Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. február 15) 2. szám

Muhi János: A 150 éves Ferenc-csatorna és alkotói

Magyarország első és ma is legnagyobb hajózható csatornája, a 123 kilométer hosszú Ferenc–csatorna, amely egyike országunk legmonumentálisabb műszaki alkotásainak, születése idején pedig Európa harmadik ilyen csatornája volt, fontos évfordulóhoz érkezett. Az idén 150 éve ugyanis, hogy a csatorna építését megkezdték: 1793. május 6-án történt az első kapavágás.
Azóta másfél évszázad múlott el, és az egymást követő évtizedek mind nagyobb mértékben mutatták meg a Kiss fivérek művének jelentőségét, bár a tárgyilagosság megköveteli annak megállapítását is, hogy a mai kor sem ismerte fel teljes egészében azokat a lehetőségeket, amelyeket ez, a Bácskát nyugat-keleti irányban átszelő vízi út nyújt. Áldást hozott a csatorna Bácskának, lángeszű alkotóinak álma azonban máig sem vált valóra minden vonatkozásban, és a jubileumi alkalmon kívül ez is szükségessé teszi, hogy foglalkozzunk a csatornával, vázoljuk érdekes, sok tekintetben viszonyainkra jellemző történetét, és feleljünk arra a kérdésre, mit jelent és mit jelenthet a jövőben ez a csatorna nemcsak Bácskának, hanem az országnak is. Sok áldást hozott a csatorna e vidék lakóinak, és még többet hozhatott volna, ha a benne rejlő lehetőségeket maradéktalanul kiaknázzák. Ez a jövő feladata.
„Ha vetés még nem áld aranyos gabonával,
Áld dúsan a kalász majd az idők folyamán!”
140 évvel ezelőtt emlékirataiban írta le Kiss József mérnök, a csatorna megteremtője ezeket a sorokat, és meg kell állapítanunk, hogy ma is az idők további múlásától kell várnunk a csatorna jelentőségének teljes felismerését és az általa nyújtott lehetőségek ésszerű kihasználását. Itt folydogál a csatorna másfél évszázad óta, sok hasznát látta a vidék népe, de még több hasznot hozhatott volna, és hozhatna ma is, ha a hajózáson túl öntözésre is kihasználnánk lassan folyó, áldást hozó vizét.
A csatorna tulajdonképpen négy részből áll. Az eredeti Ferenc–csatornából, amely a Kiss fivérek alkotása, és a későbben épült kissztapár-újvidéki öntözőcsatornából, a baja-bezdani tápcsatornából, valamint a csatornává átalakított Sugovica Duna–ágból, amelyek megépítése Türr tábornok nevéhez fűződik.
A csatornahálózat jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Bácska leggazdagabb községei a csatornahálózat mentén terülnek el, és Bácska gyáripara és kereskedelme ezen a vidéken fejlődött ki.
A Ferenc–csatorna százötven év előtti megépítőinek fő célja az volt, hogy az akkori közlekedési eszközökben rendkívül szegény Bácska közlekedési viszonyait megjavítsák, és azt a mindenkor veszélyes és nagy nehézségekkel járó körutat, amelyet a Tiszáról a Dunára és ellenkező irányban közlekedő hajóknak meg kellett tenniük, megrövidítsék, és biztonságosabbá tegyék. A Ferenc–csatorna megépítésével sikerült is 250 kilométerrel megrövidíteni ezt az utat, és húsz nappal rövideb[63]bé tenni a hajózási időt, ami az akkori viszonyok mellett felbecsülhetetlen jelentőséggel bírt.
Közvetlenül a csatorna megépítése után virágzásnak indultak a mellette elterülő községek. Noha – mint előbb említettük – a csatorna eredeti célja csak a hajózás volt, már az első időben is hatalmas jelentőségre tett szert ez a vízi út, mint a vadvizek levezető csatornája is. Segítségével nagy területeket csapoltak le, és több tízezer holdnyi mocsaras területet állítottak a termelés szolgálatába. Lehetővé tette a csatorna, hogy Bácska gazdag gabonatermése olcsóbb és gyorsabb szállítással jusson el az ország más vidékeire és a külföldre, ami jelentős mértékben emelte a földek jövedelmezőségét, hozzájárult a termelési kedv fokozásához és az árak emelkedéséhez. A csatorna mentén elterülő vidéken szorgalmasabban és jobban művelték meg a földet, később pedig a csatorna nyújtotta sokféle lehetőség ösztönözte a környékbeli gazdákat az ipari növények termelésének bevezetésére, ami fokozott mértékben emelte jövedelmüket. A kereskedelem megélénkítése terén felbecsülhetetlen szolgálatokat tett a csatorna különösen abban az időben, amikor a vasúti és közúti hálózat kiépítése még nem történt meg. A csatorna mentén elterülő falvak olcsó szállítási költségek mellett és gyorsan jutottak hozzá a szükséges kereskedelmi cikkekhez, később a nyersanyagokhoz is, ami elősegítette az ipar kifejlődését. Mindezekkel nemcsak Bácskának, hanem az egész országnak is nagy előnyöket biztosított a csatorna. Természetesen a legnagyobb hasznot, az igazi áldást azoknak a községeknek hozta, amelyek közvetlenül partjai mellett terülnek el, s ezek a következők: Bezdán, Monostorszeg, Zombor, Ószivác, Újszivác, Cservenka, Kula, Új- és Óverbász, Szenttamás, Bácsföldvár és Óbecse. A 68 kilométer hosszú Ferenc József–csatorna mellett: Veprőd, Bácskeresztúr, Torzsa, Kölpény, Petrőc és Piros, míg a baja-bezdani tápcsatorna, amely 44 kilométer hosszú, Bátmonostor, Nagybaracska, Dávod, Hercegszántó és Béreg községeket érinti. Ezeknek a községeknek jó részét hazánk nemzetiségei lakják, akik anyagi jólétüket egyebek között nem kis mértékben köszönhetik a csatornának is. Andrássy Gyula említi a Ferenc–csatornáról szóló tanulmányában, hogy amikor a múlt században Zichy gróf kormánybiztos végigjárta a csatorna községeit, és Cservenkán látva a nép gazdagságát és a község virágzását, megdicsérte az ottani németeket szorgalmukért és iparkodásukért, az egyik idős német telepes a következőket mondotta: „Alles, was mer haba, verdanke mer dem Graba.” (Mindenünket, amink van ennek az ároknak köszönhetjük.)
A csatorna az elmúlt másfél évszázad alatt megváltoztatta Bácska képét. Jótékony hatása a múltban a közlekedés meggyorsításán kívül, a csatorna mentiek rohamos meggazdagodásában, iparuk, kereskedelmük kifejlődésében és megerősödésében, valamint a mezőgazdasági termelésük átalakulásában jutott leginkább kifejezésre. Erős, jövőt hódító nemzedékek nőttek fel itt, a csatorna partjain az anyagi javak bőségében. Bácska gyáriparának lényeges része itt fejlődött ki. Kendergyárai, cukorgyárai, olajgyárai s egyéb anyagokat feldolgozó telepei mind itt vannak, de nagyszámú malom, több fémárugyár, bőrgyár és egyéb üzem született meg a csatorna közelségének jótékony hatásával. Össze kell csak hasonlítani a csatorna mentén elterülő falvak fejlődését és mai állapotát azokkal a bácskai községekkel, amelyek távol esnek ettől a vízi úttól, hogy megállapíthassuk, mennyi áldást ringat lassú vize.
A Ferenc–csatorna megszületésének és fejlődésének története rendkívül érdekes és tanulságos. Megépítésének tervét Kiss József és Kiss Gábor mérnökök vetették fel. Kiss Gábor egykorú feljegyzések szerint csak a tervezésben és szervezésben működött közre, míg a végrehajtás bátyjára, Józsefre maradt. Kiss József 1748. március 19-én született Budán. A XVIII. század nyolcvanas éveiben Zomborban működött mint kincstári mérnök és építészeti igazgató, öccse, Kiss Gábor pedig mérnökkari kapitány volt az osztrák hadseregben.
Kiss József mint kincstári mérnök és építészeti igazgató azt a feladatot kapta, hogy a bevándorló németek számára a letelepedési helyet kijelölje, a földeket pedig kiossza a bevándorlók között. Abban az időben a mai Ferenc–csatorna vonala mentén sok helyen mocsarak voltak, amelyek azonkívül, hogy veszélyeztették a bevándorlók egészségét, hatalmas területeket vontak el a termeléstől. Különösen Torzsa, Kucora, Cservenka és Kula községek határában voltak ilyen mocsaras terüle[64]tek. Kiss lelkiismeretesen látta el feladatát, és gondoskodott arról is, hogy ezek a viszonyok megszűnjenek, és 1795-ben Kulától Verbászig egy méternyi széles árkot ásatott, amelynek segítségével az említett községek mocsarait és vadvizeit levezette. A vízlevezetés kitűnően sikerült mire Kiss torzsa és Kucora környékéről is levezette a vizeket.
A sikeren felbuzdulva újabb terveket készített, és a kincstárnál kieszközölte a hozzájárulást tervei megvalósításához 14 000 forintnyi költséggel, 1786 őszétől 1787 nyaráig Újverbásztól Szivácig kétméternyi széles vízárkot ásatott, és levezette a mocsarakat. Amikor a munkát bevégezte, látogatást tett nála öccse, Gábor, aki megtekintette a munkát. A két testvérnek nagyszerű eszméje támadt: olyan vízi út építése, amely összeköti a Tiszát a Dunával. A vízi útra nagy szükség volt, és az nagyon hasznosnak ígérkezett. A testvérek előrelátták, hogy a fokozatosan benépesülő Bácska gabonafeleslegeinek elszállítása milyen nagyfontosságú feladat, másrészt tudták, hogy a kincstárnak a máramarosi és erdélyi sónak a Tiszán keresztül való elszállítása a Duna menti lerakodókhoz milyen hosszú időt és sok költséget igényel – és erre építették tervüket. A tervrajzokat gondosan elkészítették, és felterjesztették a magyar kir. udvari kamarához, amikor pedig nem kaptak gyors intézkedést, 1791-ben felutaztak Bécsbe, és a trónörökösön keresztül megnyerték tervüknek a császárt. Gyors ütemben folytatták le a tárgyalásokat a politikai és pénzügyi hatóságokkal, és megkezdték a szervezést. Már minden jól haladt előre, amikor 1792-ben kitört a háború a franciákkal. Úgy látszott, hogy a háború meghiúsítja a csatorna tervének megvalósítását, Kiss József azonban nem nyugodott mindaddig, amíg szabadalmat nem kapott az építkezésre. Miután a két fivérnek nem volt elegendő anyagi eszköze a csatorna felépítéséhez, részvénytársaságot alapítottak.
Részvényjegyzésre 1793. március elsején hirdetményben szólították fel a közönséget. Nem végzünk talán felesleges munkát, ha ebből a történelmi értékű hirdetményből a pesti Társalkodó 1836. évi augusztus 20-i számában megjelent szöveg szerint idézünk:
„Mennyire szokták előmozdítani minden országban a hajózási csatornák a kereskedést s ezáltal a közjólétet, bizonyítják Anglia, Hollandia s több jelenleg virágzó ország. Ily példák által felbátorítva két magyar, s név szerint Kiss József és Gábor testvérek – az idősbbik k. kamarai igazgató mérnök, egyszersmind Bács vm. táblabírája s a másik a cs. kir.

[Kép 03] Kiss József, a Ferenc-csatorna alkotója (Ismeretlen festőművész munkája)

ingenieur-karnál kapitány – néhány év alatt különös élénk szorgalommal egy műtervet dolgozának ki: mint kapcsoltathatnék össze csatorna által hazájok két főfolyama, a Duna ti. a Tiszával, úgyhogy ezáltal egy nagy, igen terhes és költséges kerülő út fogna elmellőztetni, s az eddigi hajózás legalább is húsz nappal megrövidülne. Miután ezen javaslatterv a különösen evégre kiküldött műértők által a helyszínen vizsgálat alá vétetett, s ezek azt az országra nézve nemcsak nem károsnak, sőt inkább szerfelett hasznosnak találták, s ugyanazt az ország főhatóságai is megismerék, ő cs. kir. Fölsége nekik nemcsak kegyelmesen megengedni méltóztatott, hogy tervök valósítására egy különös társaságot (Anglia példája szerint, hol már eddig sok csatorna ily módon haszonnal létesült) „Királyi Magyar Hajózási Társaság” címmel alkos[65]sanak, hanem egy különös, a magyar udvari kamara által velök kötött szerződésben nekik még több igen fontos kedvezést s hasznokat is ajánlott meg; sőt ezen, a státusra nézve oly hasznos vállalat iránt atyai gondoskodását annyira kiterjeszté, hogy annak létesítésére a társaságnak a fönséges aeráriumból 200 000 forintot kölcsön adatni rendelt, s végre saját legkegyelmesebb ösztönébül megengedte, hogy e csatorna, ha majd elkészül, az ő fölséges nevét viselhesse. Hogy tehát ő Fölsége várakozásának minél előbb megfelelni s mindjárt a kedvezőbb időjárás bekövetkeztével munkához fogni lehessen, az érintett Kiss testvérek nem késnek arról a jelen hirdetmény által következő előleges nyilatkozást tenni:
„Az említett csatorna a Duna melletti Batinától vagy Monostorszegtől az úgynevezett Bácsi járáson keresztül egészen Tiszaföldvárig fog húzatni. Egész hossza teszen 13 1/2 geometr. mérföldet, szélessége oly formán van kitűzve, hogy két legnagyobb dunai hajó egymásnak kitérhessen, a víz mélysége hatlábnyi lesz. A csatorna birand három angol módra készített szekrényzsilippel (Kastenschleussen): egy a befolyásnál, a másik a csatorna közepe felé s a harmadik a csatorna kiömlésénél fog alkalmaztatni; s e zsilipek arra szolgálandnak, hogy a hajókat fölemelni vagy alászállítani lehessen, az ember a víznek parancsolhasson, s kiáradásokat meggátolhassa.”
„Az ezen csatornára szükséges költséget 900 ezertől egész egymillió forintig számítják. A vállalkozók szilárd akaratja e munkát három év alatt bevégezni. Azon haszon vagy jövedelem, melyet e csatorna hajtand, részint a mérsékelt szállításdíjból vagy vitelvámból áll, melyet a rajta keresztülmenő hajók fizetni fognak, s mely egy mázsától s egy mérföldért legfensőbb helybenhagyásnál fogva fél krajcárra van határozva, részint pedig abból, hogy a Társaság a királyi termékek p. o. só, dohány, érc, föld, gyümölcsök stb. eff. tetemes szállítását a jelenleg fennálló vitelbértarifa szerint 25 évre általveszi. Miután imígy a javaslatba hozott csatorna által a mostani hajózási út felényire fog megrövidülni, egyszersmind bátorságosabbá tétetni: tehát a 9 egész 10 pcentig kimutatott haszon nem alapszik csupán történetes és kétes szerencséjű spekulációkon, hanem szintúgy, mint Angliában, évenként meghatározott szállításokon és vitelvámon. Az egész vállalatra nézve s az ezt munkáló Hajózási Társaság felállítására egy forma szerinti, körülményes terv dolgoztatott ki, amelyhez már több előkelő ház s más gazdag magányosok is pártolókul nyilatkoztak, nevezetes summákat írván alá. A hely szűke itt meg nem engedi, hogy e terveket is szóról szóra közöljük, azonban mindenki, ha kívánja, megtekintheti azt Kiss testvéreknél, itt csak a terv lényeges részét szándékunk ismertetni.”
A felhívás a továbbiakban részletesen ismerteti a részvényjegyzés – háromféle részvény volt: 5000, 1000 és 500 forintos –, majd az osztalék kifizetésének és elosztásának módját.
A felhívás sikerrel járt, és a társulat megalakult. Élén a két testvér állott, tagjai között pedig egyebek között ezeket a neveket találjuk: Zichy, Batthyány, Eszterházy, Apponyi, külföldiek: Aspremont, Dietrichstein, Haymerle, Harrach stb. A társaságnak 50 tagja volt.
A Kiss testvérek a megalakított társulat nevében 1793. március 27-én szerződést kötöttek a magyar királyi udvari kamarával.
A szerződés sok kedvezményt biztosított a társulatnak, illetve a Kiss testvéreknek, de tetemes kötelezettségeket is rótt rájuk. (A kedvezményeket tulajdonképpen már előbb, 1792-ben megkapták, s most átruházták a társulatra.)
A szerződés bevezetőjében szabályozta a vállalkozók ital- és élelmiszer-kiszolgáltatási jogát az építkezés tartama alatt, majd megállapította, hogy a szabadalmazott 25 év alatt a csatornai halászatért évi 50 forintot köteles fizetni a társulat. A vállalkozókat kötelezte a szerződés arra, hogy a csatorna mindkét partján az addigi forgalomnak megfelelő számú hidat építsenek, és tartsanak megfelelő karban, megszabta a kincstári sószállítások díját és módját, elsőbbséget biztosított a csatornán történő kincstári és katonai szállításoknak, megszabta az építkezésekhez szükséges állami tulajdonban lévő fakészletek átadási árát stb. A kincstár kötelezte magát, hogy 200 000 forint kölcsönt ad az építkezésekhez 4 százalékos kamatra, éspedig az építkezés első évében 40 000, a további két évben pedig 80-80 000 forintot. A kölcsön visszafizetését az építkezés befejezésétől számított tizedik évben kell megkezdeni, és 15 évi részletekben kell teljesíteni. Kikötötte a [66] szerződés, hogy „álljon szabadságában, és legyen megengedve mindenkinek tulajdon hajóival a csatornán mérsékelt biztosítási és hajózási díj mellett hajózni.” Ezt a díjat métermázsánként és mérföldenként fél krajcárban állapították meg. A díj lefizetése ellenében köteles a társaság a szállítók hajóit saját lovaival vontatni, az üres hajókat pedig díjmentesen visszavontatni. A társulat saját hajóin egy akó vagy mázsa gabonáért kilenc, egy mérő búza vagy rozsért hét, egy mérő zab vagy árpáért pedig öt krajcár szállítási díjat követelhet. A kedvezményezett huszonöt évre a társulat teljes adómentességet, valamint ingyen kincstári, majorsági és úrbéri földeket kapott. Végül arról intézkedik a szerződés, hogy az építkezés befejezésétől számított 25 szabadalmazott év eltelte után a kincstár birtokába veheti a csatornát akkori becsértéke ellenében.
A Kiss testvérek az udvari kamarával kötött szerződésük után szerződést kötöttek a társulattal is. A szerződés szerint: 1. A társulat tíz 5 000 forintos részvényt ad a Kiss testvéreknek, mindazokkal a jogokkal, amelyeket a többi részvényes élvez, 2. a csatornaépítés befejezése után a 10 százalékot meghaladó jövedelem egyharmada a Kiss testvéreket illeti meg, végül 3. a csatorna igazgatói hivatal a Kiss családban öröklődik.
A csatornaépítés 1793-ban kezdődött meg, és kezdetben gyorsan haladt előre. A csatorna ásását bel- és külföldi munkások és rabok végezték. Egyes források szerint magas rangú politikai foglyokat és katonaságot is alkalmaztak a munkánál, később pedig foglyul ejtett francia katonákat is. Koch József a Ferenc–csatornáról írt tanulmányában méltatja Kiss József szociális gondoskodását munkásairól,és megemlíti, hogy a munka mellett sok pénzt tudtak keresni a munkások. Sokan voltak olyanok, akik a megkeresett pénzből házat és földet tudtak venni. Gondoskodtak megfelelő munkásbarakkok felállításáról, sőt kórházat létesítettek, amelyben jó ápolásban részesültek a megbetegedett munkások. Azt írja Koch, hogy 1795-ben, amikor Bácskában is olyan nagy volt a drágaság és az ínség, hogy a legjobb módúak is zab- és kölesenyéren éltek, a csatornai munkások tiszta búzakenyeret kaptak, amelyet a csatorna igazgatósága adott nekik olcsó áron. Eimann a „Der deutsche Kolonist” című munkájában megállapította, hogy a csatorna építése minden tekintetben áldást hozó volt az egész vidékre.
Közben Kiss Gábornak be kellett vonulnia a háborúba, és József egyedül vezette tovább az építkezést. A kezdetben nagy lendülettel haladó munka egyre több nehézségbe ütközött, s ezek a nehézségek hátráltatták a csatorna elkészülését. Az első nehézség a Monostorszeg melletti zsilip építésénél mutatkozott, s ezt csak a legnagyobb erőfeszítéssel, idővesztéssel és költséggel lehetett leküzdeni. A nagy víznyomás és a gyakori homoktódulások súlyos károkat okoztak. Gyakran újból kellett kiásni az eltemetett csatornarészeket. A háborús viszonyok, a munkások gyakori váltakozása, kedvezőtlen időjárás és sok más körülmény nehezítette meg az építkezést. Mindez azonban csak kisebbik részét alkotta a bajoknak, noha késleltette a csatorna elkészülését. A legnagyobb nehézséget Kissnek – mint emlékirataiban mondja – „a gazok és irigyek” okozták. Úgy látszik, hogy egyes intéző örök is, amelyek rossz szemmel nézték Kiss növekvő dicsőségét, mindent elkövettek annak érdekében, hogy a csatorna ne készülhessen el a kitűzött időre, hogy ezzel a lángeszű mérnök iránt táplált bizalmat lerombolják. A Kiss estvérek ellen indult hajsza odáig vezetett, hogy az építés negyedik évében, amikor – Kiss emlékiratai szerint – a csatorna már hajózható volt Sztapárig, az újverbászi és szenttamási zsilip pedig már elkészült, Kiss Józsefet eltávolították a vállalat éléről. Az építés Kiss eltávolítása után az egyik fő intrikus, Heppe országos építészeti igazgató vezetése mellett folyt tovább fokozódó nehézségekkel. Az ásott csatornarészek újból és újból eliszaposodtak, és a munkát mindig elölről kellett kezdeni. Ilyen nehézségek közepette készült el a csatorna 1801 őszén, az előirányzott három év helyett nyolc év alatt. A császár nevét viselő csatornát ünnepélyes külsőségek között adták át a forgalomnak 1802.május 1-jén (más források szerint 2-án).
A csatornán tehát sok huzavona után megindult a hajózás. Rövidesen kitűnt azonban, hogy sok hibája van, noha az építkezési költségek az előirányzott egymillió forintot tetemesen felülmúlták. Gertinger szerint az építés összes költségei 3 062 690 forint 22 krajcárba kerültek, más források szerint közel négymillió forintot emésztett fel az építkezés. A legnagyobb [67] hiba az volt, hogy a partok nem voltak eléggé erősek, azokat a víz alámosta, és beomlottak. Nagy károk keletkeztek a partokban a vontatásra használt lovak patái alatt is. A csatorna sokszor eliszaposodott, és olyan sekéllyé vált a vize, hogy a nagyobb hajókról kisebb hajókra kellett átrakni az árut. Ezeket a bajokat még tetézte az a körülmény, hogy a csatorna kijárata nem a fő Duna-ághoz vezetett, hanem az egyik mellékághoz, amelyet a víz a folyammeder vándorlása folytán mindinkább elhagyott.
A csatorna a bajok ellenére teljesítette hivatását, és forgalma évről évre növekedett. 1819-ben azonban újabb szerencsétlenség érte a csatornát, amennyiben a Duna folyása úgy alakult, hogy a Ferenc–csatorna elszakadt az élő Dunától. Ennek következtében a csatorna nem kapott elég vizet, és a hajózás rendkívül körülményessé vált. A társulat akkori vezetősége vagy nem tudott, vagy nem akart segíteni a hibákon, különben is a társulaton belül folytatódtak az intrikák, és a csatornának nagyon rossz híre lett. Ilyen körülmények között a társulat tagjai alig várták a szabadalmazott 25 év elteltét, hogy megszabaduljanak a csatornától. 1826-ban lépéseket tettek annak érdekében, hogy a magyar kir. udvari kamara a szerződés alapján vegye át a csatornát. A kamara nem fogadta el az indítványt, sőt az ezt követőt is visszautasította, mire a társulatnak nem volt más lehetősége, mint hogy tovább vezesse az ügyeket. Az addigi hatalmas fizetéseket és a tisztviselők szükségtelenül nagy számát csökkentették, óvatosabb üzletvezetést alkalmaztak, és az addig jobbadán passzív vállalat már az első két évben 40 000 forint tiszta hasznot mutatott ki. Amikor a társulati tagok többsége elégedetlenné vált az ügyek vezetése miatt, úgy határoztak, hogy a csatornát felajánlják a császárnak. Az ajánlat alapján 1841. november 1-jén az állam átvette a csatornát. Ezzel befejezte működését a társulat, amely – Andrássy Gyula szerint – csak saját nyereségét tartotta szem előtt, és működése idején inkább azoknak a kincstári uradalmaknak a hasznosítására fordította minden figyelmét, amelyeket azért kapott olcsón bérbe, hogy rossz anyagi viszonyait rendezze, mint a csatornára. A csatorna maga nem sok hasznot hozott a részvényeseknek, a kincstári uradalmak haszonbérlete azonban annál többet. Andrássy szerint mintegy 20 millió forintot. Ebből a haszonból semmit sem fordítottak a csatorna karbantartására, úgyhogy az meglehetősen rossz állapotban került az állam birtokába. Az állam orvosolta a bajok egy részét, és 1856-ban Bezdánnál új dunai zsilipet építettek 800 000 forintos költséggel. A javítások után a csatorna már megfelelt a forgalom igényeinek, és nem volt panasz a hatvanas évek végéig, amikor a csatorna tiszai kijáratánál álltak elő hajózási zavarok a Tisza állandóan alacsony vízállása miatt, úgyhogy a bácsföldvári zsilipen alul újabb csatornaszakaszt kellett építeni. A panaszoknak azonban ezzel sem vették elejét. Egyre több olyan hang hallatszott, hogy az állam nem rendelkezik a megfelelő rugalmassággal és kereskedelmi érzékkel a csatorna vezetésére, a bürokrácia túltengő, nehézkes ügykezelése sok jogos kifogásra adott okot. Az állam intéző körei is úgy látták, hogy a csatorna gyökeres átszervezésre szorul. Közben felmerült a terv, hogy az állandó hajózási zavarok kiküszöbölésére tápcsatornát építsenek; a dél-bácskai kincstári uradalmaknál pedig az öntözés bevezetését vették tervbe, ami öntözőcsatorna építését tette szükségessé. A terveket Türr István, magyar nemzetiségű olasz kir. altábornagy karolta fel, és valósította meg. Türr új társulatot alapított, és a tervezett új csatorna felépítéséhez megnyerte a Wythes és Longride angol céget, amely főrészvényese lett a társulatnak, és ez a társulat 1871. augusztus elsején átvette a régi Ferenc–csatornát az államtól. Az új társulat azonnal megkezdte a javítási munkákat. Öt kotrógépet állítottak munkába, a csatorna egyes szakaszait szükség szerint kimélyítették, a töltéseket, kikötőket, zsilipeket megjavították, úgyhogy a hajózás elől elhárítottak minden akadályt. Haladéktalanul hozzáláttak a tervezett új csatornák építéséhez is, és a kissztapár–újvidéki öntözőcsatorna építését ünnepélyes külsőségek között kezdték meg. 1872. május 5-én a király tette meg az első ásónyomot, és rakta le az alapkövet. Ezt követően megindult a baja–bezdáni tápcsatorna építése is. Ezekre az építkezésekre hatalmas összegeket költöttek. Andrássy Gyula szerint, aki annak idején a közlekedésügyi minisztérium megbízásából mint ellenőrző szakközeg vett részt az építkezéseknél, a régi Ferenc–csatorna rendbe hozása és az említett új csatornák építése összesen 10 945 000 forintot emésztett fel. [68] Az építkezéseket most is szerencsétlen körülmények hátráltatták. 1872-ben a nagy belvizek, 1873-ban a beállott pénzválság és a kolerajárvány pusztításai nehezítették meg a munkát, mindamellett az építkezés 1875-ben befejezést nyert. A kissztapár–újvidéki csatornát 1875 augusztusában adták át a forgalomnak, a baja–bezdáni tápcsatornában pedig ugyanezen év novemberében kezdődött meg a hajóforgalom. Az állam a közel 11 millió forintos építkezéshez a költségek kétötödével, 4 018 000 forinttal járult hozzá megfelelő összegű csatornarészvények ellenében, és kikötötte, hogy 75 év múlva megszűnik a társulat engedélye. Ez a hetvenöt év 1945 júliusában, két év múlva jár le.
Az új csatornák kiépítésével úgy látszott, hogy a Ferenc-csatorna új virágzásnak indul, a bajok azonban megismétlődtek, és rövid időre újból megzavarták a hajózást. Már az építkezést befejező évben, 1876-ban a rendkívül nagy és tartós árvíz, amely Bácskában is felbecsülhetetlen károkat okozott, elborította és eliszaposította a csatorna egyes részeit, és megrongálta a zsilipeket. Több mint hatszázezer forintra volt szükség az okozott károk helyreállítására. 1877-ben a tavaszi árvíz azonban újra elborította a tápcsatorna alsó szakaszát.
Azóta zavartalanul folyik a hajózás, és a csatorna megfelel feladatának. Nemcsak a közlekedést segíti elő, nemcsak fontos forgalmi útvonala a Bácskának, hanem a gyakran ismétlődő árvizek levezetésével is alig felbecsülhető szolgálatot tesz Bácska mezőgazdaságának és ezen keresztül az országnak is.
Nézzük most már, hogyan fejlődött a csatorna forgalma. A statisztika hideg számoszlopaival is világítsuk meg a csatorna forgalmi jelentőségét. Bár nem állnak rendelkezésünkre olyan adatok, amelyek a 150 év minden évéről megfelelő képet festhetnének, az itt következő számok is bizonyítják, mit jelent a csatorna mint közlekedési útvonal.
1802-ben, a csatorna megnyitásának évében, májustól őszig 250 hajó ment át a csatornán 240 852 mázsa teherrel.
1802 és 1818 között évente átlagban 670 áruszállító és 300 üres hajó volt a csatorna forgalma. A szállított áruk mennyisége a következő: gabona 565 000, só 112 000, ezüst, fémek és ércek 1792, fa, építőanyag 56 000, bor 43 000, dohány, olaj és egyebek 36 232 métermázsa.
1830-1836 között 510 megrakott és 300 üres hajó az évi átlag. A szállított cikkek mennyisége: gabona 952 000, só 42 380, ágyú és lőszerek 1546, fa és építőanyag 6720, dohány 14 000, bor 48 000, olaj 2632, gubacs 2912, egyebek 12 320 métermázsa.

[Kép 04] Kiss József emlékműve a Ferenc-csatorna Vrbas-i zsilipjénél.

1836-1846 között évente 730 megrakott és hatszáz üres hajó közlekedett a csatornán a következő árukkal: gabona 1 568 000, só 87 668, olaj 10 584 métermázsa, bor 43 296 hektoliter.
Abból az időszakból, amíg a csatorna állami kezelés alatt állt, nem állnak rendelkezésünkre adatok. Koch szerint a csatorna forgalma az állam kezelésében állandóan növekedett. 1851-ben – írja – 1 583 665, 1852-ben pedig 1 999 582 métermázsa árut továbbítottak a csatornán. A hatvanas években 900 terhelt és 700 üres hajó, valamint 300 megrakott és 100 üres tutaj volt az évi forgalom.
Heincz Albert az 1873-1897. évekről közöl adatokat. Szerinte ebben az időben [69] évi átlagban 1850 megrakott és 1050 üres hajó, valamint 1250 megrakott és l50 üres tutaj közlekedett a csatornán 2 543 260 métermázsa áruval. Ebből gabonaneműekre a szállítmányok 70, kőszénre 5 építkezési anyagokra pedig 25 százaléka jut.
Az első világháborút megelőző években, 1911-1914 között 2700-3400 uszály 310-430 ezer tonna árut szállított a csatornán, az 1915-1941 közötti években pedig 1300-2400 uszály 110-270 ezer tonnát (Liebhardt István jelenlegi igazgató főmérnök adatai). Főleg azért, hogy lássuk, miként alakult a csatorna forgalma a jugoszláv uralom alatt, érdemes az utóbbi harminc év forgalmát részletesen is ismertetni:

[Kép 05]

A szállított áruk között első helyen a búza áll, majd mennyiségi sorrendben a kukorica, cukorrépa, fa, szén, homok következik.
A Ferenc–csatorna története szorosan összefügg alkotójának, Kiss Józsefnek élettörténetével, hiszen a csatorna részben azért nem készülhetett el előbb, mert a magyar mérnök idegen nemzetiségű irigyei minden utat és módot felhasználtak arra, hogy a munkálatok késleltetésével lehetetlenné tegyék Kiss működését. Ez sikerült is, és Kiss Józsefet öccsével, Gáborral együtt 1797-ben eltávolították a csatorna éléről, anyagilag pedig kisemmizték.
Kiss nyugtalan, teremtő lélek volt, fáradhatatlan tervező és szervező, bátor vállalkozó, jövőbe látó, kissé próféta lélek, aki meglátásaival évszázadokkal előzte meg korát. Talán ez is lett a veszte. Nagyon kiemelkedett környezetéből, tehát lebunkózták. Ki tudja, mit alkothatott volna még, ha az irigység, féltékenység és örökös intrika meg nem töri munkakedvét, és szárnyát nem szegi álmainak. Lángész volt, de kora elgáncsolta érvényesülését. Nagyon jellemző magyar sors az ő sorsa.
Már a csatornaépítés első évében megkezdődött az áskálódás Kiss ellen. Minden igyekezetét elgáncsolták. Saját emlékiratai szerint Redel udvari tanácsos, Raab számvevő és Sanislo Heppe országos építészeti igazgató voltak a legnagyobb ellenségei. Ezek koholt vádakkal aláásták a tekintélyét, és végül is megfosztották munkájának minden gyümölcsétől. Kissnek a társulattal kötött szerződését – ezt előbb ismertettük – megszegte a társulat, amiből hosszú pereskedés támadt. Végre 1805-ben Kiss megelégelte a hajszát, és kiegyezett a társulattal. Mindössze huszonötezer forintot kapott. A jövedelemből való részesedésről le kellett mondania, úgyszintén a társulat igazgatói állásáról és az állásnak a Kiss családban való örökléséről is.
A társulat eljárása, az ellene indított hajsza mélabússá tették az érzékeny lelkű Kisst. „Búbánataim tűnődései” c. írásában keserűen panaszkodik a „gazok és irigyek” ármánykodásai miatt, és egyebek között ezeket írja (Koch szövege szerint):
„Ne tégy hasznosat az életben, mert jutalmad irigység lészen, bántódás és üldöztetés – okulj saját példámon! Azok, akik engemet és testvéremet rágalmazták, és akik szövetkeztek, hogy minket és egész családunkat tönkretegyék, meghaltak már, és bizonyára a még életben lévő többi bűntársakat is a sírba fogják dönteni, amint az már Heppen, az országos építészeti igazgatón beteljesedett. A csatorna és a csatornával összefüggő minden tervezgetések nem lesznek áldást ho[70]zók mindaddig, amíg Kiss-testvérek a társulattal tökéletesen ki nem lesznek békítve, és míg vissza nem leendnek adva jogai, mert a legártatlanabbul megbántattak, és a rajtuk elkövetett igazságtalanságokat az Isten meg fogja bosszulni. Leginkább sajnálom a nemes társulatot, melynek alapítói mi voltunk, és melynek jóllétét minden erőnkkel előmozdítottuk.
Előre tervezett rágalmak folytán 1797-ben a csatornai ügyek vezetésétől eltávolíttattunk oly időben, midőn saját tervünk és indítványunk alapján 1798-ban Sztapártól Monostorig a hajózásnak meg kellett volna kezdődnie. Ez azonban minden lehető ármányokkal megakadályoztatott, nehogy a befejezés dicsősége a Kiss testvéreké legyen. Azonban kik a dicsőség elnyerésének reményében ringatták magukat, nem élveztek dicsőséget Redel udvari tanácsos és Raab számvevő, amint életökben a Kiss testvérek elnyomásában közösen segítették egymást, úgy egy közös sírban fekszenek eltemetve, lészen nekik jutalmuk egykoron… mert életökben kevés jónak, de sok rossznak voltak okozói.”
Koch így ír Kissről egyebek között: „Kiss ezen emlékkönyvének sajátkezű leírása és az egyes rajzoknak magyarázata oly kitűnő képességet és műveltséget árulnak el, hogy valóban csodálkoznunk kell afölött, hogy a Redel-, Raab- és Heppe-féle embereknek hogy sikerülhetett Kisst a Ferenc–csatorna tervezése és építése körül szerzett érdemeiért remélt »dicsőség elnyerésében« háttérbe szorítani.”
Kiss József Zomborban halt meg 1813. március 13-án, 130 évvel ezelőtt. Kívánsága szerint Újverbászon lévő szőlőjében temették el a csatorna mellett. Síremlékén a következő latin szövegű felírás olvasható: „Itt nyugszik Kiss József magyar nemes, kinek halhatatlanságát ez a Ferenc–csatorna bizonyítja, halandóságát pedig ez a márvány hirdeti. Született Budán 1748. március 19-én, meghalt a Bács melletti Zomborban 1813. március 13-án.”
Kiss lángész volt, nagy alkotó zseni, de nem érvényesülhetett lángeszéhez mérten, mert nem tudott marakodni.
Fivére, Kiss Gábor 1797-ben a háború befejeztével tért haza. Őt is nagyon elkeserítette az a mód, ahogyan mindkettőjüket kisemmizték, és hosszabb írásban válaszolt minden vádra. Amikor ezt a védiratot, amely a társulattal szemben támasztott követeléseit is tartalmazta, Bécsben át akarta nyújtani a társulat igazgatóságának, 1800. április 7-én hirtelen elhunyt. Négy ellátatlan árvát hagyott maga után. Vagyonát a Ferenc–csatorna és a megkezdett károlyvárosi csatorna építése felemésztette.
Ez volt a múlt.
A Ferenc–csatornát és mellékcsatornát ma a Ferenc–csatorna Rt. (Francis Canal Company) igazgatja, amely az 1870. évi XXXIV. t. c.-kel adott engedélyokmány alapján működik. Az engedély 75 évre szól, és 1945 júliusában jár le. A társaság igazgatói hivatala Budapesten, mérnöki hivatala pedig Zomborban székel. Elnöke lovag Merfort Viktor ny. helyettes államtitkár, vezérigazgatója Küzdy Artúr, a Zomborban székelő mérnöki hivatalt Liebhardt István igazgató főmérnök vezeti. A társaság hajózási vállalat, amely a csatornán saját vontatóhajóival szállítja más vállalatok üres vagy áruval megrakott uszályait. Darabáru-forgalmat saját uszályaival nem bonyolít le.
De mint már mondottuk, igen jelentős a Ferenc–csatorna szerepe a belvizek levezetésében is. Tizenhét bácskai ármentesítő társulat mintegy ötvenezer katasztrális holdnyi területről szivattyúzza vagy ömleszti a vadvizeket a három csatornába. A terepviszonyok miatt azonban a csatorna esése helyenként annyira csekély, hogy a vízlefolyás nagyon lassú, és emiatt tavaszi árvizek idején gyakran elárasztja a csatorna a mellette elterülő földeket, főleg Szenttamás és Óbecse között, amiből jelentős károk származnak. A jugoszláv uralom idején nem fordítottak gondot e bajok orvoslására, most azonban már a földművelésügyi minisztérium folyamatba tette a szükséges intézkedéseket a bajok megszüntetésére.
A csatornák mai állapota megfelel a hajózás követelményeinek, s azokon a legnagyobb dunai hajók is akadálytalanul közlekedhetnek. A szerb visszavonulás alkalmával felrobbantott 35 közúti és 8 vasúti csatornai hidat már helyreállították, és a forgalom zavartalanul folyik. Egy kotrógép egész éven át munkában van, és mélyíti a medret ott, ahol az eliszaposodás akadályokat gördít a hajózás elé.
A lángeszű Kiss fivérek műve ma is korszerű, ma is legnagyobb műszaki alkotásaink közé tartozik, és ma is nagyon jelentős szerepet tölt be Bácska gazdasági életében, sőt országos viszonylatban is. [71]
Abban az esetben pedig, ha minden tekintetben kihasználjuk az általa nyújtott lehetőségeket, még nagyobb jelentőségű, még áldást hozóbb lesz a csatorna. A lehetőségek kézenfekvők: alkalmasabbá kell tenni a csatornát a belvizek levezetésére, hogy fokozottabb mértékben teljesíthesse feladatát az árvízmentesítés terén is, és ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyeket a csatorna mint öntözőmű nyújt.
A Ferenc csatorna kelet-nyugati irányban kettészeli a Bácskát, és így Felső-Bácska déli irányba lefolyó belvizeinek, amelyeket számos, nyáron kiszáradó vagy elpocsolyásodó, tavasszal azonban folyóvá dagadó vízér közvetít, természetes levezető csatornája. A csatorna aránylag csekély mélysége – amelyet a hajózás követelményei szerint szabtak meg – és már említett csekély esése folytán azonban nem alkalmas nagyon vizes esztendők vadvizeinek tökéletes levezetésére. Ezt megmutatta az 1942. év is, amikor a csatorna annak ellenére, hogy hatalmas víztömegeket vezetett le, nem tudta teljes mértékben magába fogadni a belvizeket. Mint hajózható csatornának ez nem is feladata. Azonban feladatává lehetne tenni, mely esetben vizes esztendőkben milliókat menthetne meg a nemzetgazdaságnak.
Értesülésünk szerint bizonyos terveket máris kidolgoztak ilyen értelemben. Ezek a tervek azonban csak Bácska északnyugati vízproblémáinak megoldását célozzák. Átfogóbb tervvel egész Bácska hathatósabb árvízvédelmének rendezése is elintézést nyerhetne.
A másik, ugyancsak nagy lehetőséget az öntözéses gazdálkodás bevezetése útján nyújthatná a csatorna. A Ferenc József–csatornát eredetileg is azzal a céllal építették, hogy segítségével öntözéses gazdálkodást vezessenek be a környékén elterülő állami birtokokon. Péklapusztán rizstermelést honosítottak meg, a csatornatársaság pedig a rizsen kívül indigótermeléssel is kísérletezett. Ez a kezdeményezés azonban idővel lelohadt. Ha a csatorna három főága mentén öntözéssel gazdálkodnának a termelők, új korszakot kezdenének Bácska életében. Ennek jelentősége annyira nyilvánvaló, hogy szükségtelennek tartjuk bőven magyarázni. Bácska csatorna menti része, az öntözés lehetőségeinek kihasználásával az egész ország, sőt a külföld konyhakertjévé is válhatna. A csatorna mentén nagy körzetben sehol sem volna szabad megengedni, hogy a gyakori nyári szárazságok befolyásolják a terméseredményeket. Nemcsak a konyhakertészkedéshez, hanem a szemtermeléshez is alkalmazni kellene a csatorna áldást hozó vizét. Sőt legelőinknél is. Valószínű, hogy ez a művelet oly kevés pénzbe kerülne, hogy még a legelők öntözése is kifizetődő volna. A vizet távolabbra is el lehetne vezetni, hiszen szélmalmok erejével a legcsekélyebb költséggel lehetne biztosítani a tárolómedencék vízellátását.
Ha mindezeket a lehetőségeket kihasználnánk, a csatorna maradéktalanul teljesíthetné hármas feladatát: a közlekedés előmozdítását, a vadvizek levezetését és a termelés fokozását.
Ezek a jövő feladatai.
Forrásmunkák: Koch József: A Ferenc–csatorna, a baja-bezdani tápcsatorna és a kissztapár-újvidéki öntözőcsatorna rövid története. A Bács-Bodrog vmi Tört. Társulat 1899. évkönyve. Andrássy Gyula: A Ferenc-csatorna, Heincz Albert: Közérdekű adatok a Ferenc-csatornáról. – A Ferenc-csatorna Rt. évi jelentései.