Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. január-február) 1-2. szám

Erdélyi Tibor: Egy beteg barátomhoz

Ne hidd, testvér, hogy mindig tél lesz itt.
Jön még tavasz is, forró, boldog nyár.
Ne hidd testvér, hogy mindig így marad,
hogy felénk se néz az énekes madár,
s hogy hittelen hitünk rongyos vackán
tengődni mindig s egyre így fogunk…!
Testvér! Lám, szállnak a felhők…
Higgyél hát velünk, hisz van rá száz és egy okunk!
Mogorva lépted döngő ütemén
felhördülnek a járdák és falak,
de kétség-tava szörnyű széléről,
testvér, hidd el, én visszarántalak!
Ne menj tovább ez úton!
Hidd el, hidd el: a vége szörnyű vég!
A világon minden él, mozog. S a vágtató szekéren
szikrát vet a csikorgó kerék.
Ne nézd merengő szemekkel!
Régi a játék. S szíveden talál.
Akkor nézd csak a kocsit, kereket,
ha a vágta után dermedten megáll.
Régi a játék…! Fenn és lenn! Mit hoz a jövő…?
Beteg szívedre talán gyógyulást.
Ne hidd testvér, hogy mindig így marad.
Borul még vállunkra bíborló palást.
Ne hidd, testvér, hogy mindig tél lesz itt!
Jön még tavasz is, boldog, forró nyár.
Didergő, konok, fázós szívünkre
hull még aranyló, meleg napsugár.
Ne hidd, testvér, hogy gyarló hitünk
szomorú vackán tengődni mindig így fogunk!
Testvér, lám, szállnak a felhők.
Higgyél hát velünk! Hisz van rá száz és egy okunk! [18]