Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Folyóiratok

Vissza

Kalangya, XII. évfolyam (1943. január 15) 1. szám

Kalangya 1942 évf. tartalommutató
Versek
Bárdosi Német János: Dunántúli utazás, Felhők, Visszhang, Így megyek az ősz felé, Fekete ég, Ének a hegyen, Juhász Gyula, Mit mutatnék?
Bencz Boldizsár: Csak azért is, Minden rosszak jelenében, Isten földjén
Berényi János: Távolróltávolba, Csüggedők hitének ébresztése, Víg füttyel árván, Forgószél, Útra való jókívánság
Csordás Nagy Dezső: Házasságtörő
Csuka Zoltán: Mindszent, Viharban, Visszatérő élet, Kolozsmonostor, Szeptember, Menekvés a kedveshez
Dudás Kálmán: Emlék, Búcsú a Murán, Sóhajtás, Évek múltán, Viadal, Suhanó acélon, Tél, Költő, Sötét torlat
Erdélyi Tibor: Egy beteg barátomhoz
Fekete Lajos: Örömmorzsákon életem, A szónál is erősebb, Tiszteletes úr, Nyárutó, Vadak
Hódsághy Béla: És szállni készti, De Isten hallgat. És tudta már, A bajai múzeumban, Krisztus-kép Biztató, Itthon, Most gyónnod kell, Anyaság, mézízű szó, Mindig magadnak, Hogy visszanézel, A vén világ
Illés Sándor: Éjszaka, Novemberi hangulat, Utazom
Kristály István: Tört cserép
Laták István: Mindennapi szomorúság, Csüggedt beszámoló
Lovász Pál: Apám, Szépanyám földjén, Bácska, Péterke
Mérei Sándor: Galamb. Fát ültettem, De búcsú lettél, Mert költő vagy, Így megyek az ősz felé, Fekete ég, Ének a hegyen, Alázat, Jelentés, Élet és kereszt
Pável Ágoston: Szlovén költők verseiből
Szily Ernő: Aranyrozsda
Szirmai Endre: Esti dal
Elbeszélések
Bánó István: Egy Bars megyei népmese
Ivan Cankar: Mátyás király (Ford. Pável Ágoston)
Cziráky Imre: Göröncs, Kivirágzott kútágas, Gólyafészek
Herceg János: Árnyak a gesztenyésben
Illés Sándor: Sötétben, Vihar előtt
Angel Karalijcsev: A tatár kán (Ford. Dimo Boikliev)
Kolozsy Tibor: Fatelep, Húsvét Albániában
Majtényi Mihály: Csecsetkáék szerencséje, Az áruló
Molter Károly: Lombardkölcsön
Sz. Szigethy Vilmos: A holdhalász
Tanulmányok-cikkek
Antal György: A zombori galambászkodás
Bajor Gyula: Dél-magyarországi címerek
Bálint Sándor: A magyar népélet Szent István idejében, A magyar néphagyomány és a katolikus liturgia, A dél-magyarországi bolgárok népélete
Banó István
Népmese a városban, Karácsonyi népszokások Zentán
v. Barkóczy László: Régészet a Bácskában
Berényí János: Egy eddig kiadatlan Csokonai-vers Baján
Bísztray Gyula: A Délvidéki Szépmíves Céh bemutatkozó kiállítása
Bodroghy Szabolcs: A magyar hangzók színei, A bácskai székelyek népi élete, Az anyaföld tisztelete Bácskában, A bácskai székelyek karácsonyi szokásai
Csuka János: Őrhely, A katolikus egyház a megszállott Délvidéken, A bácskai németek, Két nemzedék, Szlovákok, ruszinok, sokácok, Délvidék a történelem sodrában, Bunyevác kultúr-törekvések a Bácskában, A délvidéki magyar munkás útja
Csuka Zoltán: Magyar tárgyú szláv népballadák, Fiatal délvidéki képzőművészek Budapesten, Új köntösben régi utakon, Téli látogatás Balázs G. Árpád műtermében
Dzsinich Illés: Régi bácskai végrendeletek
Dr. Frey Imre: Bácska érmészeti leletei, A zentai csata emlékérmei
Dr. Hegedűs László: Horgosi lakodalom
Herceg János: Fiatalok, szóljatok!, Új magyar Faust, Gyász a nemzet ünnepén, Irodalmi társaság a régi Bácskában, Egy elfeledett bácskai festő, Móricz Zsigmond, Farkas Geiza, Új köntösben, régi utakon, Bácskai népdalok, Hunyady Sándor és a Bácska, Az író és az államférfi, A Délvidéki Szépmíves Céh szerepe
Ilkics István: A délvidéki görögkeleti szerbek egyházi élete
Jurg János: Asszimiláció a Bácskában
Kisbéry János: Élet és irodalom, Kosztolányiné védelmében, Életem főműve a halastó, A szegény ember élete Bácskában
Lévay Endre: Magyarok a déli végeken, Gyulafalvi dohányosok, A németség helyzete a Délvidéken, Két alföldi város
Létmányi Czakó Tibor: Egy elátkozott bácskai festő
Majtényi Mihály: Bácskai betyáremlék, Bácskai vásár, Telepítések és juttatások a Bácskában
Márkus Mihály: A zombori múzeum tárgyi-néprajzi feladatai
Muhi János: Babonák között a bölcsőtől a sírig, Jegyzetek a faluról, Asszony és gyerek, Bácskai népszokások, Délvidék szellemiségének alakulása
Papharkay Dénes: Bácskai színek Milan Konjović Milán képein
Szentejeky Kornél: Fejem lehull az asztalra
Tolnay János: Népművelés-nemzetnevelés, A jövő nemzedék
Dr. Tóth Kálmán: Szeremle, a bácskai Sárköz
Dr. Veréb László: Egy politikai hagyomány, Magyar szabadságszeretet és a Szent István-i gondolat
Vukovlch Gergely: A bácskai bunyeváook helyzete
Szemle
Banó lstván: Lajos Árpád: A magyar nép játékai, Pandúr Péter: Hét bagi népmese, A Magyarságtudományi Intézet munkája, Szabó István: A magyarság életrajza, Fáy Aladár: A magyarság díszítő ösztöne, Erdei Ferenc: A magyar paraszttársadalom, Jankovich Ferenc: Iránytű a magyar irodalomban, Szűcs Sándor: A régi Sárrét világa.