Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Folyóiratok

Vissza

Kalangya, II. évfolyam (1933. május) 5. szám, 289–360. p.

A Kalangya hírei

A PEN-klubok, amelyek a világ költőit, tanulmányíróit és novellistáit foglalják egybe, és amelyek célja a nemzeteket az irodalmon keresztül közelebb hozni egymáshoz, idei világkongresszusukat Jugoszláviában, Dubrovnikban tartják meg. A beogradi Pen-klub – amint arról a napilapok beszámoltak – nyolc kisebbségi magyar írótt vett fel tagjai sorába, és ezzel lehetővé tette, hogy a PEN-klubok világkongresszusán ezúttal először a délszlávországi kisebbségi magyar írók is résztvehessenek.

A Kalangya a maga részéről szintén részt vesz a kongresszuson, és két társszerkesztőjét Csuka Zoltánt és Radó Imrét küldte ki Dubrovnikba, akik az ott megjelenő íróknak átadják a Kalangya jelen PEN-számát, amelynek bevezető cikkét Szenteleky Kornél írta, üdvözölve a dubrovniki vendégeket és röviden ismertetve irodalmi mozgalmunkat.

A dubrovniki kongresszusról természetesen következő számunkban részletes beszámolót fogunk közölni, most csak röviden ismertetjük a kongresszus programját. A kongresszus május 25-ikén kezdődik, és Svetiszlav Stefanović, a beogradi PEN-klub elnöke nyitja meg. Ezután következnek az ünnepi beszédek, amelyek a PEN-klubok jelentőségéről és a dubrovniki kongresszus jelentőségéről szólnak.

A kongresszus első ülése esetleg még aznap délután vagy másnap délelőtt lesz. Jules Romain, a világhírű író fog referálni a következő kérdésben: Individualizmus és kollektivizmus az irodalomban. Az előadás után vita következik.

A második ülést a szabad író és a sajtó viszonyának szentelik. A referensnek német írónak kell lennie, lapzártáig azonban a német PEN-klub még nem küldött értesítést, hogy ebben a kérdésben ki lesz a referens.

A harmadik referens Kadem Bandrovski lengyel író lesz.

A kongresszus egyik fontos programpontja a nemzetközi PEN-klubok elnökének megválasztása az elhunyt Galsworthy helyébe. Eddig erre a tisztségre H. G. Wells nevét említik a legkomolyabb eshetőséggel.

Végül a kongresszus határozatot hoz, kitűzi a legközelebbi világkongresszus összehívásának székhelyét, utána pedig az írók három csoportban az ország három vidékének megtekintésére utaznak.