Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. február 15) 2. szám

Jurg János: Bácskai feladatok

A Duna és Tisza déli folyása majdnem szabályos négyszögben termékeny rónát zár körül: ez a Bácska. Ha a budapest-újvidéki gyorssal keresztülszáguldunk ezen a természet áldotta síkon, nem is gondoljuk, mennyi munka, vér és verejték tapad minden egyes rögéhez. Mai néprajzi tagoltságát ez a vidék a 18. században kapta, gazdasági fellendülése pedig alig egy évszázados múltra tekint vissza. Itt, ahol ma termékeny szántók és legelők terülnek el, gyárkémények füstölnek: városok és csinos községek nőttek ki a semmiből, két évszázaddal ezelőtt még vadvizek árasztottak el messze térségeket, hatalmas erdők álltak, és parlagon heverő földek vagy mocsaras területek váltakoztak.
Ha összehasonlítjuk a Bácska két képét, hihetetlennek látszó különbséget veszünk észre. Akkor őserdő terpeszkedett el itt, végeláthatatlan nádasokban vízimadarak seregei sikongtak, és a folyó árjával minden évben a pontyok jártak ki legelni a ma már kultivált szántókra. Ma hajózható csatornarendszer, sűrű vasúthálózat és jó karban tartott makadámutak szelik át a vidéket, óramű pontossággal belvizeket csapolnak le a szivattyútelepek, és a két folyó szertelenül csapongó árját hatalmas töltések szorítják szabályzott medrükbe. Akaratlanul is csodálkozást vált ki belőlünk ennek az eredményes munkának nagysága, melyet csak akkor értékelhetünk fel egészében, ha végigkísérjük keletkezését az első ásónyomtól a befejezésig.
Amikor a törököt kiverték, gyér lakosság élt itt, mert a középkor virágzó magyar falvai nyomtalanul eltűntek, s így telepesekkel kellett pótolni a munkás kezet. Akkor jött ide az a tarkabarka népegyveleg, mely oly jellemző ma is erre a vidékre. Ma a Bácskának majdnem minden községében más nyelven beszélnek a lakosok. A földet akkor ingyen osztogatták a jövevényeknek, csak a termelés volt a fontos, a munkás kéz kellett, adóalanyokra volt szükség. A passzív Felvidék és a külföld kivándorlásra érett túlzsúfoltsága ontotta a telepeseket. De a mai „tejjel és mézzel folyó Kánaán”-t szorgalommal, kitartással és kemény munkával kellett előbb a természettől elragadni, véres verejtékkel meghódítani. A telepesek szép és eredményes munkát végeztek itt. Nem akarom nemzetiségekre tagolni a telepeseket és így értékelni teljesítményeiket, mert nem szóval szerezték meg mai jólétüket, hanem kérges kezük munkájával, töretlen akaratuk gyümölcseként. Tagadhatatlan, hogy szorgalmuk eredménye: a mai Bácska. Evvel ez elismeréssel tartozik nekik a civilizáció. De ha a telepesek földművelő és állattenyésztő eredményeit latolgatjuk, nem szabad megfeledkezni utódaik kultúrmunkájáról sem, mert tény, hogy a mai Bácska fejlett iparának, gyáriparának, kereskedelmének és szövetkezeteinek megteremtői a telepesek utódai voltak. Lapozzuk át a telek- és telefonkönyveket, nézzük végig a Társadalombiztosító jegyzékeit, az adóhivatalok aktáit, a MÁV és a hajózási vállalatok fejlett forgalmát, és észre kell vennünk, hogy a mai Bácska a bányászatot kivéve minden tekintetben megállja az összehasonlítást hazánk legfejlettebb iparvidékeivel. Ott, ahol a múlt században a gyáripar fejlődése folytán a feudális birtok bank- és ipartőkévé alakult át, ez a fejlődés természetes folyamata volt, de itt, ahol kizárólag telepített kisgazdák voltak, előbb a szükséges tőkét kellett megteremteni mint a tőkés termelési rendszer létalapját. Hogy a mai fejlett gyáripar a Bácskában kialakulhatott és élhet, a telepesek utódainak sikere, azért is feltűnő, mert a szociális és gazdasági viszonyok nálunk alig voltak kedvezőbbek, mint az ország többi részén 1848 előtt.
Az iparosodás tekintetében történtek itt kísérletek már a telepítéskor, amikor [56] a magyar kincstár például Apatinban gyárvállalatokat alapított és tartott fenn, de ezek kivétel nélkül mind kudarcot vallottak már kezdetben, mert vezetőik csak saját érdekeiket tartották szem előtt. (Lásd: Pleidel Ambrus dr.: A magy. kincstár apatini ipartelepei Századok.)
A mezőgazdaság fejlődésének első feladata az árterületek lecsapolása volt. A két folyó mentén szövetkezeti alapon ármentesítő és lecsapoló társulatok alakultak, töltések nőttek a partok mellett, szivattyútelepek épültek a csatornázattal. De a mai hajózható csatornákat is főleg a belvizek levezetésére szánták. A Ferenc-csatorna is kezdetben ezt a célt szolgálta, és csak később, dunai torkolatának Monostorszegről Bezdánba való helyezésével, zsiliprendszerének modernizálása után biztosította a hajózás zavartalan lebonyolítását. A kissztapár-újvidéki csatorna eredetileg szintén a belvizek levezetését szolgálta, hajózhatósága csak későbbi időben lett valóság. A baja-bezdáni tápcsatornát a Ferenc-csatorna zavartalan hajózhatóságáért ásták.
A megfékezhetetlennek látszó folyók nemcsak gyakori szenvedést, de áldást is hoztak az itteni lakosságnak. A múlt század elején úgyszólván csak hajón szállították innen ennek a televényes földnek terményeit. De még ma is százszámra mennek innen az uszályok: kendert, kukoricát, bort, búzát és még sok egyéb gazdasági terményt visznek innen a Duna és Tisza hullámain.
A Bácska végleges bekapcsolása az ország gazdasági életébe az alföld-fiumei vasútvonal, a bajai, gombosi, újvidéki dunai és a tiszai hidak megépítésével történt. A múlt század végén és századunk elején gomba módra szaporodtak a vicinális vonalak, amelyek ma hosszában és széltében sűrű hálózatban kötik össze a legtávolabbi pontokat. Vasúthálózatunk sűrűsége talán első helyen áll hazánkban.
De vannak ennek az áldott vidéknek problémái, amelyek még megoldásra várnak! Bizony, nem is egy. A Dráva-torokkal szemben négy ármentesítő dolgozik önállóan, ezeknek egyesítése és államosítása mellett szól az a szomorú anyagi helyzet, amely a múlt évtizedben a két nagy árvíz után beállott. Szakemberek véleménye szerint a rizstermelés érdekében és klímatikai viszonyainknak ellensúlyozására egy közép-bácskai öntözőcsatorna-rendszer kiépítése szükséges. A belvizek lecsapolása sem elég eredményes. A felrobbantott hidak helyreállítása a gazdasági élet elsőrendű szükséglete. A fahiány a hidakon átguruló horvátországi fával egy csapásra megszűnne.
A Bácska fejlesztését szolgáló feladatok részletezésénél vegyük elő talán a legfontosabbat: a vízmentesítést.
A Bácska ármentesítése az Alföld egyéb vidékeivel szemben könnyen megoldható, mert itt már évtizedek óta lecsapolás és ármentesítés folyik jól kiépített védtöltésekkel, csatornarendszerekkel és szivattyútelepekkel. A nagy folyók mentén működő társulatok egyetlen meg nem oldott kérdése a központi irányítás, a társulatok államosítása. Ezzel meg volna adva a keret, amelyben a vízszabályozás és egyéb fontos hidraulikus problémák szakszerűen és egységesen megvalósíthatók volnának.
A Közép-Bácska területén a többtermelés érdekében nagyobb levezetőcsatorna-rendszer kiépítésére volna szükség. Szakemberek véleménye szerint Torzsa és Bácskeresztúr között zsilip beépítése által télen a Ferenc József-csatorna egy részét vízmentessé kellene tenni, hogy tavasszal az odatorkolló lecsapoló árkok a felesleges téli nedvességet, amely az ott fekvő termékeny földeket ilyenkor elárasztással fenyegeti, a csatorna felvehesse. De igen fontos az itt már 50 év óta termesztett rizskultúrák öntözése is, mert nyáron a klimatikus viszonyok a Bácskában néha nagyon mostohák. Vagy nagyon száraz a nyár, és hiány van a szükséges vízben, avagy igen nedves, és a rizstermelésre szánt földek állandó talajvízben állanak, és lehetetlen[57]né teszik a rizskultúrák megmunkálását. Ezt a kérdést egy nagyobb duzzasztó létesítésével lehetne megoldani, amely az öntözéshez és a hajózáshoz szükséges vizet szolgáltatná, szóval állandó víztartályt képezve megoldaná a lecsapolást és az öntözést is egy csapásra. Ezáltal újabb termékeny földeket lehetne a többtermelés szolgálatába állítani, ahol elsősorban fontos ipari növények, kender, len, olajmagvak, cukorrépa stb. termesztése folyna. A belterjes gazdálkodás még más feladatok elé is állítja a szakembereket. A Bácska termékeny földje víz hordta televény, részben löszös, agyagos, homokos hordalék, részben pedig szikes ősréteg, amelynek tudományos elemzése még nem történt meg, de műtrágya alkalmazásával rekorderedményeket lehet felmutatni.
Egy másik tudományos kérdés is előtérbe tolul. Vajon a talajvíz állandó lecsapolása által nem vonunk-e túl sok nedvességet el a talajtól, amelyet szükség esetén, száraz nyáron nem tudunk modern öntözőcsatorna-rendszerrel pótolni? Alacsony vízállásnál, mint az idén volt, a folyók nem szolgáltatják a hajózható csatornák számára a szükséges vizet, a baja-bezdáni tápcsatorna is csak részben tudja ezt a feladatot teljesíteni, mert a Sugovica részben már szintén eliszaposodott. Ismét arra a tervre utalok, hogy egy állandó, szabályozásra alkalmas víztartály létesítése feltétlenül szükséges.
Érdekes és talán szakemberek által eddig nem kellő figyelemmel kísért jelenségre akarok még rámutatni. A Tisza-Duna vízválasztó vonala alig 25 kilométerre van a Dunától. Sztapáron a Duna magas vízállásánál is kiszáradnak a kutak, de alacsony dunai vízállásnál is kiömlenek, mert a Tisza magas vizet hord. Kétségtelen tehát, hogy a Dunától alig 25 kilométerre fekvő község a Tisza vizét issza. Ez arra a gondolatra juttat, hogy a Bácska vízhordta termékeny földje a magyar folyó hordaléka. Nem valószínű, hogy a Duna 1500-2000 kilométer távolságra hordta volna a német hegyek talaját, de annál inkább valószínű, hogy a Tisza okozta ennek a földnek rétegeződését. A Duna Budapest alatt lép síkságra, lassú folyásúvá lesz, ezáltal lerakja a magával sodort anyagokat. A Tisza Szegedtől a torkolatáig kanyarodik, gyors folyású, iszapos, piszkos, és még Titelnél is sárga színt ad a Dunának. Ez arra mutat, hogy a Tisza alsó szakaszának szabályozása talán fontosabb a Dunáénál. Ezzel a Bánát vízmentesítése is előtérbe lépne.
A Tisza és a Dráva szeszélyes folyók. Hirtelen megáradnak, és hatalmas vízmennyiséget löknek a Dunába, azt torkolatuk fölött megduzzasztják, ezáltal amúgy is enyhe folyását meglassítják, hegyeknek beillő homokzátonyok lerakódását okozzák, amelyek a hajózást megnehezítik, a megduzzadt folyam lefolyását késleltetik, és ezáltal az árvízveszedelmeket is lehetővé teszik. A dunai ármentesítő társulatok adatai szerint a homokhordalék évente átlag 10 cm-rel emeli a folyam medrét, ami azt jelenti, hogy tíz év múlva a mai védtöltések egy méterrel alacsonyabbak lesznek, ha a két folyó alsó szakaszát nem szabályozzák.