Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. január-február) 1-2. szám

Csuka János: Néhány szó egy lapindulásról

A magyar közigazgatás nagylelkűségének jóvoltából a közel múltban Újvidéken, amelyet a szerb múltra visszaemlékezve előszeretettel a szerbek Athénjének neveznek, szerb nyelvű napilap indult. A hatósági intézkedést, amely úri gesztussal lehetővé tette a lap megjelenését, a délvidéki magyarság azzal a természetes nyugalommal és megértéssel fogadta, mint amellyel annyi ideje szemléli a velünk együtt élő népek élettörekvéseit. Szerb napilap megjelenése a Bácskában nem idézhet elő különösebb feltűnést. Az elszakítás előtti időben is volt napilapja, illetve több hetilapja a szerbségnek (Zastava, Branik, Srbobran, Javor, Letopis stb.), mélyebb gyökereket azonban kevés tudott ereszteni a sokféle nedvből táplálkozó Bácskában. Szívós és kitartó erőfeszítések után a legtöbb napilap kénytelen volt hetilappá átalakulva szerényebb keretek közé szorulva tevékenykedni, vagy a rosszabbik esetben nagy anyagi áldozatok után elgyengülten – megszűnni. A tartós, időálló és minden vihart kibíró szerb napilap megjelenésének biztosítása nem újabb keletű vágya a szerbségnek. Elég ha csak a közelmúltba megyünk néhány példáért.
A délvidéki magyar testrészek elszakítása után sorra feltámadtak a tiszavirág életű újságok, hetilapok és újak is keletkeztek. Igyekeztek a megnagyobbodott, egészen Szabadkáig, a nagy Alföld pereméig kitágított Szerbia északi részének, a bácskai szerbségnek szellemi igényeit bőségesen táplálni, de egyrészt a szerbség túl nagy kívánságai, másrészt a közellevő Belgrad hirtelen megduzzadt lapjai csakhamar elhomályosították a bácskai szerb sajtó fenntartási törekvéseit. A bácskai szerbség minden áldozatot meghozott, hogy napilapjait, amelyek sajátos környezetüket, életrendszerüket, a vidék és lakóinak a kívánságait adták vissza, fenntartsa. Előbb Újvidéken, majd Szabadkán, ahol szinte kihívást jelentett a Topolja-i és Senta-i járás színmagyar falvainak füzérjei közé szorítva a cirill betűs újság – kellett megbuknia a lapalapítási kísérleteknek. A szerbség nem bírt el egy napilapot, pedig egyike-másika friss híranyagával, felfokozott harcias szellemével és „missziós” feladatával kereste azt a hangot, amellyel az igényeket kielégítheti. A bácskai szerb nem újságolvasó, vagy szívesebben veszi a Belgrad-i lapokat? – kérdezték maguk a szerbek is egy-egy lap bukása után. Nagyon furcsállották és rosszul esett nekik, főleg a külföld felé, hogy a magyarság ugyanakkor négy napilapot 25-30.000 példányszámban fölényesen elbír. Ha a magyarok megtehetik, mi se maradjunk szégyenben – okoskodtak – s alig hogy kiheverték a megszűnt lap kiadásával járó iz[83]galmakat, mindig akadt lelkes kezdeményező, aki újabb lapalapítással kísérletezett. A felszabadulásig Újvidéken megjelent egy szerb napilap, amely Belgrad közelsége s az ottani szerb lapok olcsósága ellenére megpróbált fennmaradni. Az annyi változáson átment igényeket, követelményeket, kereste, élénkebb bácskai színt és hangot akart adni oldalainak. Nem követte annyira feltűnően elődei példáját és nem a magyarság ütlegelésével igyekezett felhívni magára a figyelmet. Szelídebb hangon a riportanyagra és a jól értesültségre helyezve a fősúlyt, iparkodott megtartani azt a néhányezer példányt, amely a zavartalan megjelenést lehetővé teszi. A lap mögött felsorakoztak azok a szellemi és politikai tényezők, akik az újvidéki lap megjelenésében a Belgradtól való elkülönülést vélték felismerni. Azt a törekvést, amely kiábrándultan és csalódottan odahaza a Bácska ismertebb földjén otthonosabban és nagyobb biztonsággal mozogva kísérelte megtalálni a bácskai szerbség feladatait. Néhány olyan cikk jelent meg a lapban, amely ki nem mondottan ugyan, de a sorok között megbújva külön elbírálást követelt a bácskai szerbségnek az ország helyzetének általános megítélésénél. Még sem tudott annyira elterjedni, hogy azt mondhatta volna: a délvidéki szerbség szócsöve. Megszűnése után űrt igyekszik betölteni az új szerb lap, amely megjelenésének színhelyéül ismét a legdélibb peremvárost, Újvidéket választotta, annyi lendületes szerb akarás bölcsőjét és temetőjét.
Tagadhatatlanul vegyes érzelmeket váltottak ki az új lap első számai a felszabadult Délvidéken. Maga a megjelenés ténye nem keltett feltűnést és nem idézett elő izgalmakat. Nem is kelthetett, mert nemzetiségi vidéken élve nemcsak tudomásul vesszük a nemzetiségek jelenlétét, de teljesen érthetőnek és helyénvalónak tartjuk szellemi, kulturális, közoktatási, gazdasági és egyéb igényeinek kielégítését. A szerb lapnak félremagyarázhatatlanul feladatai vannak. Ezek közé tartozik elsősorban a közeledés előfeltételeinek a megteremtése. A lelki megbékülés adottságai szükségesek nyugodt együttélésünkhöz. S lehet-e magasztosabb és szebb feladata egy szerb lapnak, mint ennek előkészítése. Mégis már az első szám gondos és alapos átnézése után csalódottan tettük le az újságot. Egyetlen barátságos, vagy csak udvarias szava nem volt sem a magyarság, sem a magyar államhatalom felé. Még csak azok a sorok is elmaradtak az első számból, amelyek egyetlen új lapból nem hiányoznak; a beharangozás, az indulás szavai. Szinte az volt a látszat, hogy valamiféle „folytonosságot” igyekszik kifejezni; kerülve, hogy akárcsak egyetlen jó szót vagy köszönetet mondjon azok felé, akik lehetővé tették megjelenését. Ha visszagondolunk arra, hogy a délvidéki magyarságot nyugodt békeidőben s nem olyan kényes, vérzivataros időben, mint amilyen a [84] mai, mennyi bizalmatlansággal, követelésekkel gyötörték, önkéntelenül adódik a megállapítás: ilyenképpen, ennyire nyíltan elárulva érzelmeket magyar lap soha el sem indulhatott volna az amúgy is mindig gyanakvó szerb uralom alatt. Túlságosan vigyázva, óvatosan körülnézve, megfontolva minden leírt szó értelmét, küldték szét az újvidéki szerb lap első számait. Háborús fergetegben helyénvaló a körültekintés olyan általános nagy ügyek vizsgálatánál, amelyek elintézése nem tartozik a nemzetiségekre. Felette gyanús és gondolkodásra késztető azonban a hallgatásnak, a meglapulásnak az a módja, amit az újvidéki szerb lap tanúsít a magyarság iránt.
A magyarság legalább annyit elvárhatott volna, hogy az olvasót köszöntve tudomásul vegye azokat a változásokat, amelyek a Bácskában végbe mentek. Nem türelmetlenség sugalmazza ezeket a sorokat, ellenkezőleg a szelíd tanácsadás. Viszont azt sem szeretnők, ha furcsa hallgatásukat követve azt hinnék, hogy behunytuk a szemünket és bedugtuk a füleinket. Nem cikornyás, émelygős udvarlást, dicséretet vártunk. Az őszinte emberi szót, a délvidéki szerb lelkiség megnyilatkozását, a baráti kezet. Hiszen együtt élünk, sorsunk közös, de megalázó lenne és korántsem célravezető, ha a közeledés csak a mi részünkről jönne.
Ízlés és magatartás dolga a megnyilatkozás formájának kiválasztása. A felszabadulás után szárnyára engedett első szerb napilap az idegen érzület szelével csapta meg a magyarságot és ennek a ridegségnek eloszlatása fölöttébb kívánatos. A laptól a magyarság nem az elzárkózást, a szerbség elkülönülését várja, hanem olyan törekvést, amely a merevség felengedését a kölcsönös megismerés és megbecsülés szándékát szolgálja. A szerbek tudós püspöke már első nyilatkozatában sem követte a napilap óvatosságát és elismeréssel adózott a szerbség és a magyarság százados együttélésének.
A sajtó értékes szolgálatot tehet népének, de kárt is okozhat. Az újvidéki szerb lap minden bizonyára hasznot hozó és nem ártó munkát akar végezni.