Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. június 15) 6. szám

Berényi János: A szabadkai székely pünkösd

Egy ékes népi találós kérdés három aranyalmának mondja az esztendő tizenkét ágú leveles-virágos fáján a karácsony, húsvét és pünkösd ünnepét. A magyar föld népének érző hite és költészete valóban megaranyozta az egyházi év három legnagyobb ünnepnapját. Nemcsak a naptárban és nemcsak a templomban, hanem hajlékában is szívre fénylő ünnepnek érezte, s életében is az áhítatnál többre kötelező ünneppé avatta. Megszentelte őket hitből fakadó áhítatával, de szertartásokat talált és fűzött hozzájuk a maga lelkiségéből is. Költészetének sugaraiba szőtte, és a maga életének örvendezésre biztató eseményét s alkalmát látta a megváltás történelmének nagy mozzanataira emlékeztető ünnepek vissza-visszatérő évfordulóiban. Talán sehol sem vette át a hétköznapi élet, a családi ház s a világi közösség is oly tiszta érzülettel és hangulattal népi ünnepnek az egyház karácsonyát, húsvétját és pünkösdjét, mint nálunk. A karácsonyt a hála és a szeretet melegével telítette meg a betlehemi éj megértett varázsának visszasugárzásában, a húsvéti föltámadás diadalát komoly és magasztos ünnepiességben szólaltatta meg a maga nyelvén, s a Szentlélek eljövetelének ünnepét képzeletének gazdag színeivel díszítette föl. A népköltészet is a piros pünkösd napjától kölcsönözte a legtöbb káprázó hasonlatát és fényes-tüzes jelzőjét. A régi pünkösdi népszokások, játékok, ünnepségek a legszínesebbek és legvilágiasabbak voltak az ünnepi népszokások gazdag és változatos sorában. A karácsony áhítata valahogy egybeforrt a nép hitével és mély vallásos érzületével, a húsvét külső népi megünneplése bizonyos értelemben párhuzamos maradt a magasztos ünnepi hangulattal, a pünkösd vallási áhítatától már jobban elszakadtak a pünkösdölők, s a látványosabb pünkösdi játékok. Talán a pompájában kibontakozott tavaszi természet, az élet csalta távolabbra az ünneplő népet a templomi áhítattól a világiasság felé, de ez is mintha kifejezően jelképezte volna azt, hogy a megváltásnak ez az eseménye indította el a jó hír igéit az életbe, a világba. Az ünnepekhez fűződő ősi népszokások pusztulásával, sajnos, elsőnek éppen a pünkösdi ünnepségek, játékok színei vesztek el. Sok helyen már a virágok, zöld ágak sem emlékeztetnek a kapukon és az ablakokon arra, hogy a magyar földön a pünkösd nemcsak a hívőnek, hanem a falunak, a népnek is virágos ünnepe volt.
*
Az elfelejtett régi, szép magyar pünkösdi játékokra emlékeztető színek gyúltak ki az idei pünkösd napjain a szabadkai Ferenc-rendiek temploma előtti téren. Nem a hajdani népi pünkösdi játékok életre keltésével kísérleteztek, de azért ott láttuk a színen tömegszerepben és eredeti magyar táncokban a nép lelkét, s az elfelejtett dalokban hallottuk a tiszta érzés költészetét. A Délvidékre telepített székelyek hozták be a pünkösdi székelybúcsú szabadtéri játékában a nép lelkének megőrzött virágait az ősi magyar lelkiségről megfeledkezett városnak. A hangokat és a színeket avatott kéz foglalta keretbe. Dr. Németh Kálmán, a bácsjózseffalvi székelyek plébánosa, „Bujdosó csíki csillagok” című, szívhez kiáltó szabadtéri játékban írta meg a bukovinai Józseffalva székely magyarjainak hazakészülődését és elindulását népe lelki értékeinek és sajátosságainak szemléltetésével. Nem is volt erőltetett éppen ilyen tárgyú pünkösdi szabadtéri játék. Az idegenbe szakadt és végre ismét visszavezérelt magyarságnak története is hűen követi az egyházi ünnepkör állomásainak sorrendjét. Száznyolcvan évig tartó hosszú advent után vált testté a megváltás igéje a bukovinai magyarok lelkében. Utána csakhamar elkövetkezett a rémület golgotája, de mindjárt az égre ragyogott a föltámadás hajnalának pírja is. Három évvel ezelőtt a pünkösdi lángnyelvek tüze és a viharzúgás hangja már megbérmálta hitüket. Maguk tárták ki a rájuk zárt ajtókat, kapukat, megőrzött nyelvükön prédikáltak az idegenek közt, és szavukat – mint annak idején az apostolok nyelvét – minden idegen megértette. Azok is, akik ott kinn, s azok is, akik itt benn nem hallották meg addig ennek a külső sötétségbe vetődött népnek kiáltását. A bátor hangra fenyegetés volt a válasz, de az üdvösség krizmájával megerősített hit végül is győzött. A fenyegető [257] botnál erősebb volt az őshaza irányába mutató pálca. A bukovinai székelyek hazajöttek, a magyar földön kaptak hajlékot, s itt ma sorsukkal példázzák azt az igazságot, hogy a hittel telített adventi reménykedés megszüli s megváltást, a golgotás napok szomorúságát fölváltja a húsvéti öröm, s akik együtt vannak, és közösségben várják a hit jutalmas ajándékát, azokhoz a szorongás estéiben a békésség szavával köszönt be a Golgota hőse és királya. A pünkösdi tűzzel és széllel szívükbe sugarazza, és lelkükbe zúgatja a győzelmes hit erejét.

[Kép 03] Bonczos államtitkár a szabadkai székely ünnepségen. Az államtitkártól (fehér köpenyben középen) balra a második dr. Székely Jenőné, Ijjas József dr. pápai prelátus érseki biztos, dr. Székely Jenő polgármester. Jobbra Vojnits Gyuláné, Kalmár Tihamérné, Vojnits Gyula főispán, Kalmár Tihamér országgyűlési képviselő. (M. F. I.)

Az első igazi délvidéki szabadtéri játék erről beszélt, ezt hirdette az idei pünkösd ünnepén Szabadkán.
*
A pünkösdi lélek hitének és erejének igehirdetője volt a szabadtéri játék bemutatóján vitéz Bonczos Miklós államtitkár, telepítési kormánybiztos. Beszédében Chateaubriand Pünkösdi reggel című színjelenetének tartalmi ismertetése nyomán hangoztatta tanulságnak a költő szavát: minden erővel és bölcsességgel hivalkodó, vitázó szónál hatalmasabb és meggyőzőbb a pünkösdi harangok szava. Ez a kereszténység diadalának és győzelmének biztató és ígéretes hangja. Hallatára tűzzel, bátorsággal, a győzelem hitével és a lélek vidámságával telik meg a szív. Tüzes pünkösdi lelket kíván a ma vergődő magyarja is. A hazatérteknek az idegenben élő hazavágyókról beszélt azzal a reménykedéssel, hogy talán hamarosan ők is visszatérhetnek az ősi földre. Hálával emlékezett meg a Délvidék magyar népéről, hogy nemcsak idegeneknek, hanem a hazavándorló magyaroknak is otthont adott. Dicsérettel szólt a hazatértekről is, mert új otthonukban munkájukkal és iparkodásukkal bizonyságot tettek arról, hogy [258] érdemesek a befogadásra és megbecsülésre.
– Mintha a Hargita és a Gyergyó is eljött volna erre a találkozóra – mondotta befejező szavaiban vitéz Bonczos Miklós államtitkár –, ahol minden magyar szóban, dalban, muzsikában, érzésben és pünkösdi győzelemvárásban találkozik. Ez a találkozás legyen együtt maradás is! Súlyos napokat élünk. A gyávaság ma egyenlő a halállal. Most kell a pünkösdi lélekajándék: az erő, a bátorság és az okosság lelke, mert enélkül nincs győzelem!
*
Németh Kálmán, a szabadtéri játék írója és Mester Tibor rendező esti órákra tervezte a „Bujdosó csíki csillagok” előadását. A fényhatásra számító jelenetek több képe különösen megragadó lett volna az esti bemutatón. Erről ma le kellett mondani, de így is hatásosan bontakozott ki a gördülékeny színjáték minden része a szabadtéri előadásra kiválóan alkalmas templomtéren. A népi ének- és táncbetétek hatásfokozó színnel szövődtek a szabadtéri játékba. Ragyogó népi érték gyöngyei voltak a Deme József karnagy vezényletével éneklő székely népénekkar gyönyörű dalbetétei. A templom homlokzati erkélyének magasságában Fehér Ödön népköri énekkara zengte szívvel-lélekkel és fejlett énekkari tudással az ünnepi harsonaszó és harangzúgás folytatásaképpen a fönséges zsoltár ünnepi hangjait. A színjáték főbb szerepeiben a szabadkai városi színház Kőszegi-színtársulatának csaknem teljes együttese az ötszáz főnyi székelységgel pompás összhangban varázsolta életszerűvé az ötletesen megírt székely történetet. A város és a falu, a mű és a teremtő ösztön, az itthon és egy csaknem két évszázadig idegenben élő, de magyarnak maradt tömeg adott találkozót egymásnak a szabadkai kéttornyú templom ajtaja előtt eljátszott, veretes értékű, tiszta színmű előadásán. A közönségsiker teljes volt, de ennél is nagyobb értékű erkölcsi siker az, hogy az első, tartalmában is igazi szabadtéri előadás Szabadkán a Délvidék élő emberének hangját és lelkét szólaltatta meg. A hazavezérelt bukovinai székelyek történelmének, sorsának és érzésének hangja csendült meg a szabadkai pünkösdi székely búcsún. Ez a hang arról beszélt és énekelt, hogy az itt megtelepedett székelység tudja értékkel viszonozni a Délvidéktől kapott megértést. Elhozta és megmutatta az idegen tájon száznyolcvan évig magyarnak megőrzött lelkiségét, és ezzel egy kis falu pünkösdi hitének erőfeleslegéből juttatott egy nagyvárosnak, amely csak 23 évig szenvedett az idegen szellemiség jármában. Ezzel a délvidéki talajba oltott székely magyar lelkiséggel még akartunk és fogunk is találkozni Szabadkán akkor is, amikor a pünkösd hite minden itt élő magyar lelkében a győzelem bizonysága lesz.