Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. február 15) 2. szám

Mérei Sándor: Harmincon túl

Kis legényszoba. Ravatal.
Rajta egy halott. Fiatal.
Ki volt? Mi volt? Friss, ifjú ág,
karján az édes ifjúság
színes csodája. Őstavasz
gyerekbimbója, majd kamasz,
aztán felnőtt: gazdag s szegény
kóborló kóbor, nagy legény.
A lelke hangszer: csodahúr,
költő s szerelmes trubadúr
Bácskában, Baján, Szegeden,
Pécsett, ahol az egyetem
körül kódorgott, mint a rest
diák, és végül Budapest
aszfaltját rótta évekig,
s elszórta lassan éveit.
Most már halott. Ó, drága nők,
így telnek meg a temetők
hervadt virággal, s a szíven
fölbúg egyszer a rekviem,
mert ez az élet rendje, hogy
a hold az égen nő és fogy,
s jaj, aki ma még fiatal,
holnap gyász várja, ravatal,
s búcsúzik, mint én, halkan, csitt:
az ifjúságom fekszik itt. [79]