Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. június 15) 6. szám

Vincze András: Ments meg, Uram!

Fiad is csak letört ág volt,
a bozótban oly kicsi nyom,
véresen, hülyén, tanácstalanul
mégis nélküled bujdosom.
Csodákat villantottál néha,
s fák felett szállt a dal –
de szemeim ilyenkor elvakultak,
vagy henteregtem leányokkal.
Bozótlakók közt hártyabőrű,
én ordítok úgy vadul –
Uram, már csak a szemem lángol,
lerogytam, a torkom elszorul. [267]