Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. január-február) 1-2. szám

Hegedűs László: Horgoš-i lakodalom

Az alföldi magyar nép életének egyik legfontosabb mozzanata az esküvő. Életének egyetlen cselekménye köré sem fon annyi díszt, egyetlen alkalommal sem ad oly sokat költséges külsőségekre, mint gyermekeinek esküvőjekor. Ezen a napon a vőlegény valóban „kiskirály”, a menyasszony „kis királyasszony”, ahogyan a vőfények szólítják.
A lakodalom szó az ősi magyar nyelvben lakhelyet, lakást jelentett, ez a jelentése azonban már régen kihalt. Később általában bő étkezést, vigasságot jelentett (jól lakni), újabban csak az esküvőt követő étkezést és mulatságot. A pongyola nyelvhasználat azután átvitte a kifejezést az egész napi cselekményre.
A lakodalom körül a népszokás egész szertartást épített ki. Pontosan előírt cselekmények ezek, amelyek betartása nélkül igazi lakodalmat el sem lehet képzelni. Érdekes, hogy a régi szokásokat főként a vőfények viszik át egyik nemzedékről a másikra és a faluban a fiatal, de a szolgálatból már kiállt vőfények vezetik be az újakat a szertartások rejtelmeibe.
A Horgoš-i lakodalom leírásánál tapasztalatainkon kívül főként Krekuska György 19 éves Horgoš-i első vőfény előadására támaszkodunk.
A dallamokat ugyancsak Krekuska előadásából dr. Kiss Lajos jegyezte le. A közölt dallamok az újabb generáció új népdal stílusához tartozó dallamok. Igen keményvágású, ősi, jórészt ötfokú fordulatokkal telt dallamok ezek, pattogó, élénk táncritmussal. Még ha lassúbb tempóban „hallgatónak” éneklik is, keresztülérzik rajtuk a tánc ritmusa.
A lakodalom előjátéka az eljegyzés, az „elkendőzés.” Horgoson általában 18-20 éves korban házasodnak, az ismeretség sokszor már gyerekkori. Ha a fiatalokban már véglegesen megérlelődött a szándék és látják, hogy a szülők is szívesen fogadják párjukat, a legény felkéri a „gügyűt”, többnyire egy idősebb rokonát, hogy menjen el vele a lányos házhoz. Itt a szülőktől megkérik a lányt, aki a legénynek kendőt ajándékoz. A tulajdonképpeni eljegyzés azután a legényes háznál történik ebéd vagy vacsora keretében, amelyen a szülők és a szűkebb rokonság vesz részt. Itt cserélnek gyűrűt és ezzel a jegyesség megtörtént. Nagyon érdekes, hogy Horgoson az eljegyzés után mondják a vőlegényre: megnősült! [31]
A templomi kihirdetés után rövidesen kitűzik az esküvő napját is. Horgošon kizárólag hétfőn vagy szerdán esküsznek, ettől a hagyománytól, melyet indokolni nem tudnak, soha nem térnek el. Egy héttel az esküvő előtt a vőlegény felkéri a vőfényeket, koszorús legényeket és lányokat. Úgy a legényes, mint a lányos háznál van egy „nagy vőfény” és egy „kis vőfény”, ezenkívül 4-6 koszorús pár. Ezek pár nappal az esküvő előtt a lányos háznál gyülekeznek, és ekkor történik meg a „felvirágozás.”
Előáll a vőlegény nagy vőfénye és üdvözli a megjelenteket:
Dicsérjük a Jézust, az Úristen fiát,
Terjessze e házban az ő szent áldását…
Felkéri ezután valamennyiüket, párostól jelenjenek meg az esküvőn, azután a koszorús lányokhoz fordul:
…Tehát kérnénk szépen a koszorús lányokat,
Hogy helére feltűznék ezen virágokat,
Amiért mi nekik meg fogunk szolgálni,
Hogyha az ég arra rá fog segíteni
A lányok a felkérés után feltűzik a virágokat. A kalapra és a kabát bal vállára fehér selyemből készült, ezüsttel, arannyal díszített virágokat illesztenek, hosszú, fehér selyemszalagokkal. A nagy vőfény botját vagy fokosát körülszalagozzák, és rozmaringszálakat raknak rá. A kis vőfények kulacsa is kap a díszekből: virágokat, szalagokat. A vőfények szépen megköszönik a felvirágozást, leülnek, előkerül pár üveg bor és rágyújtanak a nótára:

[Kép 09] [32]

Barna kislány, ha bemegy a templomba,
Egyik könnye a másikat lemossa,
Én Istenem, mire jogok esküszni,
Ezt a legényt sose tudtam szeretni.
Barna kislány, ha bemegy a szobába,
Ráborul a dijófa jasztalára,
Sírok anyám, siratom a lányságom,
Siratom a lánykori boldogságom.
A felvirágozás után a vőfények először a násznagyokat hívják meg:
Adjon az Úristen szerencsés jó napot,
Ki bennünket saját képére alkotott,
Mennyei trónjáról hinti ránk áldását…
Végül pedig:
…Tisztelt násznagy urat kéreti fel velem,
Hogy az esküvőnél legyen végig jelen.
A koszorús lányokat is külön-külön meghívják. A vendégek hívogatása csak azután történik. Közepes lakodalomnál is úgy a legényes, mint a lányos házhoz 40-50 „házat” hívnak, a családfő címén az egész háznépet. A vőfények a falut, meg a tanyákat felvirágozott kocsikkal, felszalagozott lovakkal járják. A hívogató vőfények kocsisa majdnem mindig a vőlegény, de ez nem megy be velük a házba. A meghívott vendég házában elől áll fokosával a nagy vőfény, háta megett a kis vőfény a kulaccsal. Tisztességgel beköszöntenek, feszesen megállnak:
…békés hajlékukba örömhírrel jöttem…
A vers után a kisvőfény a kulaccsal végigkínálja a háznépét, majd tovább mennek. A meghívások két-három napig is eltartanak és bizony a vőfényeknek jó kiállású, kemény legényeknek kell lenni, hogy a háromnapos „viszontkínálást” kibírják.
Közben a ház népe napok óta süt, főz, készülődik. Levágják a paprikásnak való bornyút, birkát, főzik a kocsonyát, levágják a sereg baromfit, sütik a foszlós fonatos kalácsot. A gazda meg sorra próbálgatja a pincében a hordókat, melyik a legjobb. Van ugyan, aki az ellenkezőjét választja, mert „úgyis sokba kerül.”
A lakodalom napjának reggelén megjelenik a násznagy és átveszi az uralmat a ház felett. A lakodalom tartama alatt mindig, mindenben a násznagy intézkedik. Ő adja az utasítást a vöfényeknek, szolgálóknak, de még a házigazdának is. A vendégeskedés alatt az asztalfőn ül, a vendégeket ő fogadja és búcsúztatja [33] el. Rendszerint reggel felé, trombitásokkal. Az ajándékokat is neki adják át.
Tíz óra után már érkeznek az első vendégek. Ki kocsin, ki gyalog, családostól, gyerekestől. Az udvaron vőfények fogadják a vendégeket, bekísérik a „nagy házba” (tiszta szobába), megállnak a násznagy előtt és beköszöntik az érkezőket:
„Jézus neve dicsértessék, principális Násznagy uram!”
A násznagy lekezel az érkezőkkel, leülteti őket, és mindjárt kínálja is. Délelőtt hideg kocsonyával, kaláccsal, borral. Délben az addig összegyülekezett vendégeknek ebédet szolgálnak fel: kondérban főtt húslevest, paprikást. Délelőtt is, ebéd alatt is a zenészek sűrűn-sűrűn tartják az előgyakorlatokat az esti mulatságra, ebéd után már egy-két vendég is beleszól: „hogy is volt az Te!?”
Két óra körül bizonyos izgalom vesz erőt a vendégseregen, közeledik az óra, amikor tanúi lesznek a fiatal pár egybekelésének. A legényes háznál a vőlegény noszogatja a vőfényeket, miért nem indulnak már. A lányos háznál a menyasszonynak sem esik jól az ebéd, hamar otthagyja az asztalt, leánytársai igazítják a menyasszonyi köntöst. Végre a két vőfény a legény násznagya elé áll:
„Szépen kérem becses engedelmét,
Adassa meg nékem a követség jelét,
Egy fontos kaláccsal pecsételt üveg bort,
Mire vőlegényünk már fel is hatalmazott.
Ez lesz nékem az ajánló levelem,
Hogy szerencsés legyek, az Úr legyen velem!”
A násznagy átadja a nagy vőfénynek a „követség jelét”, egy szép metszett üveget, tele borral, nyaka körül pirosra sült fonatos kaláccsal. A vőfények evvel állítanak be a lányos házhoz, leteszik az asztalra az üveget a kaláccsal, és a lány násznagyához fordulnak:
„Azon megbízással küldött vőlegényünk,
Ha azt akarják, hogy barátságban éljünk,
Kedves menyasszonyát ne tartsák fogságban,
Engedjék eljönni ölelő karjába.
De még azt is mondta, nyílt csatába szálljak,
Aki ellenem van, mindenkit levágjak.”
Így az ultimátum. A násznagy persze nem ellenkezhetik, az üveg nyakán kicseréli a fonatos kalácsot és két koszorúslányt is ad a vőfények mellé. Ezek velük együtt visszamennek, magukkal viszik a vőlegény „szűzi bokrétáját”, a násznagy fehér gyolcskendőjét a virággal, meg a vendégek ékesítésére való lakodalmi vi[34]rágokat. Mindezeket illő formák közt átadják és nemsokára felvirágozva, a vőfények által megszabott sorba állítva, az udvaron áll a násznép a feketeruhás, csizmás, fehérkesztyűs vőlegénnyel, készen az indulásra. Még a vőfény elköszönti szüleitől, és már indulnak is víg zeneszóval-nótaszóval:

Kép 10

Nincsen széle a mostani kendőnek,
Nincsen szíve a mostani legénynek,
Veszek olyan kendőt, melynek széle van,
Választok szeretőt, melynek szíve van.
Kiöntött a Maros vize messzire,
De sok kislány szeretőjét elvitte,
Halássza ki minden lány a magáét,
Ne ölelje, ne csókolja a másét.
Apró szeme van a tiszta búzának,
Gyenge szíve van az édesanyámnak,
Gyenge szíve fájdalmába meghasad,
Ha ja fija katonának bemarad.”
A legény és a lány házától a két menet külön-külön megy a templomba zenekísérettel. Ha a vőfények ügyesek, éppen a templom előtt találkoznak. Mindkét menet bevonul a templomba, kiválik belőlük a vőlegény és menyasszony, szépen egymás mellé állnak és megkezdődik az örökszép egyházi szertartás: „Akarod-e örök házastársul venni?”
A vőfények már kint a templom előtt szétosztották a fonatos kalácsot a szegényeknek, minden arajárót borral elkínáltak, a [35] zenészek is kipihenték a felvonulás fáradtságát, mikorra a násznép megint kitódul a templomból. A menet megint kétfelé formálódik, újember, újasszony ismét visszamegy szülei házába. Hazamenet már a násznép is vígabb, hátul, a sor végén, a zenészek előtt a „mulató asszonyok” is vígabban járják a mulatós lépést, emelgetik hangulatkeltés céljából az üres üvegeket. Ki-ki hallik a sorból: „Ez az utca jaj de széles, a menyasszony csókra éhes, hijjaja!”
Hazaérve mindkét háznál beköszöntik a vőfények az érkezőket, és rövid mulatság kezdődik. A vőlegény és a menyasszony visszavonultak, még nem érkezett el az idő, hogy végleg összemenjenek. De egy óra múlva előáll az újember nagyvőfénye:
„Tisztelt násznagy uram, ismét elindulok,
És hiszem erősen, kudarcot nem vallok,
Összetoboroztam olyan erős tábort,
Mellyel megvívhatok harminchárom várost.
Asszonykatonáim velünk együtt gyünnek,
Hogy célunkat érjük, mindent elkövetnek.
Most már hazahozzuk szép menyasszonyunkat,
Hadd lássuk boldognak vőlegény urunkat.”
A vőlegény, a násznagy és az újember násznépe elindulnak a menyasszonyos házhoz. Odaérve csak a vőfények mennek be, a többiek kint várnak. A vőfények a küszöbön tisztességgel beköszönnek, és ismét versben engedelmet kérnek a bejövetelre. Az újasszony násznagya nem könnyen enged. Találós kérdésektől teszi függővé az engedélyt: „Hány ló van odakünn?” Az igazi lovakon kívül itt bele kell érteni a számba a haslókat (hevedereket) és nyaklókat is. „Milyen hegyen kelt föl elsőbb Árpád lova?” A felelet: „A körme hegyin.” Jaj, ha a vőfény nem tud felelni. Félóráig is elvárakoztatják.
Mikor végre az engedély megvan, nagy szívességgel fogadják őket, különösen a vőlegényt. A násznagy szembeülteti magával. A menyasszonyt sehol nem látni. A vőlegény elé kemencében ropogósra sült, egész csirkét tesznek. Késsel, villával nem szabad hozzányúlni. Puszta kézzel szakítja szét, és a jó falatokat szétosztja legjobb barátai között. Mindenkit megkínálnak borral, kaláccsal. A megvendégelés után a vőfény kimegy a menyasszonyért. Behozza, és csendet parancsol, mert megkezdődik a lány búcsúztatása, a végleges elválás szüleitől, rokonaitól, leánypajtásaitól, meg a jó szomszédoktól.
„E királyi házban teszek felszólítást,
Engedelmet kérek, hogy legyen hallgatás,
Gyermekek, ott hátul, szűnjék a suttogás! [36]
Búcsúztatásomnak most legyen kezdése,
Legyünk csendességben, még leszen végzése.
Zengnek búcsú szavim, hullanak könnyeim,
Mert tőletek válok, kedves jó szüleim.
Hatalmas Úristen, világ Teremtője,
Tekints le méltatlan, bűnös gyermekedre,
Szüleimre, kik által e világra helyeztél,
És általuk szépen engem felneveltél…”
A vőfény a megható bevezető szavak után a zokogó menyasszonyt sorba mindenkitől elbúcsúztatja. Könny nélkül nemcsak az apa és anya, de a többiek is alig állják ki:
„…de mielőtt, apám, házadból kilépek,
Tőled térdre hullva bocsánatot kérek…”
„…Hát hozzád mit szóljak, kedves édesanyám,
Ki voltál ekkorig gondviselő dajkám.
Tudom, hogy nagyon fáj anyai szívednek,
Mikor elválását látod gyermekednek,
Kit édes tejével tápláltál emlődnek,
Most át kell engedned titkos jövendőnek…”
Az új asszony végül is pirosra sírt szemmel, de a könnyek között is szeméből kicsillanó boldog izgalommal az ura karjába ölti kezét és elindulnak jövendő életük házába. A menyasszonyos ház árván marad hátra, a násznagynak kissé erőltetve kell jókedvet kezdeni. Annál vígabb a násznép, amelyik viszi haza az újasszonyt:

Kép 11 [37]

Lovam hátán félrecsúszott a nyereg,
Nem jól nyergelte föl az a rossz gyerek,
Megtanítom a fijamat nyergelni,
Jobban tudja a lányokat szeretni.”
Otthon, mikor megérkeznek, a vőfény túláradó örömmel köszönti be az új párt. Kis tánc után terítenek a vacsorára, ami már igazi lakodalom, a szó régi értelmében, kiadós, bőséges nászlakoma még a legszegényebb háznál is. Szárnyas aprólékból üstben főtt levessel kezdik. A benne főtt húst édes tormamártással szolgálják fel utána. A következő fogás kedvet akar csinálni az italhoz, mert a bográcsos paprikásnak erősnek és inkább „savasnak”, mint „édesnek” kell lenni. A kemencében ropogósra sült szárnyas biztos alapot ad, hogy a násznép az éjszakai fáradalmakat kitartóan viselje. Az ajándékba hozott tortákban, amelyekre mindre rá van rajzolva gazdájának neve, már inkább az asszonynép válogat, az emberek koccintgatások közben már a világ sorát tárgyalják. A lakomához fűszer is van, külön minden fogáshoz. Ez a vőfények beköszöntő szava, amivel a fogásokat a háta megett felsorakozó szolgahaddal, legénypajtásaival behozza és felkínálja. Az ötletes, sokszor vastag tréfák egész sorozata kínálkozik itt és hangolja jókedvre a népet.
Vőlegény, menyasszony a vacsora után elvonulnak. A násznép a csöndes emésztés mellett hallgató nótákat énekel, de ezeken már körösztül érzik a későbbi tánc:

Kép 12

Mikor mentem babám, szép Horgostól kifelé,
Lányok kisértek az állomás felé. [38]
Kezet fogtam mindenikkel sorjába,
Csak a régi babám hagytam legutoljára.
Add ide hát babám, azt a pici kezedet,
Mer én téged oly igazán szeretlek,
Jártam hozzád sok esőbe, sok sárba,
Ugye régi babám, nem esik az híjába?!
Közben már megvacsorázott a második, néha a harmadik váltás is. A legények kiviszik az asztalokat, székeket, padokat, csak a násznagy asztala marad benn, meg a fal körül székek az asszonyoknak, öregeknek. A banda is elhelyezkedik valamelyik sarokban, és a fiatalok sürgetésére elkezdődik a tánc. Járják „sarkosan”, „mártogatva”, tipegve, forogva. Közben meg-megállnak, elénekelnek egy verset, azután csinálják tovább.

Kép 13

Nincs édesebb a homoki szőlőnél,
Nincs kedvesebb az első szeretőnél,
Mert az első tud igazán szeretni, szeretni,
Másodikkal de sokat kell szenvedni.
Ha még egyszer szívből tudnék szeretni,
Barna kislányt sose tudnék szeretni,
Barna kislány szívének a szerelme, szerelme,
Tesz engem a hideg sír fenekére.
Kis angyalom, ha tudtad, hogy nem szeretsz,
Mért nem írtál egy szomorú levelet,
Tetted volna a tábori postára, postára,
Eljött volna ja szép horgasi határba.
Éjfél felé már az öregek is felkelnek, nehézkesen tempósan ők is hozzáfognak. Mikor a hosszú üléstől megmacskásodott lábak [39] felengednek, az öreg párok szép komolyan forognak is egyet-egyet. A fiatalság kedve mind magasabbra hág arányosan a pincéből felhordott üvegekkel. A násznagy alig győzi a kínálást, a vőfények a töltögetést. A fiatal pár valamelyik hátsó szobában húzódik meg, oda járnak be hozzájuk egy-egy szóra a vendégek.
Éjfél után egyszerre kívülről zene hallatszik, énekszó és újabb vendégsereg tódul be. Megjöttek a „kárlátósok” a lányos háztól megnézni, hogy van a fiatal pár, egy keveset táncolni, pár pohár bort felhörpinteni. Nótaszóval jönnek be:

Kép 14

Csak titokba, csak titokba akartalak szeretni,
De ki kellett, de ki kellett annak világosodni.
Megtudta jaz édesanyád, hogy én téged szeretlek,
Kihajtatott a faluból, hogy el ne vehesselek.
(Ism.) De én azért nem átkozlak, a jó Isten áldjon meg,
Könnyeidtől a zsebkendőd soha ne száradjon meg.
Hamarosan elkeverednek a háziakkal, és mind jobban követelik a menyasszonyt. Az első vőfény bemegy érte, kivezeti és megkezdődik a menyasszonytánc. Előáll a násznagy, kezében tányérral és hangosan kiáltja: „Eladó a menyasszony!” Egymásután röpködnek a tányérba a pénzdarabok, a menyasszony jó félóra múlva már könyörögve néz urára, szabadítsa meg az ostromló tömegtől. Ki is viszi és ott a külön szobában a kárlátósokkal jött testvér, rokon segítségével átöltözik menyecskének és piros, babos kendővel bekötik a fejét. Rövid idő múlva már, mint kackiás menyecske jön be a táncolok közé és először az urával, utána a többiekkel eljárja az új asszony-táncát. A körülállók vidám énekszóval kísérik a táncot: [40]

Kép 15

Ablakodba de három cserép muskátli,
Ha nem szeretsz, nem muszáj hozzám járni!
Mariska ja neved, el sem tudom felejteni,
Így jár, aki ja más babáját szereti.
Az új asszony tánca után a kárlátósok eltávoznak, de előbb meghívják a legényes házat viszontlátogatásra. Két óra után fel is kerekednek ezek, most velük megy az új pár is: az „ember” meg a „menyecske”, meglátogatni a szülőket. A lányos háznál nagy örömet kelt a fiatal pár, körülveszik őket és az addig nyomott, szomorkás hangulat eltűnik, járja a tánc és a nóta.
Most a legényes háznál hiányzik az új pár. Az ötletes fiatalok hamar segítenek ezen is. Az egyik legény felöltözik menyasszonynak, hosszú szoknyát, kitömött blúzt vesz magára, beköti a fejét, az arcát befátyolozza, ő a „bolond menyasszony”, aki magát illegetve lejt be „vőlegénye” karján. Utánuk jön a „medve”, bundája szúrós szalmából, láncon vezetik. Most kezdődik csak az igazi menyasszonytánc, rövidesen fejetetején áll az egész ház.
Egyik móka követi a másikat. A táncok egyre szilajabbak, a lányok sikoltoznak a forgatásban, az öregek neki-neki könyökölnek a nótának. A vőfények pedig illedelmesen segítik némelyik vendéget felrakni a kocsira.
A fiatalok, az ember meg a párja visszahúzódva csendesen beszélgetnek. Szövögetik a jövendőt, néznek egymás szemébe, a kezük sűrűn összesimul.
Egy új, erős sarj indul virágzásba a nagy magyar Alföld egyik homokos szigetén. A sűrű akácok, a pirosló paprikaföldek, a szőlőtáblák között egy kis család vert fészket. [41]