Folyóiratok

Kalangya, XIII. évfolyam (1944. június 15) 6. szám

Dudás Kálmán: Nyári csillagok alatt

Kánikulában fent, ahol
madarak álmába karol
a széna és csend illata,
hol az ég kelyhe nyíl maga,
a szénakazal tetején
aludtunk én meg az öcsém.
A tanya apró neszei
– szérűnkre sok lomb szűrte ki –,
mintha föld alól rémlene
valami vándorló zene,
mintha egy elmerült világ
zizegne ködkürtjein át…
A kút rosszat álmodhatott,
zörrent a lánc, csobban, nagyot,
s nem földi hang volt, oly csodás,
még ha egy tehénszuszogás,
lóhorkanás vagy bődülés
verte is kazalunk szügyét.
Fölöttünk fák harangjai,
ha csendbe voltunk, hallani
lehetett pici szívüket,
hogy lüktetett a mély, süket
nyári éj bársonya alatt:
alvó fészkek és madarak.
S fönt, a mélykék közökön,
mint túlvilági küszöbön,
vitte kotlós a sok csibét,
aranyból voltak a pihék.
Féltem, ha kinyújtja kezit,
a holdkotlós még belecsíp!
De nem sikított az öcsém.
Mire az álom ért fölém,
ő rendre rég elülteté
nagy kosárba, éjfél felé
a kotlóst meg a sok csibét.
A kosár álom, semmiség.
(Kishegyes, 1943. őszén.) [248]