Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. május 15) 5. szám

Nánay Béla: Angelus György: Indulás

A 16. sz. magyar írójára gondolunk, mikor a könyv bemutatkozó sorait olvassuk: „Betűszedő-munkás vagyok. Verseskönyvem nyomdatechnikai munkáját is én végeztem.” Akkor volt az író egyben könyvnyomtató, sőt könyvárus is. A hasonlóság csak ennyi: Angelus György a ma fia: a gépek, szerszámok az ő világa. Erről a köztudat, hogy elanyagiasít, megöli a lelket. Angelus is állítja, hogy a műhelyben „minden szenvtelen, szemérmetlen, mosolytalan”, s húszéves fiatalsága vágyik a szürke, fekete színek zártságából a szabadba, mert ott emberibb színek vetődnek a szemébe. (A város felett.) Mégis a műhelyből sarjad ki versélménye. A gép által teljesedik ki, és kap célt az élete, rajta keresztül figyeli az életet, mint az orvos a szívverést a hallgatócsövön át… A gépek zaja mégis harmónia, s nyugodalmat ád. A gépek „a Holnap pulzusai, és hangotokból ítélem meg, hogy normális-e az élet verése.” (Istenről és a gépekről.)
A munkában töltött nappalokon és a könyvek felett virrasztott éjtszakákon túl oly kevés van még húsz éve mögött. Nem száll hát szembe az élettel acsargó pózban, titánkodó vágy nem sodorja el: a dolgozó ember természetes egyszerűségével s a költőnek, „a rejtett titkok vallatójának” fogékonyságával szemléli, tapintja a világ vonalait s idomait. S mint tükrözik a világ benne, szó-pasztellképekben festi meg. (Költeményei másik csoportja.) De ez nem hideg, fanyar szemlélet eredménye, sőt kozmikus vágyban azonosul a mindenséggel. „A világ hangjai zúgnak bennem, a világ panaszát panaszolja szám.”
Zárt, mért forma, melódia nem illenék Angelus György verseihez. Szabad formára termettek, de a belső melódia zeng bennük. Ha fontosnak tartanók a hatáskeresést, talán Kassákra mutathatnánk. Minden költő indul valakitől, de rátér a maga útjára. Angelusnak van mondanivalója, kifutja majd a maga formáját. S ha első kötetében szerényen azt kéri, meg is érdemli, hogy fogadjuk szeretettel.