Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. április 15) 4. szám

Banó István: Kodolányi János: Suomi (Turul)

Kodolányi két Finnországgal foglalkozó munkáját foglalja magában ez a kötet: „Suomi, a csend országa” és „Suomi titka”. „Tolle, lege!” – jellemezte röviden egy irodalmár barátom, akinek odaadtam, hogy olvassa el. Csakugyan nem lehet letenni előbb, amíg az ember végig nem olvasta. Mi van benne? A két részletcím csakugyan kifejező: a Csend országa, ahová az író szinte csodákat várva már gyermekkorától fogva kívánkozott, és nem is csalódott semmiben, amikor közelről megláthatta.
Magával ragad a könyv, mert megfordítva is igaz, amit az író magáról mond, hogy ő mindig – igen sokszor szorongva – érezte, hogy ott kinn egymaga jelenti azt az országot, amelyikből jött. Könyvét olvasva mi meg azt érezzük, hogy nemcsak együtt megyünk vele mindenüvé, hanem egyek is vagyunk vele.
Legalább érzésünk valami mélyen érzett, jó érzés, mert szépek a finn tájak, városok, faluk, magányos tanyák és villák, ahova pompás autóutakon juthatunk el, mégpedig hihetetlen olcsón és kényelmesen utazgatva a hatalmas autóbuszokon. És ha megtudják, hogy magyarok vagyunk, egy percre sem maradunk elhagyottak; kézről kézre adnak bennünket, ha továbbmegyünk. Büszkén, boldogan, néha egy kis váddal is velünk szemben mutogatják, hogy mit végzett Suomi, népe felemelésén. Hazájában minden finn otthon érezheti magát, hisz csakugyan az egész nép egy közös család. Csak a mi máshoz szokott szemünk csodálkozik azon, hogy az egyetemi ifjúság ünnepi estéjén jelen lehet az egyetemi altiszt felesége, mégpedig az ünnepi asztalnál, vagy azon, hogy az operaénekesnő örömmel énekel szép finn dalokat egy népfőiskola záróünnepélyén, és meg van elégedve azzal a tapssal, amivel ezek az egyszerű emberek megköszönik a művészetével nyújtott élvezetet. És azok az egyszerű emberek őszintén tapsolnak, hiszen ráismerne, dalaikra, az ő dalaikat énekli az énekesnő. Tiszta, csinos, emeletes tanyai házában szívesen olvassa a finn paraszt finn klasszikusok könyveit, mert az is az ő világukat mutatja be.
Ilyenféle, a finn élet mélyére rávilágító élmények leírásával van tele a könyv. És ezeken keresztül már kezdi is kitapogatni a szerző Suomi titkát: egy nép önmagára talált. Művészi és tudományos, társadalmi és gazdasági életét saját erejére építette fel. A Kalevala óriási hatása, ami megújított irodalmat, tudományt, képzőművészetet, zenét, társadalmi szemléleti módot egyaránt, ma is érezteti hatását mindenben. Nagy népeket megszégyenítő, hatalmas apparátus felhasználásával gyűjtik össze a finn népnyelv anyagát. Néprajztudományuknak világviszonylatban is vezető szerepe van; Helsinki a székhelye a világ folkloristái szövetségének. Eldugott falvakban is sok helyt találni kis múzeumokat, ahol a nép életének minden veszendő emlékét összegyűjtik. Gazdasági szempontból pedig a közjólét emelése terén nagy szerepe van a termelési és fogyasztási szövetkezetek hatalmas hálózatának, amely az egész nép érdekeit szolgálja nagyon is kielégítő módon.
Amikor ezekkel összehasonlítjuk hazai állapotainkat, talán sokszor leverő érzések fognak el bennünket, de átváltozhatik bennünk ez az érzés bizakodássá és munka utáni vággyá, ha arra gondolunk: évtized munkájának eredménye, hiszen a századforduló körül még az éhhalál sem volt ritka dolog a mai boldog Finnországban. Minden embernek könnyen vágya kél arra, ha elolvassa ezt a könyvet, hogy elmehessen egyszer Suomiba nem utolsósorban azért, hogy tanuljon finn testvéreinktől. Csakugyan tanulhatunk is tőlük, és ez talán nem is esik olyan nehezünkre, hisz nem idegenektől, hanem rokonainktól tanulunk, akik csakugyan őszintén szeretnek bennünket. De ha nem is mehet el mindenki Finnországba, nagy élvezettel és sok haszonnal kísérheti végig Kodolányi Jánost, amint néha szégyenkezve, sokszor csodálkozva és boldogan járja keresztül-kasul Suomit, a csend országát. [192]