Folyóiratok
Kalangya, XIII. évfolyam (1944. április 15) 4. szám |
Németh Kálmán: A bácsjózseffalvi domborművek |
Ha új domborművet látunk Magyarországon, akkor rögtön eszünkbe jut Holló Barnabás remeke is a pesti ferenciek faláról. Az ,,Árvízi hajós” már olyan bronzmércéje lett a domborműben kifejezett művészi szépnek az összehasonlító képzelet előtt, amilyen mérce a hivatalos egyméteres ezüstbot Párizsban. Wesselényi Miklós mentőcsónakja az 1838-as nagy árvíz vízvonalán úszik. Némi elégtétel a templom falán kinyílt bronzvirág a szennyért, szalmáért és szürke tajtékért, amit az árvíz a többi falon hagyott salétromos magassági vonal alakjában. A „madéfalvi vérfürdőről” elkeresztelt vérözönnek csak most, 180 év múltán nyíltak ki fájdalmas passiflorái a józseffalvi új állomás falán. Művészi elégtétel az ok nélkül okozott és férfiasan elviselt szenvedésekért. A józseffalvi domborművek egy kis folyosó két falát és a központi terem négy falát borítják be egy másfél méteres lambéria felett. A szemlélőnek úgy tűnik fel, mintha egy újfajta „körképet” szemlélne érdekes, belső perspektívából. Tizennégy, szinte összefüggő szobormezőben, nyüzsgő menetelésben: a megelevenült, vérző székely-történelmet szemlélhetjük. A szobormezők számáról és párhuzamos ábrázolási formájuknál is látjuk, hogy a józseffalvi magyar kálvária tulajdonképpen, magyar szavú analógiája Jézus Kálváriájának, háromszori összeroskadásának. Ahol Jézust halálra ítélik, ott Bukow tábornoknak, a székelyek hóhérjának ítélete hangzik ágyúk szavában. A hazájából kifüstölt székelység szomorú menete indul el kereszttel a vállán, ahol Jézusnak vállára kell vennie keresztjét. A kereszt egy emlékképen a Gyimesi-szoroson kicipelt útszéli kereszt. A menet annyira élethű és művészi, hogy szinte halljuk a zsoltárt és a vándorbothoz verődő varjú károgását. Ahol a vallásos stációkról ismeretes képen Jézusnak édesanyjával kell összetalálkoznia, ott a józseffalvi tüzet látjuk azzal a felsüvítő nosztalgiával, mely végül is a hazatérést eredményezte. A lángoló romok között égő bölcső, kétségbeesett embercsoport. A hinni akarók előtt a megpörkölődött galambok, összeroskadt galambdúcos székely kapu, széttört edények fájdalmas tömegén túl megjelenik Jézus Anyja, „Patrona Hungariae”, aki öléből át akarja bocsátani egy parázstól megrovátkált, kormos hídgerendán keresztül a megváltó, kicsi Jézust. Itt van cirenei Simon is, aki a vallásos kálváriajárás elképzelése szerint Jézusnak a keresztet segített hordozni. A bibliai kép székely megelevenedése nem más, mint magyar huszárok vágtató csoportja a bukovinai erdőkön keresztül. Lenkey kapitány siet a bukovinai székelyekből toborzott magyar huszárokkal Magyarország felé. Segíteni akarnak a kereszthordozásban. A vezető huszár nyergében kis székely fiúcska ül, és az utat mutatja Magyarország felé. Így folytatódnak a ragyogó szobormezők ábrázolásai mindaddig, míg a verőfényes Golgota útja elér utolsó állomásához, ahol Jézust sírba teszik. Szivárványos mezőn egy szántóvető székelyt látunk. Az öreg székelynek egy daloló kisfiú segít. Nyakában búzás zsák, énekelve szórja a magot. A nagyszerű kép alatt pedig a bácskai új ének szövege az új székely sorsról: „Szabad földbe magot tettünk, Minden verést elfeledtünk.” [173] [Kép 06] [174] [Kép 07] [175] [Kép 08] [176] |