Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. április 15) 4. szám

Banó István: A pünkösd Zentán

Pünkösd előtti szombaton a zentai házaknál (a Délvidéken több helyt másutt is) bodzaágakat tűznek az ablakokra, kerítésekre, kapukra. Ebben és más szokásokban is megnyilatkozó kedves helyi jelenség, hogy még a középosztály tagjainál is megvan: tisztviselők, kereskedők stb. házán is legtöbb helyen megtalálható pünkösd napján a bodza. Hiszen csakugyan egy ártatlan szokásról van szó, ami azonban mégis összekapcsolja egymással a népet és a legnagyobbrészt – igen szerencsésen – közülük származó középosztályt.
Még szívesebben megbecsüljük ezt a szokást puszta hagyományként is, ha arra gondolunk, hogy régi századok múltjával köti össze a mát. A ködökbe vesző múltak idejétől kezdve különféle cserjeágakkal tűzdelték tele a lakásokat az emberek a tavasz kezdetén, hogy védjék magukat az ilyenkor erőre kapó, új harcra induló gonoszok ellen.
A bodzának a néphit országszerte gonosztávoltartó erőt tulajdonít, és az ország több helyén (így pl. Göcsejben, a matyók közt) van valami kapcsolata pünkösd napjával is.

[Kép 03] Pünkösdölö gyermekek

Valószínű, hogy a régi tavaszkezdeti ünnep Szt. György napjához tapadó szokásai közül került el a bodza szerepeltetése a szintén évkezdő pünkösd ünnepének hagyományai közé.
Ma már csak a szokás van meg eredeti jelentése nélkül. Legtöbben nem is tudják a bodza kirakásának egyéb magyarázatát, csak azt, hogy ez régi szokás; ők csak a régi szokást folytatják. De az ilyen eredeti jelentését elvesztett, csak formájában élő hagyománynak igyekeznek újabb magyarázatot, értelmezést adni. Persze ma már – legalábbis Zentán – semmit sem tudnak a bodza kirakásának eredeti gonoszűző szerepéről.

[Kép 04] Utcarészlet a zentai Alsó-Tiszapartról. Pünkösd napja; jól láthatók a házak ablakára, a kerítésekre tűzdelt bodzaágak.

Ezért a magyarázat legtöbbször mondvacsinált és kényszeredett. Így pl. egy asszony – láthatólag csak a kérdésre szedvén össze mondanivalóját – a paradicsomi bűnbeesés fájára és Krisztus keresztfájára való analógiájára célzott. Egy másik magyarázat szerint – amely látható tudatossággal igyekszik összeszedni a pünkösdi szokások elemeit – a bodzát annak emlékére tűzik a házak ablakára, kapujára, hogy Szt. András (a pünkösdi versben szereplő név!) egy beteget pünkösd napján bodzafa virágával gyógyított meg.
De él a bodza kirakásának egy hagyományosnak látszó, egész kis legendává kifejlett magyarázata is. Amikor Krisztus Urunk áldozócsütörtök napján felment a mennybe, elhagyta az apostolokat, azok – ahogy a Bibliában is meg van írva – nagyon féltek. Félelmükben elbujdostak az erdőkbe, és ott a terebélyes vadbodzafák alá menekültek. Más bodzabokrokról ágakat tördeltek, és ezeket odatűzködték, ahol a bodza gallyai közt hézag volt, hogy üldözőik meg ne láthassák őket. Itt talált rájuk, a bodzák alatt a Szt. Lélek Úristen pünkösd napján. Ezért tűzik ki a házakra a bodzaágakat, hogy hozzájuk is eljöjjön, [160] rájuk is rátaláljon a Szt. Lélek pünkösdi áldása.
Szerepe van a bodzának a pünkösdölés szokásában is. A pünkösdölő gyermekek közül az egyik szalagokkal feldíszített bodzaágat visz.

[Kép 05]

A szokás régi, teljesebb formáját adjuk. A ma élő pünkösdölés úgyis csak annyit változott a régivel szemben, hogy – mint a legtöbb népszokás – kopott egy kicsit. A versből pár sor kimaradt, a kellékek elmaradtak, mára csak a feldíszített bodzaág maradt meg belőle.
A ma élő öregek fiatalkorában több gyermek kísért egy bodzaágat vivő, menyasszonynak öltöztetett kislányt és egy vőlegénynek öltöztetett kisfiút. Ebből legelőször a vőlegény maradt el, azt egy lány helyettesítette. Ma már – amint a képen is látjuk – az első lány mennyasszonyi szerepe is elhomályosult, már nem öltözik fehér ruhába, nincs fején hevenyészett koszorú és fátyol. [161]
Ez a gyermekcsoport ma is, régen is házról házra jár, a vezető megkérdezi a háziaktól, hogy „Meghallgatják-e a pünkösdi verset?” vagy a „mimi-mamásokat?” Legtöbb esetben kedvező választ kapnak, bemennek a házba, és elkezdik az éneket (Lásd 161. oldal.)
A többi sor a két utolsó ütem dallamára:
(Szájjon erre házra
Az Isten áldása,
Mint régebben szállott
Az apostolokra.
Én is gyermek vagyok,
Nagyot nem mondhatok,
Mégis kis létemre
Dicséretet mondok.
(Dallam nélkül) Dicsértessék a Jézus Krisztus.
Az ének közepén, az „András bokrétás”-tól kezdve az áldásmondásig táncolnak a mennyasszony és vőlegény mögött állók; ma már csak az első kettő közülük.
Pünkösd másnapján is folytatják a pünkösdölést, ma mindent úgy csinálnak, ahogy az első napon, csak a szöveget változtatják meg pünkösd másodnapja értelmében.
Mimi-mama, Mimi-mama, Mi van ma?
Pünkösd másodnapja;
Máma van, máma van
A második napja… stb.
Régebben a mennyasszony másodnap már menyecskére kikötött fejjel jelent meg, és csak pünkösd másodnapján kapták meg pár fillérnyi jutalmukat is a köszöntőért.
A pünkösdölés szövegével, táncával, mennyasszonyával és vőlegényével, kidíszített zöld ágával, a másodnapi menyecskével világosan elárulja eredeti rendeltetését: a tavasz kezdetével összefüggő párosodás varázslása és megünneplése. Az „összebokorodik” és szinonimái országszerte mindenütt megtalálhatók az efféle versikékben, hasonlóan az „öleld, akit szeretsz, ezt ölelem, ezt csókolom” kifejezések is. Ezért került bele az András név is, amely olyan gyakori a leányok párt jósló és varázsló szokásaiban, hogy ezeket a szokásokat a néprajztudományban egyszerűen „andrásolásnak” is kezdik nevezni.
Ennek a verses mondókának, táncos szokásnak is elhomályosult ez az eredeti jelentése. Ezért maradhatott ki a szereplők közül először a vőlegény, később a menyasszony is. Az elejére iktatott rész pünkösdre való hivatkozásával, a befejező rész pünkösdi áldásával pedig keresztény színezetet adott e kis verses köszöntőnek. Bár az eredeti középső rész is megmaradt benne, ma már egyszerűen a pünkösdi ünnep köszöntőénekeként hat.