Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. március 15) 3. szám

Palóczi Edgár: Baja feltámadása

Gesunken war in wenig Schrekken-Stunden
Was jahrelang so herrlich dich geziert,
Und trauernd ist dir nun der Ruhm entschwunden,
Den deine innere Kraft dir zugeführt;
Doch traure nicht, bald wirst du froh da stehen,
Und schöner noch aus deinem Schutt entslehen.
(Ph. Weil, Baja's Wiederaufstehung, 1841.)
A múlt század első felében két magyar várost ért nagy szerencsétlenség: Pestet és Baját. Az 1838. évi pesti árvíznek szomorú visszhangja bejárta az egész világot. Pest e nagy megpróbáltatásának valóságos irodalma támadt. Írók és költők megénekelték, festők és rajzolók megörökítették. Az árvízi hajós emlékdomborműve a Belváros egyik legérdekesebb szobrászati dísze ma. Baja tragédiája fölé a feledés fátyla borult. Ma azonban időszerű a bajai nagy tűzvészre és tanulságaira rámutatni, mert világszerte önbizalmat és reményt önthet porba sújtott városok szívébe: újabb és szebb feltámadásukra.
Baja, a gazdag bácskai kereskedőváros az 1840. évben is várva várta a tavasz örömnapját: május elsejét. Az örömnapból azonban a sors kifürkészhetetlen akaratából a gyásznak sötét napjára virradt a város.
Fél kettőt ütött a toronyóra, amikor városszerte félrevert harangok ijesztő sikongása reszkettette meg a várost. A Felvégen, a Pesti úton – soha ki nem derített okból – kigyulladt egy ház. Előtte való napokban is történtek kisebb tűzesetek a városban. Most azonban a tűznek vészes segítőtársa támadt az orkánszerű viharban. Oly irtózatos gyorsasággal száguldott a lángtenger a városon végig, hogy a lakosságnak ideje sem maradt a mentésre. Legtöbben egész vagyonuk hátrahagyásával csak meztelen életüket mentették ki az elemi erővel tomboló lángtengerből. A pánik teljes volt. A lakosok egy része a közeli szőlőkertekbe, mások a Pandúr-szigetre meg a Sumári-majorba menekültek. Sokan mindenüket vesztve, a szomszédos Vaskút és Szeremle falvakba menekültek.
Így lett az élénk forgalmú, jómódú város néhány óra elforgása alatt néptelen romhalmaz, törmelék meg hamu ijesztő képe. A vihar ereje a tűzcsóvákat Vaskútig és Garáig elvitte, a pernye Zomborig száguldott. 2282 ház, 812 melléképület, 6 templom, köztük a róm. kat. plébániatemplom és a temetői Szent Rókus-kápolna a tűzvész martaléka lett. Rengeteg volt az egyéni tragédia. Adamovich fiskálisnak 80 000 forintja égett el padló alatti rejtekében. 260 000pozsonyi mérő gabona hamvadt el, közte anyai dédszüleimnek is egész vagyona. A kár meghaladta a nyolc és fél millió forintot. A gazdag város koldussá lett.
A szenvedés e legmegrázóbb perceiben állott ki a gátra az a férfiú, akinek erélye, éleslátása és szervezőképessége volt hivatva Baját hamvaiból új életre kelteni. Bajának ez a második megalapítója: báró almási Rudics József, a nagynevű főispán, adminisztrátor volt, a magyar költők lelkes barátja és támogatója, maga is poéta, akinek fiait nevelte valaha nagyapám, és akinek e folyóirat hasábjain emeltem irodalmi emléket a közelmúltban.1 A nemes báró maga is rengeteg kárt szenvedett. Szép háza, termésének java a lángok martaléka lett, és mégis ő volt az első, aki tekintélyes összeggel járult a nyomor enyhítéséhez. A nemes példa csakhamar iskolát csinált. Megmozdult az egész Bácska szíve, Pest és Buda, a két testvérváros pedig visszaemlékezve két év előtti szerencsétlenségére, polgárainak nemes áldozatkészségével sietett az ínségesek támogatására. Szinte testet öltött az a jelige, amelyet a jó bajaiak 1835-ben véstek fel polgári lövöldéjük homlokzatára:
„POLGÁR, légy haza véd!
e szép czélt érni tanuld itt.”
A nagy csapás, amely a szerencsétlen [101] városra zúdult, ismét megmutatta, hogy a baj idején mily egységes a Bácska.

[Kép 03] Egykorú kép az 1840. május 1-ji nagy bajai tűzvészről. (Schönbcrger András 1841-ben, Pesten megjelent könyvének rajzmelléklete.) [102]

Magyarok, szerbek, bunyevácok, németek egymással versengve adták össze adományaikat. A jótékonyságban ragyogó példával járt elől a róm. katolikus, a görög egyesült és a görögkeleti papság. Mindenki áldozott az országban a hercegprímástól a szegény vidéki káplánig. A Vojnicsok, Latinovitsok, Pilaszanovicsok és a többi bácskai nábobok mélyen belenyúltak erszényeikbe. Egy pesti hegedűművész: Ernst egy estélyének bevételét küldte el. A nagyszebeni Brecht von Brechtenberg professzor „National-Palladium für Ungarn oder Erinnerung an Pesth und Ofen” címen megjelent költeményei 500 példányának árát ajánlja fel. Benkert Antal, a pesti német író „Die Reise von Pesth bis Baja, oder die Brauf auf der Donau” hangzatos című röpiratával siet a bajaiak segítségére. Kohlmann pesti rézmetsző V. Ferdinánd királynak arcképét készíti el. Az adakozóknak hosszú lajstromában ott szerepel a fiatal Kossuth Lajos is 3 forint 20 krajcáros adományával…
A bajai nagy tűzvésznek legérdekesebb emléke azonban kétségtelenül az emlékkönyv, amely néhai bajsai Voinich Józsefnek, a jeles bibliofilnek könyvtárából2 özvegyének kedves figyelméből került birtokomba.
Ez „emlény” címlapjáról: „Denkbuch des grossen Brandes in Baja 1840 am 1-ten May” megtudjuk, hogy Schönberger András volt a szerzője. E derék férfiú könyvkereskedő volt Baján, afféle bajai Leyrer József, aki pesti kartársához hasonlóan szolgálta művével Baja történetét. Schönberger a vész óráiban nem vesztette el fejét, sőt irónt vett kezébe, és a Sugovica partján érdekes vázlatban örökítette meg a tűz tombolását, a lakosok riadt menekülését. Egy-egy megkapó hűséggel odavetett vonással szinte magunk elé varázsolja a szomorú órák minden borzalmát. E vázlata alapján készült könyvének nagy, képes melléklete, amelyet kisebbített alakban bemutatunk olvasóinknak. E képet Schönberger vázlata alapján Mayer F. G. pesti rajzoló készítette, aki az emlékkönyv alkalmi költőjével: Weil Fülöp pesti magántanítóval együtt az 1838-i pest-budai árvizet is megörökítette több alkotásával.
Schönberger könyvét kinek is ajánlhatta volna méltóbban, mint Rudics Józsefnek, „a tudósok nemes mecénásának”. Megrázó szavakkal ecsetelte benne a legszomorúbb május elsejének történetét. Közreadta hasábjain – a könyv 109 oldal terjedelmű – a kegyes adakozók teljes névsorát (több mint félszáz oldal), sőt befejezésül még megkísértette Baja városának történet-statisztikai leírását adni – „keletkezésétől elhamvadásáig”. Sajnos, ebben nem a legsikerültebb, mert művének ez a része, bizony, elég gyenge. Bajának lokálhistórikusaival különben sem volt valami szerencséje. Evetovics János főtisztelendőnek „Képek Baja város múltjából” 1901-ben megjelent 51 oldalas füzetecskéje is igen rapszodikus kezdet csak e szép múltú város történetének méltó megírásához – mert Baja földje és népe megérdemelne már egy méltó monográfiát! Ez a kedves város, amelyhez e sorok íróját annyi kedves atyai emlék fűzi, ma az országnak nemcsak egyik legrendezettebb, legszebben fejlődő, hanem egyben leghazafiasabb városa is. Valóban beváltotta a nagy tűzvész alkalmi költőjének jóslatát: főnixmadárként néhány év elforgása alatt ismét visszavarázsolta felépült falai közé a békés jólétet és fellendülést. Ennek a nemes városnak géniusza ajándékozta meg a magyarságot Tóth Kálmánnal, a költővel. Itt ringott a bölcsője Türr Istvánnak, aki Garibaldinak volt jobbkeze. Itt pillantotta meg először a napvilágot Mészáros Lázár, a szabadságharc hadügyminisztere, aki később az emigrációban, egy angliai kis városka temetőjében nyert örök nyughelyet. Innen indult valaha világjáró útjára Jelky András. Ez volt Bogdánovics Luciánnak, a magyarbarátságáról híres pátriárkának [103] szülőföldje. Itt hallotta az első dalt Beck Károly, a jeles német nyelven író költő. A bajai főgimnáziumból indult útnak 1868-ban három ifjú: Bayer József, Bodroghi Lajos és Palóczi Lipót. Az első a magyar játékszínnek írta meg remekbe készült munkáját. A második mint Shakespeare-kutató szerzett országos hírnevet, és 1895-ben, a millenniumot megelőző évben megajándékozta a magyar szépirodalmat egyik leghangulatosabb emlékiratával, az „Emberek és árnyékok” cíművel. E könyv a legnemesebb írói eszközökkel varázsolja elénk a múlt század derekának Bajáját. A harmadik: jó édesatyám, a magyar „Mezzofanti”, aki az ugyancsak bajai születésű Balassa József tanárral, a jeles nyelvésszel 1911-ben – tízévi közös munka árán – megírta a magyar nyelvnek Berlinben megjelent, eddig legnagyobb és legkimerítőbb nyelvtanát, igaz bajai szívvel csüngött e városon, amely felnevelte, ahol Tóth Kálmán először buzdította dalra, majd Türr Istvánnal meglátogatta az Italia Unita egyik megteremtőjének szülőházát, amelynek padkáján ült valaha nagyapám: a félvak öreg rajzmester és Türr István apja: bajai asztalosmester…
1 Bácsmegyei: Idősebb Báró almási Rudics József emlékezete. Kalangya, 1943. jún. 15-i sz.
2 Vö. Palóczi Edgár: Bajsai Vojnits József emlékezete. Kalangya, 1944. jan. 15-i szám (3 képpel.)