Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. január 15) 1. szám

Csuka Zoltán: Voinovich Géza: György barát

(Regény. Franklin-Társulat kiadása, 1942)

A Mohács utáni kor Magyarország egyik legizgalmasabb és legnehezebb korszaka, Martinuzzi György alakja pedig, aki a magyar történelem legnehezebb feladatot vállaló diplomatái között kétségkívül első helyen áll, időről időre mindig és újból izgatja a történészek és regényírók fantáziáját. A magányos szürke barát egymaga áll kortársai között, senki meg nem érti, legfeljebb csodálják vagy félik egyéniségét. Szinte csodálatos és első pillantásra érthetetlen, hogy azt s nehéz és példátlan helyzetet, amit jellemzésben a költő közelített meg talán leginkább a „két pogány közt egy hazáért” kifejezéssel, egy idegenből támadt, de végzetesen magyarrá vált egyszerű, szürke szerzetes érzi át legmélyebben, s igyekszik eltalálni azt a politikát, amely minden kétértelműsége mellett is csak egyértelmű lehet a magyarság, az egy magyar haza szolgálatában. „Folyvást lesni a mérleg nyelvét” – ezt mondja a regény egy helyén György barát, s ha a mérleg jobbra billen, a másik oldalra kell a súlyt lendíteni, ha meg balra, akkor ismét emide. S mindezt egy könnyedébb világhoz szokott és természetes asszonyiságának ösztöneihez igazodó anyakirálynő mellett, aki éppúgy nem érti meg a barát mérlegpolitikáját, mint ahogyan nem értik meg kortársai. Azt a korszakot látjuk magunk előtt kialakulni, amely az erdélyiség gondolatát érleli, s amely ide menti át a magyar államiságot, a magyar nemzet folytonosságát.
Voinovich Gézának nehéz feladata volt, amidőn ezt a regényt megírta, de ezt a feladatát nemcsak tudós elmélyültségével, hanem a művész mély intuíciójával is kitűnően oldotta meg. A regény Buda elvesztésének idejében kezdődik, ekkor bukkan fel a Magyarországot ellepő mély habok közül az erdélyi sziget gondolata, az egyetlen kiút, amely a jövőbe vezethet. Voinovich apró jelenetekből építi fel regényét, s mindig a legfontosabbat hangsúlyozza ki, mintha pillérekre hidat helyezne. Ezek a jelenetek így néha jelenetezések, a drámai erő izgatott párbeszédekbe torkollik, e regény és színmű súrolják egymás határvonalát. Aztán a vonal finoman elhajlik, és visszaível a regényhez. Máskor ez a tragikus túlzsúfoltság balladás tömörségig érik, és tényleg a székely balladák hangulatát kapjuk, főleg a regény vége felé. Az alaphangulat pedig mindenütt megmarad, és biztosítja az egységet is; az olvasó érzi (még akkor is erezné, ha nem ismerné a történelmet), hogy ennek a drámai színjátéknak véres tragédiában kell végződnie. És ez a véres, nagy tragédia aztán egyszerre kirobban a regény végén; Martinuzzi György barát életét gyilkos tőr oltja ki, és Erdély, az elhagyott, kicsiny [45] ország Castaldo kezére jut. A mohácsi tragédia nagy felvonása véget ért, s ugyanakkor megkezdődik Erdély tragikus történetének első jelenete. S ez a jelenet olyan szerves egységben van egész Magyarországgal, akárcsak Erdély, amely azért jön létre, hogy az egységes Magyarország igazságának nagy felkiáltójele legyen.
Voinovich „György barátja” értékes gyarapodása a Martinuzzi-irodalomnak. Elgondolkoztat, és az utóbbi évtizedek új tanulságait is magában rejti. Martinuzzi élete nemcsak magyar sors, hanem a Kárpát–medencei sorsszerűség vagy ha úgy tetszik, végzet – minden jellemvonását is magában rejti. Az olasz és délszláv eredetű György barát végeredményben a magyar sorsot vállalja, és egyben a magyar végzetet is. „Kompország” kicsiny hajóján két part között hánykódik, s egyéni tragédiájával mégis a két part összeborulását, Magyarország egységét szolgálja. Életében nem értették meg, halála példamutatás volt. Vértanúságot vállalt a nemzetért, amelyből nem származott ugyan vér szerint, de szellemével végzetesen és örökre eljegyezte magát. Minden korszak új megvilágításban látja rég elmúlt elődeit. De bármilyen is a megvilágítás, mindig a lényeget és annak azonosságát emeli ki. Ezt emeli ki Voinovich György barátja is.