Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. január-február) 1-2. szám

Erdélyi Tibor: Egy Ködös reggelen

A hegyekről leszáll a köd.
Hömpölyög. Úgy jön, mint egy páncélos sereg,
Zizeg a lomb. Megbillen a fán.
Jön a halál: az ősz. A lomb pereg.
Amott még zöld az erdő.
Most borul rá a ködkabát.
Jön a köd szótlan, hangtalan,
s mégis megértem szavát.
A halál szava: csend és gyász.
Istenem, mily messze áll a bölcső,
a dől, a fény s a nyári nász…
A ködön át csak egy-két háztető piroslik.
Most néhány faág nyúlik rajta át
könyörgő karként az ég felé,
siratva múltat, fényt s árva önmagát.
S én úgy állok itt, mint egy cövek:
erősen és rendületlenül.
Én elébe állok a halálnak!
Én virágzó életet védek itt elül.
Mögöttem még a nyár dalol,
mögöttem még zizeg a kalász,
mosolyog a róna, a folyó, a város…
Állj meg, ősz! Menj innen halál és fekete gyász!
S a hegyek alján megállt a köd… [17]