Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Folyóiratok

Vissza

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. június 15) 6. szám

A Kalangya hírei
Az idei könyvnapokon súlyos gyász érte a Kalangyát, a délvidéki magyar irodalmat és a Szenteleky Kornél Irodalmi Társaságot; június elsején a kora reggeli órákban a budapesti János-szanatóriumban hosszú szenvedés után meghalt nagy barátunk és munkatársunk a Szenteleky Társaság ügyvezető elnöke, Prokopy Imre ny. főispán. A délvidéki magyar írók egy része a könyvnapokon, Budapesten gyülekezett össze, s így a halál híre is együtt talált bennünket. Tavaly még ő is velünk együtt volt a könyvsátorban, a Szenteleky Társaság nevében ő fogadta Herczeg Ferencet, a magyar írófejedelmet, Társaságunk tiszteleti elnökét, ő volt az, aki bemutatta néki az akkor megjelent délvidéki magyar könyveket. Ősszel támadta meg az alattomos és súlyos betegség, a gyomorrák, amelyről ő utolsó pillanatáig nem tudott; februárban hajtottak végre műtétet rajta, de ekkor már késő volt, az orvosok azonnal felismerték a menthetetlenséget, de ezt gondosan eltitkolták előtte. Azóta úgy fogyott el, mint a gyertyaszál, amelyet titkos féreg foga rág… De mérhetetlenül súlyos fájdalmaiban is velünk volt, mindig érdeklődött a délvidéki magyar irodalom ügyei iránt, s halála előtt pár nappal is leveleket írt alá, amelyeket a Szenteleky Társaság a Délvidékre küldött…
Prokopy Imréről a Kalangya más helyén emlékezik meg érdeme szerint. Itt csak arról számolunk be, hogy temetésén, melyet június harmadikán délelőtt fél egy órakor tartottak a Farkasréti temetőben, nagy és előkelő közönség vett részt. A Szenteleky Társaság tagjai koszorút helyeztek ravatalára, a gyászoló írók élén ott volt dr. Balla Pál miniszteri osztályfőnök, a Szenteleky Társaság társelnöke. A lelkész szavai után a Revíziós Liga nevében Lukács György ny. miniszter búcsúztatta a halottat, majd a délvidékiek és a Szenteleky Társaság nevében Csuka Zoltán szólott. Ezután örök nyugvóhelyére kísértük a Szenteleky Társaság első ügyvezető elnökét.
*
A délvidéki magyar írók az idén is részt vettek a budapesti könyvnapokon. A Szenteleky Társaság a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetséggel együtt mutatta be a székesfőváros közönségének legújabban megjelent könyveit, s bár a második nap jó része légi veszéllyel telt el, az érdeklődés mégis szép volt, különösen a harmadik napon. Az írókat Kramer Gyula felsőházi tag, a DMKSz és a Szenteleky Társaság elnöke vezette, az írók közül ott volt Herceg János, a Kalangya szerkesztője, Majtényi Mihály, Lévay Endre és Csuka Zoltán. Az előkelő látogatók sorát az idén József Ferenc főherceg nyitotta meg, megjelent és melegen érdeklődött műveink iránt József főherceg, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hitvese, Auguszta főhercegnő kíséretében. Meglátogatott bennünket dr. Antal István m. kir. igazságügyi és kultuszminiszter, dr. Balla Pál miniszteri osztályfőnök, a miniszterelnökség II. ügyosztályának vezetője, aki dr. Fritz László kúriai bíró kíséretében jött el, dr. Némethy Károly a székesfőváros kultúrtanácsnoka és sok más előkelőség. A budapesti olvasóközönség is nagy érdeklődést mutatott a délvidéki könyvek iránt. A délvidéki írók közül Lévay Endre „Dél kapujában”, Majtényi Mihály „Császár csatornája”, Kalamár Kálmán Zöldellő barázdák c. posztumusz munkájával Dudás Kálmán „Egy marék föld” c. új verseskönyvével, Muhi János „Zombor története” c. művével vett részt. A DMKSz könyvek között elsősorban kell említenünk a Szövetség idei igen értékes évkönyvét, amely nagy érdeklődést keltett, valamint dr. Hegedűs László Horgosi bokréta és Munka a közért c. köteteit, valamint Radványi Radicsevich Sándor Hiszünk c. munkáját.
A délvidéki írók egyébként a vidéki könyvnapok alkalmából a szabadkai könyvnapon is részt vettek, ahol a közönség élénk érdeklődése mellett mutatták be új könyveiket. Sajnos, a mai háborús idők sok technikai nehézsége okozta, hogy a vidéki könyvnapokat nem tudtuk alaposabban megszervezni, de reméljük, hogy a jövő esztendőben, jobb körülmények között már erre is sor kerülhet.