Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. január-február) 1-2. szám

Bencz Boldizsár: Minden rosszak jelenében

Ó, vannak, akik meghurrázták
s most tenyerükkel taktust vernek:
ilyen tökéletes földrengést
szíve szerint pár Lucifernek
még nem adott az Isten.
Az erdőben tán százados tölgy
nyomja ki lelkét riadt őznek,
s ha valaha szülni volt virtus,
most virtuskodva temetőznek – –
s még pap se kell, se kántor.
Ingyen megyen, akár a gyónás,
amire idő sincs, – – s ha volna,
nincs Istene e-földrengésnek,
a papra rádőlt a kápolna.
Ó, jaj, mi Atyánk Isten.
Fut valahonnan hóban, sárban
mezítlábasan csorda nemzet,
átbukdácsolták tán a halált?,
hova is futnak, merre mennek, – –
Istenem, még reng a föld.
Még reng a föld és meddig reng még,
ki tudja azt, az Isten hallgat.
Felelet nincs. Csak valahonnan
pernye fellegek utazgatnak
ördögök leheletén. [50]