Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. május 15) 5. szám

Nánay Béla: Tomasz Jenő: A római földkérdés

A reneszánszból maradt hagyományul, hogy a görög-római világot mint a derű, harmónia és szépség korát megcsodáljuk. Ezt a „páratlan világot” kevesen vizsgálták nálunk oly kendőzetlen őszinteséggel, mint Schwarz Gyula, még kevesebben szereztek róla tudomást. Hasonló őszinteséget érzünk ki Tomasz könyvéből, bár nem a szakemberek, hanem az olvasók széles köre számára készült. A római köztársaság döntő problémját, a földkérdést futtatja el olvasói előtt, a res publica negyven földreformjavaslatából a kiemelkedőket vizsgálva – a Gracchusoktól a triumvirekig.
Kemény forte kezdi a ráhangolást. Gracchus földreformja érdekében beszél: „A hadvezérek hazudnak, amikor a csatákban arra buzdítják a katonákat, hogy szentélyeiket és őseik sírját védjék meg. Annyi sok római közül egynek sincs őseitől örökölt családi oltára vagy ősi sírja. Mások dőzsöléséért és mások gazdagságáért harcolnak és halnak meg.” Valóban úgy tűnik fel a római felső társadalom, mint egy kielégíthetetlen ragadozó: annyi földet harácsol össze, amennyit bír. A szenátus – a birtokosok gyülekezőhelye – a közföldeket a saját s a közelállók számára foglalja le. Az irodalom ugyan dicséri a falusi életet, de ez csupán a városban elfáradt jómódúnak vágyakozása egy kis falusi csönd után. Magára a földművesre nem gondol az irodalom sem. A latifundium s mellette a hosszú katonai szolgálat elnépteleníti a vidéket, s megteremti Róma proletártömegét. A földreformok csupán javaslatok maradnak. Mikor valóban földosztásra kerül a sor, megjelenik a kiszolgált katona. A harc alatt és előtt tett ígéretek alapján ő követel földet. Sulla nemcsak nekik, hanem barátainak is juttat a földből, mégpedig nagyobb darabot. S a földreform ürügyén újabb nagybirtok képződik. A közföld kevés, tehát azok földjére kerül a sor, akik nem tartoznak a hatalmat birtokló párthoz. Végül – a dolgok logikája folytán – sor kerül bárki földjére.
A „szabad római” köztársaság bukását a vezetőség termelte ki, mert nem ismerte fel a föld és a földműves politikai fontosságát, s a problémák tömegében csak azt az egyet vette észre, hogy nincs katonaanyaga.
Ahogy Tomasz Jenő felfejti mindezt drámai feszültségben és elevenséggel, nem is a római res publica, hanem a földkérdés örök tragédiáját írja meg. Ott kísértett az ótestamentumi világban, megrázta a görög városállamokat, árnyékát veti a mára is. Tomasz könyve illúziót rombol, de éppen ezzel szolgál: tisztább és őszintébb megismeréshez vezet.