Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. január-február) 1-2. szám

Dudás Kálmán: Búcsú a Murán

A vén hídőrző szent Janéz,
ki félszemmel az útra néz
ott fenn, a Logarvölgyben:
nem lát már! Sem a sok kanyar
szlovén táj, hogy fogoly magyar,
nyaram hegyében töltsem!
S te büszke Ojsztric-hegyorom,
zúgó tövednél egykoron
– egy nyári emlék leng át –
keménycombú víg lányaid
karján verte a tánc, avitt
ház, alacsony gerendád!
Búcsúzom boldog tó, Bohiny!
zengő vízesés, tornyok! ím,
még egy hűs istenhozzád
sem kerül lelkem öblein –
Merülj fel zordan zengve, rím!
a megvetést hogy hoznád.
Mert azt, mi ifjút boldogan
vitt, mint áradó folyam,
már kimosta belőlem
az a vad, barbár sérelem,
mit láttam nyögő véremen
a Murán elmenőben.
Sok csahos csatlóst láttam ott,
ki rád átkot s gyalázatot
kent szóval, vassal, népem.
Vártam, tudtam: az ég szava
bölcs törvény szerint mér maga
ítéletet… S megértem…
zúgnak húsvét harangjai!
Kemény búcsúra hajlani,
nem puha búcsúzásra
akarok, táj! Zordan megyek.
Elnyomó fiaid, ezek!
a puhányok puhánya. [2]
Igazság lassú malmai
őröljék neki azt, ami
húsz évig rajtunk porzott!
ostort! szájára kosarat!
mert amíg tud, orvul harap,
és nyakába koloncot!
1) Csak kevesen tudják, hogy a szlovén uralom alatt élő maroknyi magyar sorsa sokkal súlyosabb volt, mint a bácskai magyarságé.