Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. június 15) 6. szám

Berényi János: Senki földjén

Az ilyen közös vállalkozás nemcsak szokatlan, hanem hálátlan is. Nem kelti föl olyan mértékben az érdeklődést, mint a szűkebbre szabott, önálló füzet. Több név egy kötetben könnyebben oszt, mint szoroz. Pedig ebben a verses füzetben vannak figyelemre érdemes költemények. A senki földjéről ismeretlen útra induló három költő a közös bevezetőben tiszta szót ígér, de ennél többet is hoz.
Lázs Sándort verseiből már ismeri a Kalangya olvasóközönsége. Csak hajnalig cím alatt összegyűjtött költeményeinek egy része kép engedelmesen hajló, éles vonalakkal és beszédes színekkel. Érzései is néha megtalálják a szépen zengő szavakat és a kielégítő versmegoldást. De a költő vitathatatlan készség birtokában is legtöbbször még nem kerekíti teljes egésszé s alakjában is hiánytalan értékűvé szépen megkezdett verseit.
Németh János bátrabb hangon szólaltatja meg Prospero új éneke cím alá foglalt verseinek megnyitóját is. Szófűzései, képei merészebbek, s nemritkán újszerűek és ízesek is. Verselése biztosabb, bár vannak bosszantó zökkenői a szépen muzsikáló sorok közt. Olykor már egyéni mondanivalója érdekes, és a mai élethez, korhoz kapcsolódik. Néhány képszerű költeménye is kellemes hatású színfolt emlékével marad meg az emlékezetben.
A senki földjéről induló három vándor leghatározottabb egyéniségének Vörös Jenőt látjuk a Méz és méreg című verssorozatában. Szinte válogatott versek látszatával hat a mutatóba sorozott huszonhárom költeménye. Gondolatait, érzéseit meglepő készséggel és játékosan szövi tökéletes és sokszor szándékosan választott nehezebb alakba. (Szökken a nap tüze, Esteli vers, Vízparton.) Csaknem minden verse kerek és egész, minden szófölösleg nélkül, új muzsikával és új rímekkel. Biztos kézzel pengeti a klasszikus versek lantjának húrjait. (Mária, Óda.) A mai vers hangszerének új zeneiségével is meglep. (Van Isten.) Kár, hogy nem nagyobb csokorral és nem önálló kötettel jelentkezett.