Folyóiratok

Kalangya, II. évfolyam (1933. május) 5. szám, 289–360. p.

Ez a címe Tomka Ágoston bánsági származása jezsuita atya legújabban a Korda kiadásban megjelent könyvének. Manréza – lelki gyakorlatra való visszavonulás helye, a könyv tizenöt ott tartott előadást foglal magában – gondosan kicsiszolt értekezésekké bővítve. Mert bizony, alig van ember, aki naponta öt ilyen terjedelmes és mélyenszántó előadást kellő figyelemmel tudna végighallgatni és magában feldolgozni.

Hogy az előadások tartalmáról és íveléséről némi fogalmat nyújtsunk, csak néhánynak címét közöljük: I. Van Isten. II. Az értelmes teremtmények célja. V. A leszármazási elmélet. VIII. A korszellem bűnei. IX. A halál. XI. A Megváltó. XII. A tékozló fiú. XIV. A kereszt. XV. Isten országa.

A szerző felfogása, miként ez egyedül lehetséges, szigorúan egyházi. Fejtegetései ezért a legnagyobb mértékben meggyőzően hatnak arra, aki ebben a felfogásban, az ennek megfelelő gondolatmenetben él. De mások számára is igen tanulságos, sokszor megrázó olvasmányt nyújtanak.

Így a halál leírásában. A földi perspektívák eltörpülnek, elenyésznek, szertefoszlanak, mint ködképek, a lélek az örök távlatokba kezd belenézni, az örök és végtelen dimenziók szerint kezd látni és értékelni… Ambíciók? Tervek? Karrier? – Egy árnyékvilág álomképei!… Az egész föld már csak sárlabda, kis, kozmikus porszem a csillagóriások milliónyi tömegében. Az órák, a napok, az évek és évszázadok röpke pillanatokká lettek… mert feltárult az örökkévalóság… itt a mennyország… a földi élet elenyészett… Széjjelszakadt a test és a lélek.

Vagy midőn kimutatja, mennyire tékozló fiai vagyunk mindnyájan a mennyei Atyának, akinek végtelen adományait csak akkor [360] becsüljük meg, mikor már vétkes-könnyelműen, méltatlanul elpazaroltuk őket, és csak őszinte megbánásunk után a végtelen Jóság újabb kegyelméből kapjuk vissza. Mert: a mindenhatóságnál is erősebb Jézus szeretete, mellyel a jog és igazság szerint nekünk járó szenvedéseket érettünk elviselte.

Tovább: csak az igazi nagyság nem fél a gúnytól, a becsmérléstől és csúfságtól, nem fél pedig, mert mindez nem fog rajta, nagyságát önmagában hordja, mint a hegyek az aranyat. Az aranyat nem kell félteni a sártól és piszoktól, az arany marad még a szemétben is. Bezzeg nem így az aranyozott rongyok! Azért is félnek a világ nagyjai, az aranyozott nagyok oly annyira a gúnyt, sarától, mert az lekoptatja róluk a kívülről reájuk kent csillogást, és hitvány rongy értékük erre előtűnik.

Nem tehetjük le a könyvet egy vágyteljes sóhajtás nélkül, hogy bár megvalósulna már ezen a földön Isten országa, melyben mindenki hálás lélekkel élvezné az isteni Atya által kegyesen ajándékozott, múló, külső javakat is, de nem tapadna végzetesem, hozzájuk, könnyen elviselné elvesztésüket, a szegénységet is. „Jézus szerette a szegénységet, de isteni akaratának nem felelt meg a nyomor…” Ezért is imádkoztat minket Jézus az Úr imádságában: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!” Mindig csak „kenyerünket”, és mindig csak „ma”, de ezt „add meg minden nap.”

Hol vagyunk még ettől a világtól?…