melyet mint nem kiforrott bort a próféta nem tiltott el. Ismerjük az ilyen rámpás hatását. Úgy hagyja magát inni eleinte, mint a tej, olyan szelíd és csókolódzó kedvű lesz tőle az ember, mint a galamb. De egy idő múlva már kezd a virtus fe[80]szelegni, s a galambtermészet oroszlántermészetté változik. Így szaladtak – ha csak szóval is – egymásnak a derék, népszerű basa és a jámbor egyházfőnök, pópa. A vitának örök harag lett a vége. Magázás nem lehetett, mert az akkori szerb és török nyelvtan nem ismerte ezt a szólításmódot. Történt pedig, hogy a basát szerb esküvőre hívták meg komának. El is ment annak rendje és módja szerint díszkaftánban a templomba, és előírás szerint odaállt a házasulandó párhoz. Az esketési szertartás alkalmával, amidőn a pópa az ünneplők fejét a feszülettel érintette, a basa fejére nagyot ütött. A basa kínjában felkiáltott, és kardot rántva a pópára akart ütni. A lakodalmas nép rémülten kapta el a basa sújtó karját, ezekkel az engesztelő szavakkal: ,,Basa, ez szokás!” A basa fejét szorongatva azt mondta: ,,Ha szokás, nem rontom el, de máskor nem leszek a komátok.”
A kis kilengés után térjünk a tárgyra. A magyarságnak őstermészete a társaságokba tömörülés és a társas felvonulás. Ennek az eltiltását érezte legfájdalmasabban, és amidőn a török hatalom megszűnt, mohón ragadta meg az alkalmat felvonulással járó egyesületek alapítására. Országszerte alakultak a vallásos alapon nyugvó egyesületek, kongregációk és konfraternitások.
Szabadkán l739-ben keletkezett egy ilyen egyesület, amelyet a marhahajcsárok alapítottak. Abban az időben a marhahajcsároknak az erdei vadaktól és az útonálló szegénylegényektől nem volt nyugodalmuk, és a reájuk bízott vagyon nem volt biztonságban. A hatóságok gyengék voltak arra, hogy őket megvédjék. Ezért a felsőbb lényekhez folyamodtak segítségért. Vajon ki lett volna erre alkalmasabb, mint Szent Mihály főangyal? Ő volt az igazság szigorú őre, a gonosz megbüntetője, és ha netalán a pártfogolt valamiképpen életét vesztette, úgy a túlvilágon a paradicsom kapuja előtt várt a lelkére.
Az egyesület „Congregatio S. Michaelis Archan.” címen van feltüntetve a szabadkai plébániatemplomban őrzött alapító okiratban. Eszerint a kongregácio első védnöke Patachich Gábor kalocsai érsek volt.
A társulat oltára volt a templom főoltára, melyet az angyalok tiszteletére újhold vasárnapon gyertyákkal kivilágítottak. Az oltár az apostoli leirat szerint pénteki napra kiváltságoltatott. A társulat tagjai kötelesek voltak évente 24 rénes forintot fizetni, amelynek ellenében az egyházközség havonta a társulat élő és elhunyt tagjai jólétéért, illetve lelki üdvéért köteles volt két énekes misét elmondani. A társulat tagjai az egyházi zászlókat vitték a körmenetek alkalmával.
Volt a társulatnak kincstára („thesaurus”), melyben kék bársonyba kötött „Album” volt ezüst lapokkal ékesítve, melynek „patronus”-a és ,,protector”-a a kegyelmes („Excellentissimus”) érsek volt. Volt a kincstárban – mint társulati tulajdon – egy ezüst füstölő („thuribulum”) tömjéntartóval („cum navicula”). Volt több színű miseruha (casula), egy miseinggel („cum una alba”). Továbbá volt 6 db körmenetek alkalmával használt bot („Pro processione Baculus”, 6 db fehér ruha („Vestes coloris albi salares”). 6 db fémből készült, színezett babérág („Lauros el lamina coloratos”), l db koporsótakaró, halottas tumba („Tapetem sen oblegumensum Tumbae def.”).
A társulat tagjai jelvényként sárgarézből a felakasztásra szolgáló fülezettel öntött érmet akasztottak ruhájukra.
Az érem előlapján a középen ovális gyöngysor keretben Szent Mihály főangyal kígyóra taposva, rövid ingben, szemben áll. Fején sisak, félig felemelt jobb kezében egyenes kardot, bal kezében ovális keresztes pajzsot tartva. Körülötte a szegélyen: S. Michael Archang. Patronys Ecclesiae.
Az érem hátlapjának közepén, ovális gyöngysor keretben széles, szélesedő végekkel ellátott, majdnem egyenes szárú kereszt foglal helyet. A szegélyen körül: Et Confraternitatis Szabatkensis 1740. felirat van. A kereszt [81] ágain P, F, F, P betűk vannak feltüntetve. Ezen betűk jelentését dr. Gohl Ödön, az érem első ismertetője a Numizmatikai Közlöny 1905. évi IV. évfolyamának 70-71. oldalán nem fejti meg. Ugyanez a szerző a Numizmatikai Közlöny 1912. évi XI. évfolyamának 106. oldalán ismét ismerteti az érmet, és ott azt írja, hogy a kereszt szárain lévő PP FF betűk a felirat kiegészítéséül szolgálnak, és annyit jelentenek, hogy „patrum Franciscanorum”. Szentgáli Károly neves numizmatánk Az Érem című érmészeti folyóirat 1942. évi X. évfolyamában „A kegyérmek ismeretének alapjai” cím alatt közzétett, nagy alapossággal megírt tanulmányában a kereszten feltüntetett PPFF betűket F, P, F, P sorrendben csoportosítja, és azokat Fidelita (a. m. hűség, megbízhatóság), Pietas (a. m. kötelességérzet, ájtatosság, istenfélés, igazság, jóság, ragaszkodás, odaadás, szelídség, könyörületesség), Fortitudo (a. m. erő, bátorság, vitézség, erély) és Perseverantia (a. m. kitartás, állhatatosság) szavak kezdőbetűinek tartja. Schlicheysen-Pallman: Erklaerung der Abkuerzüngen auf Munzen der Neueren Zeit des Mittelalters und des Alterthums sowie auf Denkmuensen und Muenzartigen Zeichen című numizmatáknak nélkülözhetetlen műnek III. kiadásának 157. oldalán a F, P, F, P betűket ugyanúgy fejti meg, mint Szentgáli, de megemlíti azt, hogy lehet a Szent Mihály keresztjén lévő betűket úgy is kiegészíteni, hogy azok Principi Fidelis, Favere Patriare (körülbelül annyit jelent, hogy a legelőkelőbbnek hűség, a hazának áldozatkészség az osztályrésze) jelentésűek. Szerintünk ez az utóbbi kiegészítés a szabadkai éremre nem helytálló, mert az utóbbi nem egyházra, hanem államra vonatkozó tétel, és így vonatkozhatik az azelőtt jelzett műben felhívott és Bajorországnak Szent Mihály tiszteletére alapított rendjelén lévő rövidítésekre.
Érdekes megjegyezni azt, hogy az idézett, a szabadkai egyháznál elfekvő irat szerint ez a tehénhajcsárok egyesülete kongregácio, míg az érmen lévő felirat szerint konfraternitás. A két kifejezés értelme nem fedi teljesen egymást. A tények figyelembevételével tényleg az éremnek a meghatározása helytállóbb.
Az érem anyaga sárgaréz, nagysága 36/30 mm, súlya különböző.
Ezen éremből dr. Gohl Ödön 3 példányt ismer, és azokat elég ritkának tartja. Az egyik általa ismert, füles példány a szabadkai főgimnáziumnak gyűjteményében volt, a másik fületlen, de fúrott lyukú a M. N. Múzeum tulajdonát képezte, míg egy harmadik példány, melynek tulajdonosa nem tette magát közismertté, a Numizmatikai Társulatnak az első világháború előtti egyik régipénz – árverésén szerepelt 30 korona kikiáltási áron. Jelen sorok írója nem vehetett részt az árverésen, és utóbb sem tudta meg, hogy az érem az árverésen gazdát cserélt-e, és hogy ki vette meg.
Megjegyzi a cikkíró, hogy néki az utóbbi 10 évben sikerült 2 db jelentékeny súlykülönbséget feltüntető példányt szereznie. Szentgáli Károlynak Az Éremben megjelent, már hivatkozott nagybecsű tanulmányában a 269. oldalon látjuk az érem fénykép-reprodukcióját, de szerző nem hivatkozik arra, hogy az eredeti kinek a gyűjteményében van. Lehet, hogy ez értékes gyűjteményéből való, de nem biztos, mert ezen sorok írója tudja, hogy pár év előtt a Szentgál-i gyűjtemény a szabadkai Szent Mihály konfraternitás érmét nélkülözte. Meg van győződve arról, hogy régi szabadkai házak anyókáinak gombos iskátulájából kerülhetne még elő néhány ilyen, több mint 200 éves emlék. Jó munkát végezne az, aki utánajárna. Lehet, hogy találhatna még olyant, amelyen az érem felakasztásához szükséges szalag is volna. Érdekes lenne tudni, hogy az szabadkai városi, magyar nemzeti vagy összbirodalmi színt viselő, vagy minden vonatkozás nélküli szalag volt.
Igaz rokonérzéssel sok szerencsét kívánunk a kutatáshoz. Ezen munkára legérdemesebb volna dr. Prokesch Mihály, aki először is szabadkai patrícius, másodszor Mihály is, és harmadszor szerencsés kezű, igen képzett numizmata. [82]