Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. január-február) 1-2. szám

K.: Csuka Zoltán: A visszatért délvidék

Csuka János „Kisebbségi sorsban” cím alatt az elmúlt huszonkét év alatt megírt kisebbségi vonatkozású írásait adta ki két kötetben. Meg kell állapítanunk, hogy erre a címre egyetlen írásmű sem tarthatna annyi joggal igényt, mint Csuka János könyve. Csuka János írásai valóban a délvidéki magyarság kisebbségi sorsának keresztmetszetét adják. Különös írások ezek; egy jellegzetesen kisebbségi magatartás termékei. Olvasásuk maga sem egyszerű. Az olvasó szokatlannak találhatta és találhatja még ma is, hogy az író teljesen személytelenül húzódik meg a háttérben, nem foglal állást sem jobbra, sem balra, nem igyekszik az olvasó figyelmét valamely kirívó jelenségre felhívni, valamely ügynek megnyerni, egyáltalán írása célját nyomatékosan meghatározni. Valójában ezek az írások vérlázító igazságtalanságokról rántják le a leplet és állítják azokat egy magasabb erkölcsi fórum ítélőszéke elé, de mindig a sorok között, a rideg és szándéktalan tárgyilagosság leple alatt, arra a bölcs álláspontra helyezkedve, hogy a tények önmagukért beszélnek. Csuka János sehol sem panaszolta fel a magyarság sérelmeit vagy hánytor[91]gatta fel a szerbség annyira nyilvánvaló túlkapásait. Egyszerűen csak szembeállította őket egymással, mint helyzeti adottságokat. Így ezeknek az írásoknak a jellemző sajátossága a Janus-arc. A nyílt állásfoglalás hiányaiban a szerbség Csuka Jánost okkal-móddal a maga szószólójának is tekinthette, mert hiszen írásaiban egyetlen szó sem hangzott el – ellene. Amiről ezekben az írásokban szó van, azt ők maguk sem tagadhatták el; úgy lehet, büszkék is voltak rá; más kérdés, hogy a világ elé kiállani is hajlandók lettek volna-e vele. Mert mindaz, ami ezekben az írásokban közvetve a szerbség bölcs nacionalizmusát látszott dicsérni, másfelől és ugyancsak közvetve a kisebbségi sorsba kényszerített magyarság szellemi és gazdasági elnyomatásáról tanúskodott. Csuka János írásait valósággal rábízta a magyar szívekre. Nem lehettek kétségei az iránt, hogy ezek a szívek írásaiból mát fognak kiolvasni. Módszere az volt, hogy egy elkárhozott és minden életjussából kiforgatott néptömeg előtt vonultatta fel egy szerencsésebb és élelmesebb nép sorsát, munkáját, célkitűzéseit s a célja ezzel az volt, hogy a magyarságot kábultságából felrázza, sorsára, feladataira ráeszméltesse, s a tájékozódást számára megkönnyítse. Ha nem is mondja ki, de közvetve minden írásával azt példázza, hogy, íme, idejutottunk, magyar testvéreim, ez a mi sorsunk, a mi nagy bűnünk, amelyért most vezekelnünk kell, okuljatok belőle. Ezek az erényei teszik Csuka János kisebbségi írásait megbecsülhetetlenekké. Lelkünk az elmúlt huszonkét esztendő nyomásának kényszere alól felszabadulva ma is jóleső elégtétellel merül el bennük s az utókor, úgyszintén az anyaországi magyarság számára is bizonyára sok olyan hasznos okulást tartalmaznak, amelyek ismeretét a magyarság sors adta megpróbáltatásai közepette sohasem nélkülözheti.
A második kötetben Csuka János, mint szépíró mutatkozik be olvasóközönségének, mondhatnám, a függöny elé áll, miután az első kötetben láthatatlanul a színfalak mögött húzódott meg. Ezekben az írásokban az író visszanyeri mozgási és cselekvési szabadságát. E felszabadulás nyomán egy fölötte rokonszenves és mélységesen emberien érző író-arc bontakozik ki előttünk, Csuka János tulajdonképpeni írói arca.

Oldalszámok: 3134