Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. január-február) 1-2. szám

Herceg János: Fiatalok, szóljatok!

A Délvidék sorskérdéseit, sajátos helyzetét az ország peremén, ma különböző látószögekből nézik és magyarázzák. Az idősebb magyar nemzedék egy része, amely a kisebbségi éveket átmeneti időszaknak tartotta, nem tudott és nem is akart beleszokni a megváltozott viszonyokba. Ezzel a magatartásával ébren tartotta a reményt az ifjabb nemzedék szívében is. De miután nevelése tisztán politikai volt, képtelen volt elhinni, hogy egy nép jogait nemcsak politikai argumentumokkal lehet kivívni. Ezért nem tartott fontosnak semmi olyan munkát, amely a Délvidék művelődéstörténetét szolgálta, vagy szellemi és tárgyi arculatát próbálta megrajzolni.
„Minden kérdés megoldódott azzal, hogy újra Magyarországhoz tartozunk; ne fájjon a fejünk, majd gondunkat viselik.” Egyre többet halljuk ezt a beszédet, amely egyáltalán nem új, még a világháború előttről maradt itt, vagy talán még a Millennium boldog mámorából, amikor a magyar könnyelmű fölénnyel hessegetett el magától minden bajt, s amikor a nemzetiségi kérdést elintézve látta Dungyerszky Gédó és Szemző Gyuszi vidám kártyacsatáiban. Hogy a történelem itt már akkor előrevetette árnyékát, azt ki sejtette volna? Aki csak célzást mert tenni ilyesmire, arra nemcsak úgy ripakodtak, mint ünneprontóra, de könnyen sütötték rá a hazaárulás megszégyenítő bélyegét is.
Az anyaországi magyar a történelmi jogfolytonosság tudatában jött ide újra; hogy nem ismeri vidékünket, azt ne is csodáljuk. De máris látja, hogy Herczeg Ferenc sima történetei és a bácskai legendák már erőtlenek a gondűzésre.
Aztán még itt vannak a tudatos öncsalók, akik hízelegve emlegetik a jó politikai vonalvezetést, és megkönnyebbülve lélegzenek fel, amikor elmondják, hogy a Délvidék nemzetiségeinek nagy része huszonhárom év alatt is hű maradt a magyar nemzeteszméhez és türelmetlenül várta a felszabadulást.
Minek hazudni? Miért kell ismét öncsalásba süppednünk? Miért kell a polgár reggeli pótkávéja mellé odacsempészni a gondtalanság édes mazsoláit? Miért kell az önbizalmat úgy erősítenünk, hogy lehunyjuk a szemünket?
A magyar államvezetés gondosságát és bölcsességét sokkal inkább megbecsüli az, aki nem azért dicséri, hogy sürgősen lerázzon magáról minden nyűgös feladatot, hanem sorskérdéseink őszinte megismerését kívánva a saját erejével akar segítségére lenni az országos ügyek vezetőinek. [19]
Mert itt igenis tengernyi munka vár elintézésre! Kulturális, népi, nemzetiségi egyaránt. Kutató és szervező munka. A népek versenyében a magunk értékeinek felmutatása, hibáink és gyöngeségünk beismerése és megjavítása. Mondjam-e még azt is, hogy a magyar öntudat erősítése?…
Nem riadót akarunk fújni, mert arra semmi ok sincs hála Istennek, de állítsunk csak példákat magunk elé. A Délvidék helyzetének feltárása politikai, kulturális, gazdasági és etnográfiai téren huszonhárom év alatt olyan erővel folyt, ahogyan soha azelőtt. Ebben a munkában mi magyarok is igyekeztünk kivenni részünket, sajnos nem eléggé. A kisebbségi magyar kultúrmunkás csak roppant nehézségek árán szerezhetett olyan adatokat, amelyek ennek a vidéknek magyar népi és történelmi jellegét bizonyították. Ha azután sikerült is ilyen adatok birtokába jutni, nem volt hely, ahol azokat feldolgozva a cenzúra átengedte volna. De ezen kívül a tudományos irodalomnak ez az ága sem volt nálunk eléggé kifejlődve. Nem volt elég felkészültségünk.
De senki se higgye, hogy a németek, vagy a szerbek részéről öncélú tudományos munka folyt. Politikai jogaiknak kiharcolásánál nagy szerepet játszott úgy a délvidéki szerbeknél, mint a németeknél. S a nacionalizáló törekvéseket is ezzel a „tudományos” munkával igyekeztek alátámasztani. Gondoljunk csak Kirilovičra, Aleksa Ivičre, Stajičra és a többiekre.
Az elmúlt huszonhárom év alatt a Srpska Matica abban látta hivatását, hogy itt a szerb nemzeti szellemet minél jobban kifejlessze és megerősítse, hogy szoros egységbe zárja a délvidéki szerbséget, amelynek külön történelmi és szellemi nevelését, a magyaroktól és németektől átvett hatásokkal is, mindig kihangsúlyozta. A Matica mozgalmának lett következménye a Dušan Boškovič által megszervezett szeparációs politikai párt. Belgrad ezt a politikai különállást már nem nézte jó szemmel, de hogy úgy a Matica, mint Dušan Boškovič pártja a nagy Jugoszlávia érdekeit szolgálta és a szerb nacionalizmust, azt senki sem vonhatta kétségbe.
A németek? Ki ne emlékeznék a Volkswartra, ki ne ismerné még ma is a Heimatskunde itteni munkáját? A németek megszervezése egy a birodalom határain ugyan kívül fekvő, de a nemzeti közösséget valló keretben történik. Feldolgozzák a német népcsoport egész életét bevándorlásuktól napjainkig. Nincsen egyetlen olyan apró részlet, amely elkerülné figyelmüket. Gazdasági, kulturális, népegészségügyi, szaporodási grafikonokat talál az ember a legkisebb falusi kultúrházban is. Amikor mi néhány év előtt a magyarság népegészségügyi viszonyait akartuk adatok alapján megismerni, a német Wüscht Johann munkáját kellett [20] igénybe vennünk, akinek nem csupán népe adatai álltak rendelkezésére, hanem a jó összehasonlítás kedvéért a szerb és német népcsoporté is. Így születtek meg a német egészségügyi szövetkezetek s velük párhuzamosan a felvilágosító munka.
Huszonhárom éven át nagy küzdelem folyt itt a népjogokért és azért, hogy e terület nemzeti jellegét meghatározzák. Ezt szolgálta szervezkedés, kutatómunka, tudomány; ebbe a versenybe kapcsolódott be a magyarság is, sajnos elég későn. A magyar tevékenység a felszabadulás után erősen lanyhult. A Közművelődési Szövetség ugyan szép terveket dolgozott ki, de hogy egyéni munka mikor kezdődik, azt nehéz lenne megjósolni. Pedig minél előbb hozzá kell fogni a munkához.
A délvidéki magyarság első nemzedéke ma még kevesebb szükségét látja sorskérdéseink megismerésének, mint azelőtt. Itt van azonban a fiatalság, amely más viszonyok között nőtt fel, s amely a nacionalizáló törekvésekkel sokkal erősebben találta magát szemben. Már az iskolában éreznie kellett, hogy másodrendű polgár; magyarságáért sokkal inkább kellett megszenvednie, mint az idősebb nemzedéknek. Ez az ifjúság éppen ezért fogékonyabb a korszerű és sajátos helyzetünkből származó kérdések iránt. Ez az ifjúság közelebb került népünkhöz s jobban meglátja azt a szellemet, amely az idők folyamán a Délvidéken kialakult, s amelynek hibrid egységét több felől igyekeznek partikulárissá tenni.
Ebben az ifjúságban lehet minden reményünk! Ez az ifjúság állani tudja majd a versenyt és bizonnyal vállalja azokat a feladatokat is, amelyeket egyedül ő tud elvégezni.
Fiatalok! A Délvidék Magyarországé, de ez a tudat nem csak jó érzésekkel tölti meg a szívünket; kötelességeket is rak a vállunkra. Ápoljuk a délvidéki szellemet, mutassuk ki magyar történelmi múltját, mutassuk ki a magyar hatásokat a velünk együtt élő népre, erősítsük mi magunk is jogainkat azzal, hogy tiszteletben tartjuk a többi népcsoportok jogait, de amit a történelem hagyott ránk, és amit mi megőriztünk: hagyományainkat tovább adjuk az utánunk következőknek. Fiatalok, a ti munkátokat várjuk, a ti hangotokat akarjuk hallani, fiatalok, szóljatok! [21]