(Vseh živih dan)
Ma minden élő napot érzek én,
a szívem habzik és zubog,
oly furcsán jókedvű vagyok,
mint Karszt borától ittasult legény.
Nem halljátok? – Amott, a zord erdő fölött
viharok vágtatnak,
az ég dühösen dörög s a sötét ködből néha-néha
vörös láng villan fel, mint véres pallos –
új fénye ez a napnak.
Testvéreim, akik az élet útján mentek,
E pallos nem sújthat le rátok,
igaz emberen nem fog átok.
Süvít a kard sírok felett,
s gonosz házakban gyújt tüzet.
Gazt pusztítja a tűzharag,
a jó azonban megmarad.
Testvéreim, testvéreim,
egy új nap köszönt most reátok!
Testvéreim, testvéreim,
a falutokban mit csináltok?
Felszántottátok már a földet?
Most ezer csillag csillog éjjel,
most hull az aranyló mag széjjel –
Felszántottátok már a földet?
Az álom hulljon szét, mint dohos pernye!
A vész után köszöntsd az új napot,
mely elmegy, s vissza már nem hívhatod,
csupán azé a nap, aki hisz benne!
Szlovénból fordította: Szenteleky Kornél |
Fejlesztette: GAS Softwares