Folyóiratok

Kalangya, XII. évfolyam (1943. január 15) 1. szám

Jung Károly: A bácskai Történelmi Társulat

Bácska múltjából igen kevés volt ismeretes a Történelmi Társulat működése előtt. Ezen a termékeny rónán, amely a népvándorlás folyosóját képezte évszázadokon át, csak néha tárta fel egy-egy véletlenül a napfényre került edény vagy eszköz az itt lakott népek műveltségét, egy-egy fegyver, egy sírdomb vagy más, véletlenül kiásott lelet libbentette fel a múlt sűrű fátyolát, és mentett át valamit a feledésből. Hiszen oly keveset tudunk még ma is a bácskai magyar középkorról, hogy a kérdőjelek sokasága kettős rendekben sorakozik fel a komoly kutató előtt, ha erről a vidékről szándékozik értekezni. A forrásmunkák hiánya, a vármegyei levéltár pótolhatatlan vesztesége elkedvetleníti a kutatót, és mégsem szabad közönnyel elmenni a ringó kalásztenger dúsan termő földjén, mert alatta elmúlt évszázadok becses történelmi tanújelei nyugszanak, melyek feltárása új fényt derítene talán a múltra. Hazánk sok vidékének történetét dolgozták már fel gondos kutatómunkások, csak nálunk veszett el minden az elpusztult végvárak romjai alatt. Másutt megismerhetjük a múlt minden részletét, mert szakemberek feldolgozták azt műveikben, csak minálunk terpeszkedett el sokáig az ősi bácskai nemtörődömség, a patópálos „ráérünk”, az elanyagiasodott jólét köde.
Ebben a kultúrsötétségben fáklyát gyújtott a múlt század vége felé néhány lelkes ember, amikor Zomborban megalapította Bács-Bodrogh várm. Történelmi Társulatát, amely zászlajára írta, hogy felkutatja Bácska múltját, összegyűjti a véletlenül lelt cserepeket, levéltárakat kutat át, múzeumot alapít, ásatásokat végez, és munkatársainak történelmi munkáit évkönyvében megörökíti. Kik voltak ezek az áldozatkész, önzetlen emberek, akiket nem riasztott el a járatlan út céltalannak látszó rögössége? Nekik akarok itt emléket emelni, érdemeiket részletezni, és nevüket megörökíteni. Hogy mily fáradságos volt útjuk, talán ma mi érezhetjük legjobban, akik évtizedeken át ugyancsak a közönyösség keserű kenyerét esszük, tollunkkal a nemtörődömség acélkapuit döngetjük, és szélmalomharcokat vívunk a meg nem értés ellen. [35]
Amikor 1883-ban megjelent a Történelmi Társulat első évkönyve a zombori Bittermann-cég nyomtatásában, bizonyára közönnyel fogadta azt a megye székhelye, pedig ez a szerény írás komoly munka kezdetét jelezte, amely immár hatvan év távlatában is úttörőnek mondható. Az első titkári jelentésből tudjuk meg azt, hogyan került sor ennek a tudományos társaságnak a megalapítására.
„1882. augusztus hó 22-én Iványi István érdemes történetbúvárunk buzgólkodása folytán Schmausz Endre megyénk nagyérdemű és tevékeny alispánjánál egy értekezlet volt, ahol Czirfusz Ferenc kir. tanfelügyelő, Fehér Gyula apát, I v á n y i István, dr. Margalits Ede, dr. M o l n á r István Lajos és R á d i c s György is jelen voltak. Az értekezlet kimondta, hogy a Történelmi Társulat megalakulása érdekében egy felhívás szerkesztessék, és a megyei hírlapokban bocsáttasson közre.”
Csakhamar meg is jelent a „Bácská”-ban és a többi napi- és hetilapokban a jelzett felhívás:
„Egyik vívmánya a civilizációnak azon köztudat, hogy az egyes ember, bármily buzgó és tevékeny, sem anyagi, sem szellemi téren jelentékenyebb eredményeket nem vívhat ki, mert erre az erők szövetkezése szükséges. Országszerte alakulnak szövetkezések szellemi célok elérésére.”
„Hazánk történelmi múltjának tüzetesebb felderítésére alakult az orsz. Magyar Történelmi Társulat, de hogy az ország egyes vidékeiről részletesebb adutok birtokába juthassanak, amelyekből – mint sokszínű, apró kövecsekből édes – hazánk történelmi múltjának mozaikképe előre látható legyen, az egyes megyék, vidékek és városok történelmi és régészeti társulatokat alakítottak…”
Ily határozottan mutatja meg a megalakulandó társulat célját ez az érdekes verbuváló írás. Nem vindikál magának nagyobb munkaterületet, mint azt, hogy „apróbb kövecskéket gyűjtsön”, építőanyagot szerezzen.
„Ha valakinek, nekünk van okunk sietni a sokévi mulasztások hibáit minél tömegesebb vállalkozással, kitartóbb szorgalommal és serényebb munkával helyrehozni” – így szól hat évtizeddel ezelőtt egy dolgozni akaró kis csoport lelkiismerete. Nem rimánkodik, búsul, hanem keményen leszögezi a tényt, és férfias, bátor munka lesz az akaratból; a tespedésbe életet, a homályba fényt vinni. A Bács-Bodrogh megyei Történelmi Társulat 200 taggal 1883. május hó 11-én alakult meg Zomborban. Elnöke Schmausz Endre, alelnöke Iványi István, titkára dr. Margalits Ede. A társulat működő tagjai tanárok, orvosok, tanítók, papok és jogászok voltak. Talán inkább az ügyszeretet, mint a szakképzettség vezette őket. A pártoló tagok száma mindjárt feltűnik az elindulásnál. Honnan ez a kultúrszomj egyszerre a Bácskában, hiszen nem lakodalmat ültek? Dicséretükre legyen mondva a közigazgatási és tanügyi főnököknek, hogy u tagszerzés érdekében megmozgatták hivatalos szervezetüket.
Az első évben a társulat négy nyilvános ülést tartott. 1883. november 15-én volt az első Iványi, Steltzer és Rádics felolvasásaival.
A második ülést a rá következő év február 22-én tartották meg. Donoszlovics a megye alkotmányos mozgalmairól és Rádics György „Egy község 100 év előtt” címmel tart előadást. A harmadik nyilvános ülést Újvidéken tartották meg. Itt I v á n y i „B. vm. felélesztése a török kiszorítása után”, Donoszlovics a „Futaki Hadik András életrajzát”, Steltzer: Kiszács történetét ismerteti, míg I v á n y i Mária Teréziáról olvas fel.
A negyedik nyilvános gyűlés 1885. február 25-én volt, amelyen Dudás „A Bács megyei római sáncokról” tart felolvasást, Steltzer pedig a megyére vonatkozó történelmi adatokat közöl, majd Márki Sándor 1514-ről szóló művét bírálja, amely a pórlázadásról szól. Mindkét dolgozatot az évkönyv kiadja. [36] A társulat tagjai igen tevékenyek voltak: S t e l t z e r 86 oldalas „Geschichte der Bácska”; Donoszlovics mellett Famler Gusztáv Adolf: „Torzsa und seine Ansiedlung”, valamint Koch József 68 oldalas német monográfiája: „Geschichte von Kis-Kér” jelentek meg. Érdekes, hogy az első önálló munkák majd kivétel nélkül német nyelven látnak napvilágot. Nem csoda, hiszen a mai Bácska is oly népi konglomerátumot alkot, melynek megértéséért a múltba kell szállnunk.
Nemcsak a társulat évkönyveiben jelennek meg akkor történelmi tanulmányok, de a napi- és hetilapok is hoznak tudományos közleményeket. A Bácska az 1880-as évfolyamában kezdi. 1881-ben már bővelkedik bennük, de a rá következő három évfolyama ünnepi számaiból sohasem hiányzik a történelmi értekezés. Az első évkönyv végén történelmi repertóriumot találunk, amelyben a megyei lapokban megjelent közlemények vannak összegyűjtve nem kis számmal.
Kik voltak ezek a fáklyahordozók?
A szó mai értelmében nem beszélhetünk még hivatásos kutatókról, mert mindnyájan műkedvelők voltak, akiknek nem volt iskolai szakképzettségük, okleveles felkészültségük, és tarsolyukban az ügyszereteten kívül legföljebb lelkesedésüket és az átlagnál szélesebb látókörüket hordták. A lelkesedés pótolta náluk a szakképzettséget, mert az önképzés nehéz útjain járultak Pestalozzi-ként a forrásokhoz, amelyekre szomjaztak. A mai mértékkel talán műveletnek is voltak, de ennél súlyosabban esik latba az általuk végzett eredményes munka nagysága. Ebben rejlik jelentőségük, ezzel a mércével kell mérnünk munkájukat! Ebben a rövid ismertetőben szeretném odaállítani őket a szakkritika tolla alá. Apró tévedéseiken ne töprengjünk, hibáikat ne húzzuk alá a fölényesség piros tintájával, mert járatlan úton jártak, nehéz köveket hengereltek el a kultúra útjáról, úttörők voltak, akiknek kijár az utókor elismerése. Szám szerint elég kevesen voltak, a mindennap kenyérgondjában időt szakítottak maguknak a múlttal törődni, de bizonyára ismerték és megszívlelték a régi latin közmondást, hogy az élet nagy tanítómestere a történelem.