Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. április 15) 4. szám

Fekete Lajos: Fenn és lenn

Láttam egy madarat repülni
kék ég alatt, mezők felett
olyan légies könnyedséggel,
mint ahogy egy pihe lebeg.
Sokáig néztem. Egyre feljebb
emelkedett kicsi, finom
szárnyaival, és végre eltűnt,
mintha szálló virágszirom
lett volna, mit a tavaszi szél
szeszélye lebbentene fel,
fel, egészen a bárányfelhők
fehér nyájaihoz közel…
Aztán magam körött a földre
hullt vissza a tekintetem,
s olyan fájdalmas bénaságot
éreztem, mint még sohasem.
Vaskos, fekete szántóföldön
álltam; épp olvadott a hó.
És a latyakos olvadásban
a lábam alatt cuppanó,
nehéz sárban arra gondoltam:
mért irigylem a madarat?
Hiszen az ember is repülhet,
csak éppen a nyűgös sarat
kell legyőznie; mint a madár
lelke a tollas, szürke, csúf
testet legyőzi, s égbe röppen,
míg szívének motorja zúg. [145]